2012. március 26., hétfő

6. heti záró gondolatok


            A héten a legtöbb gondolat és diskurzus az esélyegyenlőséggel kapcsolatban született meg, mely gondolatok középpontjában is elsősorban az volt, hogy a társadalmi érdekek szempontjából a leszakadtak felzárkóztatása vagy inkább az innovációs technológia fejlesztése élvez-e elsőbbséget. Abban viszonylagos egyetértés született, hogy minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ha még hátrányos helyzetben is nevelkedik, mégis lehetősége legyen technológiai fejlődésre.  Arról már megoszlottak a nézetek, hogy ugyan ezt az esélyegyenlőséget mennyire kell biztosítani a felnőttek esetében. Bár egyes vélemények határozottan kiálltak amellett, hogy igen is a felnőtteknek is szüksége van az online ismeretek megszerzésére, mégpedig amiatt, mert egyre több ügyintézés, mint pl. adózás, banki befizetés stb., zajlik elektronikus környezetben, és ha elmaradnak az ismeretszerzések ezen a téren, később komoly gondok jelentkezhetnek a mindennapi életvezetésben. Véleményem szerint ez elég fontos érv a felnőttek felzárkóztatása mellett, ugyanakkor az interneten keresztüli ügyintézés mellett, még sokáig lehetőség lesz a személyesen is a hivatalos dolgok elintézésére, bár sok esetben ez valóban több időt és fáradságot igényel attól, aki valamilyen ügyét ezúton kívánja elintézni. Természetesen, ha a prioritásokat veszem alapul, nekem a gyermekek információs-technológiai fejlesztése az elsődleges, de szerencsésnek tartom, ha azoknak a felnőtteknek is lehetősége nyílik képzési programokban részt venni, akik igénylik ezen ismeretek elsajátítását.
            A hét elejei blogomban amellett érveltem, hogy hosszú távú össztársadalmi érdekek figyelembevételénél még az esélyegyenlőségnél is fontosabb nekem az innovációs fejlesztések támogatása. Sokan vitatták is ezen nézeteimet, azzal érvelve, hogy zseniális tudósok és fejlesztők kerülhetnek ki azon gyerekek közül is, akiknek segítség nyújtás nélkül nem lenne lehetőségük ilyen magaslatokba eljutni, azaz, ha az esélyegyenlőség helyett nekem az innováció fontosabb, akkor lehet, hogy komoly lehetőségektől fosztom meg a társadalmat. Nem vitatom ebben épp úgy bent lehet az igazság, mint az én elképzelésembe, és sajnos nem rendelkezem olyan statisztikai adatokkal, mellyel az egyik vagy a másik érv cáfolható illetve alátámasztható lenne. Az egyetlen kézzelfogható érvem maga történelem. Ha visszatekintünk a XX. század elejéig, akkor elmondhatjuk, hogy a tudóstársadalom javarészt a tehetős polgárok és nemesek köréből került ki, melynek nem csak az volt az oka, hogy az ő esetükben társadalmi elvárás volt, hogy tudásukat iskolapadot koptatva fejlesszék, hanem az is, hogy ezek az emberek megengedhették maguknak, hogy ne a mindennapi pénzkeresésre fordítsák idejüket, hanem egyes tudományterületek kutatásainak kedvtelhessenek. Bár ennek a tendenciának némiképp ellentmond a XX. század, ahol a közoktatás ügye, az oktatásban való részvételhez való jog kiemelkedő fontosságot kapott és ennek jótékony hatásaként számtalan tudósunk került ki szerény körülmények közül, ma mégis mintha ez a tendencia visszafejlődőben lenne, és az elit képzések elsősorban megint csak a jó anyagi helyzetben lévő embereknek kedvezne.
            Jelenleg a magyarországi oktatáspolitika is ebbe az irányba mutat, és talán ez is elősegítette, hogy a csoportban ilyen éles vita alakuljon ki az esélyegyenlőség kérdéskörében. Én sem tartom kívánatos jelenségnek, hogy a különböző társadalmi csoportok között ily módon a tudáshoz való hozzájutásnak az esélye más és más legyen, ugyanakkor jelen gazdasági körülmények nem nagyon tesznek mást lehetővé. Ez a különbség az információs-technológia esetében még szembetűnőbben jelenik meg mivel a csúcstechnológiához való hozzáférés megint csak az erőseb anyagi forrásokkal rendelkező társadalmi csoportoknak kedvez. Ezt az irányt elképzeléseim szerint csak úgy lehetne megfordítani, hogy a nyilvános könyvtárak példájára olyan intézményeket kellene létrehozni, ahol a fejlődéshez szükséges technikai eszközök nem csak hozzáférhetőek, hanem egyben bérelhetőek is lennének alacsony költségráfordítás ellenében. Ezzel kapcsolatban viszont az a probléma merül fel, még egy elveszett könyv pótlása viszonylag alacsony terhet jelent egy könyvtárnak, bár itt jegyezném meg ez jelenleg sok intézménynek most is komoly anyagi terhet jelent, addig a modern elektronikai eszközök elvesztése, az esetleges meghibásodásokból származó anyagi kár, már jelentős terheket jelentene. Azaz a technikai eszközök kölcsönzésének gondolata bár számos problémát képes lenne áthidalni, mégis a dolog kivitelezése szerény véleményem szerint jelenleg szinte lehetetlen.  Ugyan vannak iskolák, elsősorban felsőoktatási intézmények, mint a Kodolányi János Főiskola is, ahol netbookot biztosítanak már a tanulóknak a képzésük idejére, de még ez a nagyszerű lehetőség is csak bizonyos információs-technológia feladatok elvégzésére ad lehetőséget, hiszen ezeknek a gépnek a teljesítménye viszonylag kicsi és mondjuk egy Second Life használata már ezekkel a gépekkel már nem biztos, hogy képes lenne megvalósulni.
            Visszakanyarodva az esélyegyenlőség problematikájához, most is mint a hét elején azt gondolom, hogy bár nemes a cél, és fontos, hogy mindnél több eszközzel küzdjünk a kialakulóban lévő helyzet ellen, a feladat olyan hatalmas terheket ró mind az államra és társadalomra, melyek legyőzésére a jelenlegi gazdasági körülmények között nem igen van lehetőség. Viszont, ha nincs arra lehetőség, hogy az esélyegyenlőtlenség csorbáját kiküszöböljük, akkor a szűkös anyagi lehetőségeket, nem lenne jobb mégis csak az innováció fejlesztésére fordítani? Milyen előnyök is származhatnak abból, ha egy társadalom innovációban élen jár? Hogyan is hat egy ilyenfajta erő a gazdasági életre? Legelőször is az innovációs technológia képes munkahelyeket teremteni. Ahol új munkahelyek keletkeznek, ott a gazdasági helyzet is felélénkül, mely gyarapodó gazdaság aztán képes pozitív hatást gyakorolni a társadalmi szociális háló erősödésére épp úgy, mint az oktatás színvonalának fejlődésére. A nézőpontom továbbra is az esélyegyenlőség kontra innováció kérdésben tehát továbbra is a legfontosabb az innováció, mert ennek segítségévek nagyobb esély van a gazdasági mélypontról kimozdulni, és ez az, ami az esélyegyenlőséghez szükséges anyagi forrásokat is képes lesz a későbbiekben előteremteni.

2012. március 25., vasárnap

Az oktatási környezet technológiája és eszközrendszere


 Az oktatási környezet technológiája

Kisiskolásként a 80-as években a kontakt tanításban részesültem, ahol az oktatási folyamatban technikai eszközökkel szinte alig találkoztam leszámítva az ének órán használt lemezjátszót, amin meghallgatunk néhány bakelit lemezt, illetve később már felső tagozatosként néhány órát már az írásvetítő képei is színesítettek. Hogy ezeknek az eszközöknek a használata színesített-e számomra a tanórát? - a válaszom, erre egyértelműen igen, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez akkor ott meg is fogalmazódott bennem, mint talán a mai tanulók sincsenek mindig tisztában azzal, hogy az új tanulásba bevont eszközök, milyen mértékben és módon segítik őket ismereteik megszerzésében. 
Az elmúlt több mint két évtizedben hatalmas fejlődésen ment át a technológia világa, mely nem csak magában a technika használatában fejlődött elképesztő mértékben, hanem ezen eszközök széles körben való elterjedésében is.Ennek köszönhetően az oktatási folyamatokban is egyre több technikai eszköz jelent meg, mely törvényszerűen új oktatási stratégiák és módszerek születését segítette elő.
 
Digitális eszközök, melyek támogatják a tanulást.
        digitális tábla
        digitális szavazórendszer (interakció)
        mobiltelefon
        digitalizáló eszközök és produktumaik
        prezentáció
        digitális képek
        hanganyagok
        videoanyagok

Egyre több tantermet szerelnek fel digitális táblával és a gyakorlatban is egyre nagyobb szerepet kap ez az eszköz. A digitális szavazó rendszer már sokkal kevésbé elterjedt, pedig a használata segíthetné az interakciót, ami pedig javítaná a folyamatos tanórai figyelem meglétét. Ma már szinte minden tanuló rendelkezik mobil telefonnal, sőt mobil nettel is sokan, éppen ezért ez az eszköz szintén alkalmas arra, hogy elősegítse a tanulási folyamatot. A mobil használatának kérdése intézményenként eltérő, és bár sok helyen tiltják a tanórán való használatát, találunk azért arra is példát, ahol a tanár kreatívan építi be azt az eszközt akár interakciók kiváltása céljából, akár ismeretek szerzése végett. a digitalizáló eszközök és annak produktumai pedig színes előadásokhoz nyújtanak hatalmas segítséget, melyek egyben lehetővé teszik, hogy adott tananyagot képekkel, hangokkal és videókkal bemutatva  érthetőbbé tegyenek. Emelett pedig a diákoknak olyan prezentációs technikákat is segítenek elsajátítani, melynek elsajátítása a későbbi munkavállalásuk során is igen hasznos lesz.  Mert így nem csak azt tanulják meg, hogy miképpen álljanak ki emberek elé beszélni, hanem azt is, hogy miképpen tudják az információt a technikák használatával a legérthetőbben átadni. 
Már a digitális eszközök is jelentős mértékben megváltoztatták az oktatási környezetet, de az igazi nagy változást mégis az internet használat hozta meg. Az internet segítségével kinyílt a tanterem fala a világ felé, illetve maga a világ is képes volt belépni e falak közé. Ezzel az információ áramlás egy új dimenzióba lépett, mely egyben lehetővé tette, hogy az elsajátítandó tananyag helyzethez alkalmazkodóan akár kiszélesedjen. De nem csak a tananyag elsajátításában hozott változásokat az internet, hanem a különböző alkalmazásoknak köszönhetően, a tanár és diák közötti, illetve a tanár és a szülő közötti kommunikáció lehetősége is kiszélesedett, mely szintén nagyon fontos az eredményes produktum létrejöttében.
A pszichológia kutatások nagy hangsúlyt fektetnek a munka és tanulási környezet fizikai megjelenésére, mivel ez fontos szerepet játszik az ott végbemenő munka eredményességében. Egy jól megvilágított tanterem, a környezet színei, a bútorok formája és megjelenése mind - mind jelentős befolyással bír, és amit számtalan tanulmány ír le. Valószínűleg a korszerű eszközök használatának is éppen ilyen fontos szerepe van az oktatási tevékenységben, bár nem tudom, hogy készültek-e már ennek feltérképezésére kutatások, de talán nem nehéz elképzelni, hogy a korszerű eszközök, mint például: számítógép, webkamera, interaktív tábla, interaktív asztal, fényképezőgép, videokamera, internet stb. miképpen képesek a tanulás élményét és hatékonyságát elősegíteni. 
A korszerű eszközök használatánál viszont elvárás a tanárral szemben, hogy előzetesen készítsen tervet arra nézve, hogy mikor milyen eszközt és miképpen von be a tanulási tevékenységbe, és hogy igyekezzen minden esetben a legalkalmasabb eszközt megtalálni a feladathoz.Ezzel azért is érdemes foglalkozni a tanárnak, mert az új és korszerű eszközök használata már önmagában is képes motivációt kiváltani a tanulókból, ami szintén nagyon fontos eleme az eredményességnek. De nem csak a tantermi környezetben terjedt el az információ technológiai eszközök használata, hanem a legtöbb háztartásban is találkozhatunk vele, így az otthoni tanulásban is jelentős változások mentek végbe.
Az online oktatási/tanulási környezetben nagyon fontos, hogy megfelelő eszközökkel, alkalmazások ismeretével rendelkezzünk, amit ma sok helyen egyszerűen csak digitális tolltartónak  szoktak nevezni. Itt nem az az elsődleges szempont, hogy nagyon sok eszközzel rendelkezzünk, hanem a hangsúly azon van, hogy a rendelkezésünkre álló eszközöket jól tudjuk használni illetve alkalmazni, mert ezek az alkalmazások teszik lehetővé, hogy a számunkra fontos információkat be tudjuk gyűjteni és adott esetben meg is tudjuk osztani. A rendelkezésre álló hatalmas információtömegből képesnek kell lenni a számunkra megfelelőt kiválasztani és megtalálni, ami szintén egy fontos feladat a helyes eszközhasználatban. ehhez viszont a digitális műveltség elsajátítása elengedhetetlen.  Ennek értelmében az online tanulási folyamat mind a tanártól mind a tanulótól új tanulási/tanítási stratégiákat vár el, melyhez szituációtól függően alkalmazkodni kell. 
Az online tanulás egyik formája, amikor intézményi keretek nélkül olyan közösségek jönnek létre, melyek egy tartalom, egy közös érdeklődési kör köré szerveződnek, és az egymásnak átadott tudás segítségével hoznak létre új tudást. Azzal, hogy ezek a közösségek intézményi háttér nélkül működnek megszűnik a külső motiváció, a teljesítmény kényszer és a tanulási folyamat egy belső igény késztetésére megy végbe. Természetesen az internet előtti időkben is voltak ilyen tanuló közösségek, de az internet az, ami lehetőséget teremtett ezeknek a közösségeknek a viszonylag egyszerű és gyors megalakulásához, illetve ennek köszönhetően lehet legyőzni olyan térbeli távolságokat a közösség tagjai között, melyre azelőtt nem volt mód, illetve az információ áramlás sebessége is az internetnek köszönhetően vált ilyen gyorssá. 
Számos esetben az online tanulási környezetben megjelennek a szimulációs játékok is, mely egyes vélemények szerint könnyen vezet nem valós ismeretekhez, még mások szerint ezek az alkalmazások teremtik meg egy oktatási folyamatban a gyakorlatot, melynek elsajátítása később a való életben is jó alkalmazható gyakorlattá fog átalakulni. Ez a kérdés ma még nagyon vitatott, bár a tananyagfejlesztők egyre jobb megoldásokkal rukkolnak ezen a téren is elő. A hangsúly itt is azon van, hogy az adott tananyag elsajátításához a lehető legjobb módszert kell megtalálni, és aztán ha a technika vagy a didaktikai változásai úgy kívánják meg, akkor javítani, módosítani kell ezeket.
Összességében az oktatási környezet technológiájának változásairól elmondhatjuk, hogy folyamatosan új és még újabb eszközökkel bővül, mely eszközök hatékonysága számos esetben igazolja be létjogosultságát a különböző tanulási folyamatokban, de ahhoz hogy szerepüket eredményesen tudják betölteni fontos, hogy ne csak a technológia fejlődjön, hanem a tanulási folyamatban résztvevő tanárok, tanulók, tananyagfejlesztők is.


 










2012. március 22., csütörtök

Digitális esélyegyenlőség


A digitális esélyegyenlőségével az órán, egy újabb olyan problémára fokuszálhatott rá a csoport, mely jelenség komoly társadalmi szintű problémák kérdéseit vette fel és amelyek megoldása talán nem csak nagy horderejű projektek segítségével, hanem szűkebb körű alulról indított segítségnyújtásokkal is már jelentős mértékben korrigálhatóak. Jól példázza ezt a Neumann János számítógép-tudományi társaság programja is.

A Digitális Esélyegyenlőség (DE!) programja

 

A civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalásának tudatában Digitális Esélyegyenlőség néven országos mozgalmat indít a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A cél az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak: a számítógép és a világháló használatának lehetősége és képessége mindenki rendelkezésére állhasson.
A digitális esélyegyenlőség megteremtése az életminőség és a versenyképesség jelentős javulását eredményezi. A cél össztársadalmi program megvalósításával érhető el. A programnak tartalmaznia kell egyrészt az ország területének a versenyszféra által biztosan nem érintett legalább 10%-án történő állami finanszírozású infrastrukturális beruházásokat; másrészt figyelembe kell vennie azt is, hogy a fogalom alatt nem csak a PC- és internet-használathoz szükséges tudást, képességeket értjük ma már.
Ide tartozik a kritikai gondolkodás, az információk különböző forrásból való összegyűjtése, rendezése, más emberek több csatornán való elérhetőségének kezelése, az önkifejezés lehetőségei egy digitális környezetben, a hagyományos tartalmak digitális formában való támogatása, kiegészítése is. Egy hálózatra kapcsolt számítógép önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy valaki megtalálja a számára releváns információkat, szolgáltatásokat a világhálón, ehhez sok gyakorlás, és az ezáltal elsajátítható új tudások, készségek szükségesek.
Az NJSZT a Digitális Esélyegyenlőség program keretében saját kezdeményezéseinek továbbvitele mellett szövetséget ajánl minden ez irányba mutató kezdeményezésnek, beleértve az időskorúak, a fogyatékkal élők és a szociálisan hátrányos helyzetűek felzárkóztatását célzó programokat is.
A digitális esélyegyenlőség egyik legfőbb záloga, a lakosság digitális írástudásának szintje kétségtelenül az új viszonyítási pont az Európai Unióban is, így ennek fejlesztése az információs társadalom három alappillére: infrastruktúra, igény, ismeret (3I) közül egyértelműen prioritást kell hogy élvezzen.
A lehetőségek ismeretében 2-3 éven belül biztosan megvalósítható legalább a digitális írástudásbeli esélyegyenlőség, amiről hazánkban akkor beszélhetünk majd, amikor a lakosság 20-30%-a az alapvető számítógépes ismeretek birtokában képes lesz az internet hatékony használatára, s legalább 7-8%-uk sajátítja el igazolható módon készség szinten a számítógép irodai alkalmazásához szükséges ismereteket.
Az internet-használati ismeretek (pl. Netszeregy,) az ECDL Start és az ECDL mellett az NJSZT egymásra épülő képzési kínálatának legújabb eleme a kezdőknek szóló e-ügyintézés egynapos komplex, interaktív képzés, amelynek során a hallgatók betekintést nyernek az e-ügyintézés világába.
Ezen képzési formák segítségével a számítógéppel végzett munka hatékonyságának gazdasági mutatókkal is jól kifejezhető növekedése mellett többek között az is elérhető, hogy a társadalom legszélesebb rétegei válhassanak az e-közigazgatás valódi és aktív ügyfeleivé, ezáltal az információs társadalom teljes jogú tagjaivá. Ez a tudás lehetőséget teremt arra is – és ez talán még fontosabb – hogy valódi igények fogalmazódjanak meg az e-szolgáltatások fejlesztésére, bővítésére is.[1]

A NJSZT  civil társadalom iránti elkötelezettségből fakadó programja nagyon nemes célkitűzést állított maga elé, de a program tartalma, valóban képes esélyegyenlőséget biztosítani, vagy inkább csak egy mentő öv, ahhoz hogy a társadalom egyes rétegei ne szoruljanak ki teljes mértékben a digitális világháló adta minden lehetőségből?
Véleményem szerint programjuk olyan alap szintű ismeretátadásra épül, mely messze nem éri el a kívánatos számítógépes ismereteket, így ennek megfelelően a számomra ez nem több, mint egy mentő öv, mely messze nem éri el a digitális esélyegyenlőséghez szükséges ismereteket. Természetesen ettől még a kezdeményezés nagyon jó és nemes, és az biztos, hogy ennek a problémának az orvoslását valóban innen alulról kell megkezdeni, de azért az a kijelentés, hogy ennek a programnak a segítségével valaki az információs társadalom teljes körű tagjává válhat számomra túlzásnak tűnik.
A program másik hibájának azt tartom, hogy bár részletesen kifejti, hogy mi a célja, milyen jelenségekre próbál megoldást nyújtani, arról nem esik szó, azon kívül, hogy állami finanszírozás mellett képzeli el a megvalósítást, még milyen egyéb eszközöket fognak a cél érdekében mozgósítani.  Itt hivatkoznék Ollé tanár úr azon történetére, hogy neki is voltak idealisztikus, missziós elképzelései az informatikai oktatás terén, de sajnos ott ahol a létfenntartás is gondot jelent, ott nehéz ilyen tevékenységgel eredményeket elérni. Ennek ellenére hiszem, hogy nem szabad lemondani azoknak a társadalmi csoportoknak sem a digitális ismereteik fejlesztéséről, ahol komoly szociális, életviteli problémák vannak, de abban biztos vagyok, hogy ehhez a célkitűzéseken kívül, komoly anyagi és elhívatott munkaerőre is szükség van.  Na meg egy jó programra, ami képes a digitális világhoz negatív attitűddel hozzáálló emberek viselkedésében változást előidézni, mert elég ha csak arra gondolunk, hány és hány program indult annak érdekében, hogy a roma lakosságot illetve az alacsony végzettséggel rendelkezőket bevonja a munka világába különböző képzések segítségével, és ezek a programok végül milyen hatékonysággal voltak képesek működni. Ezekben az esetekben sem a célokban volt a hiba, hanem a képzésben résztvevő emberek hozzáállásában. Nehéz a felnőttek világában változást elérni, és talán ez még nehezebb egy olyan dolog tekintetében, mint az internet világa, hiszen sokan gondolják úgy, hogy a mindennapokban való boldoguláshoz ez egy fölösleges luxus, vagyis foglalkozni vele teljesen értelmetlen.
A gyermekek esetében ez a program már sokkal több sikert hordozhat magában, hiszen a gyermekben még ott van a természetes kíváncsiság, a nyitottság a világra, az ő személyisége még könnyen formálható.  Az ő esetükben a legnagyobb problémát a szülök jelentik, akik mivel nem értik érdeklődésük okát a digitális világ iránt, sokszor visszahúzzák őket ebbéli törekvésükben, akár azzal, hogy a számítógéppel való foglalkozást fölösleges időrabló tevékenységnek vélik, akár azzal, hogy anyagilag nem hajlandóak támogatni az ehhez szükséges feltételeket. Mindenesetre azért senkit sem temetnék ilyen formán, hiszen ha édesapámra gondolok, aki proli gyerekként nőt fel és otthonról nem sok anyagi támogatást illetve tudást hozott, ma mégis magas szinten képes a digitális világban boldogulni. Tehát van remény, csak szükség van segítő ás támogató programokra, melynek segítségével a társadalom mind nagyobb rétege mozoghat majd otthonosan a digitális világba.
Az óra másik számomra érdekes kérdésfeltevése pedig az volt, hogy mi érezzen prioritást, az innováció vagy a felzárkóztatás. Ideális esetben a válaszom az lenne, hogy mindkettő párhuzamosan nagyon fontos, de vegyünk egy szélsőséges esetet példának, amikor a kettő közül kell választanunk. Ha a hazai gyakorlatot veszem alapul a felnőttképzések világára vonatkoztatva, akkor azt kellene mondanom, hogy a legfontosabb dolog, hogy mindnél előbb mindenkit felzárkóztassunk, mely valóban nagyon fontos is, de hadd játsszam most az ördög ügyvédjét és mondjam azt, hogy az innováció ennél sokkal fontosabb. Mégpedig azért fontosabb az innováció az én olvasatomban, mert míg a felzárkóztatás eredményességét, mint a fentiekben már kifejtettem, nem könnyű elérni, így bár nagy tömegnek igyekeznek ezek a programok segíteni, valójában társadalmi szinten csak kevés javulást hozz magával, addig az innováció, sokkal több eredménnyel kecsegtet, és ez az eredmény képes akár az egész társadalomra jótékonyan hatni anélkül, hogy egyes emberek rossz attitűdjén kellene változtatni.
Összefoglalva gondolataimat  az esélyegyenlőség témájában, azt kell hogy mondjam, bár fontos dolognak tartom, elsősorban a gyermekek esetében, akik szüleiknek való kiszolgáltatottságuk miatt nincsenek döntés hozatali helyzetben, az esélyegyenlőség biztosítása, de az össztársadalmi érdekekre a digitális innováció sokkal eredményesebb mértékben tudna hatni, még akkor is ha közben lennének leszakadtak.



[1] Neumann János Számítógép-tudományos társaság http://njszt.hu/de/a-digitalis-eselyegyenloseg-programja 2012-03-22

2012. március 18., vasárnap

Új hét, új téma, záró gondolatok a web2-es alkalmazásokról


A csoport alaposan végig járta, mind a saját mind pedig az a legismertebb web2-es alkalmazások körét, melynek segítségével egyben számot is vetett saját digitális tolltartójának tartalmával, hogy aztán, ha azt szükséges új eszközökkel váltsa fel vagy tartalmát tovább bővítse. A blog bejegyzések alapján is jól kitűnik, hogy a facebook alkalmazás messze ismertebb, mint az összes többi és bár nevezhetjük ezt az alkalmazást a digitális kultúra világában populárisnak, míg más alkalmazásokat, melyek magasabb célt szolgálva kevésbé a szórakoztatásra épülnek elit digitális kultúrának, itt is mint a világhálón kívül megtalálhatjuk a popkultúra hordozta igazi értéket. Hogy mi is ez az érték, azt ebben a csoportban azt hiszem fölösleges lenne most kifejtenem.
Fantasztikus volt olvasni a blogokban, hogy kinek melyik alkalmazás ragadta meg a figyelmét, illetve melyek voltak azok a felületek, melyekre a legtöbben szinte azonnal regisztráltak is. A hét témája, azt gondolom megint sokat formált digitális kultúránkon, digitális állampolgárságunkon. De vajon ez a digitális kultúra, mely egyre nagyobb területét öleli fel kultúránknak, valóban ezeknek az eszközöknek az alkalmazásában rejlik? Valószínűleg igen, mert hát miképpen is lehetne digitális kultúra, alkalmazott digitális eszközök nélkül? Miben jelenne meg, ha nem az internet adta eszközök lehetőségében. És, hát csak az eszköz lehet értékes, amit használnak is.
A kultúra a huszadik században jelentős változáson ment keresztül, hiszen a népi és magas kultúra mellett megjelent a populáris kultúra is. A huszonegyedik század, most ezt a palettát tovább bővíti a digitális kultúra színrelépésével. De a digitális kultúra nem csak egy új szint hoz be a művelődés világában hanem egyben megjelenése számos kérdést is felvett. Mert még az internet világán kívül a kultúra népi, elit és populáris elemekre bomlik, addig, mintha a virtuális világban csak arról beszélhetnék, hogy valakinek vagy van digitális kultúrája vagy nincs. Vagy talán elmondhatjuk azt is, hogy online környezetben van popkultúra és magas kultúra, de nincs népi kultúra? Itt egy más struktúra van kialakulóban, vagy talán mégsem és a népi kultúrát, a popkultúra szinonimájaként kell értelmezni, ami felett pedig a magas kultúra tornyosodik? A magas kultúra vagyis az elit kultúra mindig csak egy kevés kiváltságos ember kultúrája volt, vajon a digitális kultúrkörnyezetre is ez lesz a jellemző, vagy a mindennapokhoz való boldogulás érdekében, nagy számú ember fogja a digitális környezetben ezt a tudást birtokolni? Ha azt a tendenciát veszem alapul, hogy a web2-es eszközöknek kulcs kérdése az egyszerű alkalmazhatóság, a felhasználó barát felület kialakítás, akkor talán reménykedhetünk abban, hogy digitális állampolgárként könnyebb lesz magas kultúrában jártasnak lenni, mint hagyományos világunkban.  
Visszatérve a digitális tolltartó kérdéséhez, talán a fentiek alapján nem nagy bátorság kijelenti, hogy ha ma még nem is, de rövid időn belül biztosan, mindenkinek lesz saját digitális tolltartója, és fontos szempontnak kell lennie az oktatásban, hogy a web2-es alkalmazásokkal oly módon ismertessék meg a diákokat, hogy mindenki képes legyen önmaga számára a leginkább megfelelő digitális tolltartó összeállítására. Itt jutott eszembe Ollé tanár úrnak az a gondolata, hogy milyen jó lenne egy olyan eszköz, ami minden alkalmazást egybe foglalna, mert így nem csak megkönnyíthetné ez az alkalmazás az oktatók tevékenységét, de átláthatóbbá is tenné azt, hogy kinek milyen eszközök felelnek leginkább meg. Természetesen szűkség lenne e mellett kisebb speciális alkalmazásokra is, a nagy tudású felület csak az igények kialakításához, azok feltérképezéséhez nyújthatna segítséget. De, ez egyenlőre nem más, mint egy praktikus illúzió, mert mint ahogy az órán is elhangzott, bár voltak és vannak is ilyen törekvések, valahogy ezidáig nem tudtak átütő sikereket elérni, sőt inkább azt lehetne mondani, hogy megbuktak, így egyenlőre abból a több mint 200 web2-es alkalmazásból mindenkinek saját tudására, igényeire támaszkodva kell digitális tolltartóját feltölteni.

Barangolás a digi-tolltartómban

Izgalmas felfedezés számomra, hogy digitális kultúrámnak nem más az alapja, mint saját digitális tolltartóm. De mi is az a digitális tolltartó? A digitális tolltartó számomra is egy új összetett fogalom, mely magába foglalja a technikai környezetet, a webes alkalmazásokat és eszközrendszereket, mellyel minden egyén más és más összetételben rendelkezik, kialakítva saját tolltartóját épp úgy, mint annak idején az iskolában, amikor egyes diákoknak szinte csak néhány tollból és ceruzából állt a tolltartója, még mások nem restelltek akár 24 darabos színes ceruza készletet is magukkal hurcolni. Nekem annak idején emeletes tolltartóm volt, melyet mindig igyekeztem a legjobb felszerelésekkel tele tömni, így azt hiszem jó szokásomat megtartva illik majd digitális tolltartómat is ennek szellemében működtetnem, mely az órán elhangzót alkalmazások mennyiségéhez képest most még eléggé szegényesnek tűnik. Annál is inkább fontosnak tűnik ez számomra, mert hát, mint már fentebb említettem ezek az eszközök az én digitális kultúrámnak az alapkövei, digitális állampolgárságom lenyomatának megtestesülései.
Jelenleg több, mint 200  web2-es alkalmazás létezik, melynek száma napról napra emelkedik. Ez egy nagyon gyorsan fejlődő és változó világ, egy olyan digitális kultúra, ahol nagyon nehéz naprakésznek lenni. De talán nem is az a legfontosabb szempont számomra, hogy a legfrissebb technikai eszközöket használjam, hanem az én célom sokkal inkább az, hogy a már bevált és elterjedt alkalmazásokat tudjam megfelelően és eredményesen életvitelemhez a lehető legjobban hasznosítani. A web2-es alkalmazások közös pontja az internet, így az utóbbi idők egyik kulcs kérdése lett számomra, hogy a lehető legtöbb szituációban legyen internet hozzáférésem. Egy évvel ezelőtt, még csak csodálkozó szemekkel néztem azokra az ismerőseimre, akik egy gombnyomással a telefonunkon máris online üzemmódba kapcsoltak és még csak a gondolat szikrája sem merült fel bennem, hogy ez nekem is milyen hasznos volna. Ma amikor meg már én is okos telefonnal rendelkezem, arra vágyom, hogy mindnél olcsóbban és nagyobb adatforgalommal használhassam mobilomon az internetet. Egy év és mekkora változás! Tényleg nehéz sokszor előre elképzelni a jövőt, mert sokszor olyan fordulatokat tartogat, amire nem is gondoltunk volna. De visszatérve digitális tolltartómra inkább nézzünk bele, hogy jelenleg milyen eszközökkel van megrakva.
Természetesen rendelkezem facebook alkalmazással, és ha itt is visszatekintek az egy évvel ezelőtti önmagamra, már is szembetűnik, hogy ennek a programnak a használatában is mennyit változtam. Kezdetben a facebook-ot párhuzamosan használtam az iwiw-el, gyakorlatilag csak ismeretségek megszerzése céljából, de később felfedeztem ennek az alkalmazásnak élménymegosztó szerepét is, sőt saját vállalkozásimról is készítettem benne oldalakat, amit eleinte lelkesen frissítgettem is, de az utóbbi időben ezzel nem túl sokat foglalkoztam. Valószínűleg, mint digitális állampolgárnak ezzel illene többet törődnöm, de jelenleg az energiámat más dolgok kötik le. Itt jegyezném meg, hogy bár valóban nagyszerű dolog az internet, az állandó online üzemmód, de igazándiból az sem ártana, ha valaki megoldást találna arra is, hogy a nap ne csak 24 órából álljon, hanem mondjuk 36-ból, mert ez a sok érdekes alkalmazásból adódó lehetőség rettenetesen időrabló. És mivel a dolog valóban érdekes egyre csak azt veszem észre, hogy már megint a gépem előtt ülök és sorra hagyom el régebbi offline üzemmódba végzett tevékenységemet. Egy szó, mint száz szeretem a facebookot és igyekszem az alkalmazás adta lehetőségek jó részét kihasználni, bár valószínű, hogy az alkalmazásaiban még van mit felfedezni számomra is.
Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy offline vagy online lenni a jobb, akkor a válaszom ma már az, hogy az egyikben ez a jó, míg a másikban más dolgok a megkapók, de a legjobb ha az üzemmódomat mindig saját igényeimhez és alkalmakhoz igazíthatom. Az egyetlen dolog, amit igazán nem szeretek a digitális világban, hogy aki ráérez a dolog csínjára, az mindig jobb és jobb technikai eszközöket kíván magának, és hát ez nem egy olyan dolog, mint a tavaszi ruhatár felfrissítése, ami pénz híján, akár olcsón egy turkálóból is megoldható, hanem itt komoly összegek kellenek ahhoz, hogy ez az igény kielégítésre kerüljön. Na de bízzunk abba, hogy ezeknek az eszközöknek a használata nem csak, közösségi életünk színterei lesznek ahol élményeket és információkat osztunk meg, hanem ezeknek az alkalmazások hozzá fognak minket segíteni ahhoz is, hogy munkánkban eredményesebbek legyünk, vagyis segít megkeresni ezeknek a drága kütyüknek az árát, mert a digitális tolltartó tartalmát fontos, hogy ne csak szabadidőnk eltöltéséhez, hanem tanulásunk és munkák igényeihez is igazítsuk. Bár a facebook alkalmazás, mint kurzusunk és saját példám is mutatja, lehet tanulás illetve munkánkba hasznosítani, azért ennél vannak célirányosabb eszközök, amit érdemes megemlíteni.
Tanuláshoz talán az egyik legjobb eszközrendszert a moodle biztosítja, melyben zártkörű csoportok tanulásához szükséges online felületek vannak kialakítva. Itt is lehet tartalmat megosztani, dokumentumot le és feltölteni, fórúm beszélgetésekbe részt venni, teszteket kitölteni, azaz akár ezen a felületen vizsgázni is. A moodle használata könnyű, felületén könnyű kiigazodni, ezért akik alkalmazzák, azok nagyon jó programnak tartják. Ellentétben a facebook-kal ahol ritkán keresünk vissza régebbi adatokat, információkat a moodle-n ez gyakran megesik, így ebből is látszik, hogy a két alkalmazás mennyire másképpen jelenik meg digitális kultúránkban. Ahogy a tanulásnál a moodle használata kívánatos úgy a munka világában is meg vannak azok az alkalmazások, melyek segítik az eredményein elérését.
Az egyik ilyen segítséget a linkedin használata jelenti, ami nem más, mint egy szakmai alapon működő facebook. Az ismeretséget itt nem a civil élet, hanem a szakmai kapcsolatok adják, mely nem csak jó alapot teremt arra, hogy hivatkozzunk közös munkákra és munkakapcsolatokra, hanem egyben ajánlást írhatnak a volt és jelenlegi munkatársak profilunkra, illetve mi is írhatunk másoknak ajánlásokat. Ezt az alkalmazást én a kurzus előtt nem ismertem, de most már felregisztráltam magamat, és talán idővel ez a profilom is kinövi magamat hasonlóan a facebook profilomhoz. Sajnos egyenlőre nem sikerült még munkaismeretségre szert tennem, mert úgy fest a táncoktatók körében ez az oldal még ismeretlen, de bízom benne, hogy egyetemi tanulmányaim, megnyitják az ismeretségek felé az utat. Egy másik lehetőség számomra, ha táncoktató kollégáim továbbra sem jelennek meg szakmai profillal ezen a felületen, hogy saját közösségi hálót építik, akár linkedin-hez hasonlóan szakmai alapokra helyezve, és egykori munkatársaimat meghívom erre a szakmai fórumra. Erre jó példa a moly.hu közösségi oldala, vagyis a közösség megépítése gyakorlatilag csak elhatározás kérdése.
Természetesen egy jó blog elkészítése is, megnyithatja egy szakmai fórúm alapjait, mely blog bejegyzés ismertségét a twitter, facebook és más közösségi portálok segítségével is tovább lehet népszerűsíteni. Ebből egyenesen következik is az a megállapítás, hogy egy jó digitális tolltartóban az eszközök akkor vannak jól összeválogatva, ha nem csak külön-külön képesek működni, hanem egymást kiegészítve mindnél szélesebb palettával képesek egy digitális állampolgár jelenlétét a digitális kultúra különböző színterein eredményesen megmutatni. Én ennek szellemében igyekszem majd tolltartómat feltölteni, és idővel majd kiderül mennyire voltam ezen a téren sikeres.

2012. március 13., kedd

Digitális kompetenciák heti összegzése


 A hét témája a digitális kompetencia, digitális műveltség, digitális állampolgárság volt, mely téma nem csak nekem, de a csoport többi tagjának is alaposan megmozgatta a fantáziáját. Talán leginkább a digitális állampolgárság fogalom köre és a szó mögötti jelentéstartalom volt az, amit leginkább megpróbált mindenki körüljárni. Bár számos értelmezés és elképzelés látott napvilágot, melyek a kommentekben megvitatásra is kerültek, még sem állíthatnám, hogy a kifejezés mögöttes tartalma a diskurzusok hatására szűkebb értelmezést ért volna el. Sőt inkább, mint ha mindenki egy kicsit magába szívta volna mások elképzeléseit, és ezekkel az újabb és újabb gondolatokkal tovább bővítette saját elképzeléseit. A digitális állampolgárság fogalmának szinte csak egy olyan biztos pontja volt, amit mindenki megfogalmazott, mégpedig az, hogy csak az lehet digitális állampolgár, aki valamilyen szintű informatikai kompetenciával rendelkezik. De nézzük meg milyen digitális kompetenciákkal kell rendelkeznie ma Európai Unióban az Európa Tanács stratégiai céljai szerint:
A digitális kompetencia az információs társadalom technológiáinak (ITT) magabiztos és kritikus használatára való képesség a munkában, a szabadidőben és a kommunikációban. Ezek a kompetenciák a logikai és kritikai gondolkodással, a magas szintű információkezelési készségekkel és a fejlett kommunikációs készségekkel állnak kapcsolatban. Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) alkalmazásához kapcsolódó készségek a legalapvetőbb szinten a multimédia technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét ölelik fel. Az ITT természetének és a mindennapi élet különféle kontextusaiban betöltött szerepének, illetve lehetőségeinek alapos ismerete, amely magában foglalja.
  • a legfontosabb számítógépes alkalmazások, köztük a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés, az adatbázisok, az információtárolás és -kezelés ismeretét;
  • az internet és az elektronikus kommunikáció (e-mail, videokonferencia, egyéb hálózati eszközök) használata által nyújtott lehetőségek, valamint a valóság és a virtuális világ közötti különbségek felismerését;
  • az ITT felhasználási lehetőségeinek az ismeretét a személyiség kiteljesítését, a társadalmi beilleszkedést és a foglalkoztathatóságot elősegítő kreativitás és újítás terén;
  • a rendelkezésre álló információk megbízhatóságának és érvényességének (elérhetőség/elfogadhatóság) alapszintű megértését és annak felismerését, hogy az ITT interaktív használata során bizonyos etikai elveket tiszteletben kell tartani.
Mivel az információs társadalom technológiáinak alkalmazására egyre több lehetőség van a mindennapi életben, így a tanulásban és a szabadidőben, a szükséges készségek a következők:
  • elektronikus információk, adatok és fogalmak keresése, gyűjtése és feldolgozása (létrehozása, rendszerezése, a fontos és nem fontos, szubjektív és objektív, a valóságos és a virtuális közötti különbségtétel), valamint szisztematikus módon történő felhasználása;
  • a megfelelő segédeszközök (prezentációk, grafikonok, táblázatok, térképek) használata összetett információk létrehozása, bemutatása vagy értelmezése céljából;
  • internetes oldalak elérése és az azokon történő keresés, valamint internet alapú szolgáltatások, pl. vitafórumok és elektronikus levelezés használata;
  • az ITT használata a kritikai gondolkodás, kreativitás és újítás szolgálatában különböző kontextusokban otthon, a szabadidőben és a munkahelyen.[1]
 A legtöbb blog bejegyzés abban is egyet értett, hogy ezeknek a kompetenciáknak a mélysége és milyensége nagyban meghatározza a digitális állampolgárság virtuális társadalomban való megjelenését. Mert még a kevesebb informatikai tudással rendelkezők jelenléte az internet világában szinte észrevétlen, ezzel szemben azok, aki széles körben képesek használni a világháló adta lehetőségeket, a különféle programok alkalmazásait sokkal nagyobb és látványosabb jelenlétre képesek ebben a társadalomban. Ebből következően elmondható, hogy az online társadalomban való érvényesüléshez az informatikai ismeretek és az elsajátított kompetenciák nagyságának mértéke egyben a társadalmi pozíció kifejeződése is. Ezzel szemben a digitális állampolgárság viselkedésére vonatkozó etikett normáiról és szabályairól már más-más gondolatok születtek. Lehet-e digitális állampolgár az, aki a világhálón való ténykedésével mások számára kárt okoz, hiszen ahhoz, hogy ezt megtehesse, nyilvánvalóan rendelkeznie kell ITT ismeretekkel és kompetenciákkal, sőt sokszor lényegesen többel, mint annak, akinek a kárára cselekszik, vagyis a kompetenciák alapján akkor még sem mindenki tekinthető digitális állampolgárnak? Bár a fogalom jelentése még valóban vitatott, mint ahogyan az is ki számít digitális állampolgárnak, mégis az EU 2020 stratégiai digitális menetrendjében ez a kifejezés már, mint hivatalosan használt fogalomként köszön vissza.
Az EU 2020 stratégia szerint az európai digitális menetrend alapvető célja a nagy sebességű internethálózat bővítésének felgyorsítása és az egységes digitális piac előnyeinek kamatoztatása a háztartások és a vállalkozások számára. Neelie Kroes digitális menetrendért felelő európai biztos 2010. március 12-i beszédében hat fő témát nevezett meg a menetrend számára:
1.                  gyors internet
2.                  digitális egységes piac
3.                  digitális állampolgárság
4.                 az IKT-kutatás és -innováció határozottabb előtérbe helyezése
5.                 bizalom és biztonság
6.                  kölcsönös átjárhatóság.
2010. március 18-án az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottsága egyhangúlag jóváhagyta a „2015.eu” elnevezésű digitális menetrendet, egy olyan középtávú tervet, amely gyakorlati megoldásokat tartalmaz ahhoz, hogy az európai társadalom kihasználhassa az új információs és kommunikációs technológiákban (IKT) rejlő összes előnyt, és valódi digitális társadalommá válhasson. Az Európai Parlament felszólítja az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot egy olyan átfogó stratégiára és cselekvési tervre, amely lehetővé teszi, hogy Európa nyitott és virágzó digitális társadalommá váljon, amely mind gazdasági, mind pedig szociális és kulturális lehetőségeket kínál az EU valamennyi polgárának. Javasolja továbbá, hogy ezt az új digitális menetrendet nevezzék „2015.eu menetrendnek”, és az előremutató 2015.eu modellre épüljön.[2]
A hét témájának kapcsán talán a legkevesebb szó a digitális műveltségről esett, melynek talán az egyik oka az, hogy a digitális kompetenciák illetve a digitális állampolgárság már önmagában is feltételezi a digitális műveltséget. De valóban a digitális műveltség fogalma mögött csak ennyi rejlene vagy van még más is? Az Európai Bizottság Információs Társadalom Főigazgatósága, a Kulturális és Oktatási Főigazgatósággal, valamint az Eurostat-tal együttműködve jelentést készített az európaiak digitális műveltségéről. A hagyományos kérdőíves felmérés mellett megvizsgálták az egyes tagállamokban folyó ez irányú kezdeményezéseket és mintegy 30, a legjobb gyakorlat körébe tartozó programot is. A jelentés legfontosabb megállapításai a következők lettek: „A digitális műveltség a legfontosabb, és ugyanakkor a legtöbb kihívást jelentő területe a mindenki számára elérhető információs társadalom megteremtésének. A tudástársadalom mindennapi életünk részévé vált, ugyanakkor az információs társadalom – integráló hatása mellett – új hézagokat is teremtett a társadalom különböző csoportjai között. A digitális műveltség alapvető létszükségletté, kompetenciává vált, amelynek hiánya akadályozza, vagy megnehezíti a társadalmi integrációt és a személyes fejlődést. A nem megfelelő információs-kommunikációs technológiai (ICT) felkészültséggel, hozzáféréssel vagy használattal rendelkezők hátrányos helyzetbe kerül(het)nek a munkaerőpiacon, fogyasztóként (l. információhiány), vagy akár csak átlagos állampolgárként is (l. offline ügyintézéssel töltött idő, pénz).” Az Európai Bizottság jelentésének munkadefiníciója a következő: a digitális műveltség mindazoknak a jártasságoknak az összessége, amelyek a digitális kompetencia megszerzéséhez szükségesek. Ilyen az alapvető ICT-jártasság, illetve a számítógép-használat (visszakeresés, hozzáférés, megőrzés, létrehozás, bemutatás, információcsere, kommunikáció, közösségi hálózatokban való részvétel képessége az interneten keresztül).[3]
Mint a fentiekben is olvasható ma még a digitális kompetencia szorosan összekapcsolódik a digitális műveltséggel, szinte egymás szinonimájaként használatos fogalmak, bár véleményem szerint a digitális társadalom erősödésével ez a két fogalom idővel egymástól távolodni fog, mint ahogyan a hétköznapi életben is megkülönböztetjük a műveltség, és a kompetencia kifejezéseket.

2012. március 9., péntek

Az oktatási környezet szinterei


Egy felnőtt ember élete során, számos helyen és módon sajátít el ismereteket, legyen szó formális, nonformális vagy informális ismeretszerzésről, és éppen ezért bátran kijelenthetjük, hogy egy új tudást a legkülönfélébb helyzetekben és környezetben is el tudunk sajátítani. Ennek ellenére mégis vannak olyan tanuló környezetek, melyek ezt a tudáselsajátítási folyamatot egyszerűbbé és könnyebbé képesek tenni, illetve egyben eszközként is szolgálnak arra, hogy a tudásátadás folyamatát az oktatási környezetben tervezhetővé tegyük. Az oktatási környezetnek a következőkben felsorolt színterei a legismertebbek:
·        Kontakt oktatás
·        Online eszközökkel támogatott kontakt tevékenység
·        Blended learning
·        Távoktatás mint oktatási környezet
Ezek a színterek nem csak tanulási környezetükben térnek el egymástól, hanem más és más technológiára illetve eszközrendszerre építve segítik a hatékony tanulási folyamatokat. A kontakt osztálytermi oktatásnál például építhetünk a tanulók aktivitására, de a számítógépes játékok épp úgy lehetnek eszközei ennek a folyamatnak, ahogy a különböző online eszközrendszerek is. De miben is tér el egymástó a fent említett négy oktatási színtér?
A kontakt oktatási formában a tanulócsoport és a tanár térben és időben egy helyszínen van, közös tevékenységben vesznek részt, mely verbális és nonverbális formában egyformán megnyilvánulhat. Ha valaki kilép a teremből, akkor egyben kilép a folyamatból is. Ebben az oktatási formában az elsajátítandó tananyag élesen körülhatárolt, bár bizonyos csoportmunkákkal ezek a határok egy bizonyos szintig kitolhatók, mivel egy csoportmunka keretében az egyéni kreatív gondolatok illetve egyéni tudások hozzáadhatnak az előre strukturált ismeretanyaghoz. A kontakt módon történő tanítási folyamatban  számítástechnikai eszközök már megjelenhetnek, de internet hozzáférésre nincs mód. A technikai berendezések funkciója a szemléltetés és előre elkészített szövegek kivetítése.
            A következő módszer Online eszközökkel támogatott kontakt tevékenység az előbbitől csak annyiban tér el, hogy itt már a tanulócsoport rendelkezik internet hozzáféréssel, de ez az aprócska kis eltérés már jelentős változásokat képes előidézni az oktatási folyamatban. Bár még itt is térben és időben egy helyen vannak a tanuló csoport tagjai, de tevékenységi folyamatukba már a külvilágot is képesek bevonni az interneten keresztül, melynek hatására kommunikációs lehetőségük nagymértékben megnő, mely nem csak az egymással való kommunikációt erősíti, de olyan ismeretszerzési utakat is megnyit mely ismeretek már képesek az elsajátítandó tananyagra is hatást gyakorolni és egy mélyebb tudást létrehozni.
            Az előbbi két módszer alapjára épülő Blended learning tanulási színtér kitágítja az előbbi két módszer térbeni és időbeni síkját azzal, hogy itt már a tanulási folyamatban megjelenik valamilyen virtuális környezetben végzett tevékenység is. Itt is a személyes jelenlét dominál, ám a folyamat egy része különböző térben és időben megy végbe, ahol a tanulók megoldandó feladataikat ebben a virtuális térben oldják meg. Ennél a módszernél gyakran a tanulók tanulásban való részvételének ideje egymáshoz képest eltolódik bizonyos időként, majd aztán a folyamat következő szakaszában újra szinkronba kerül. Ehhez jó példa saját képzésünk is, ahol a prezentációt és a blog írást egymástól különböző időben tehetjük meg, de már a Second Life konzultációban, ha csak virtuálisan is, de egy időben veszünk részt. Ebben az oktatási formában a tananyag struktúra már sokkal rugalmasabb szerkezetű, mint az előző két oktatási szintérnél, mely rugalmasság magában rejtheti épp úgy a hatékonyabb tanulási forma megvalósítását, mint annak ellenkezőjét. Hogy miképpen válik itt a tanulási folyamat eredményessé, az nagyban függ a tanár pontos célkitűzései és támogató segítsége mellett, a tanulók tanulási motiváltságától és technikai felszereltségétől is.
            A negyedik színtér a távoktatási környezet, ahol az oktatási folyamat döntő többsége online vagy virtuális közegben zajlik és ha a személyes illetve virtuális konzultációktól eltekintünk, a tanulási tevékenység a csoport tagjai között térben és időben független. A távoktatásban fontos szempont a tananyag tervezésénél, hogy az elsajátítandó ismereteket a hallgatók önálló tevékenységére vagy a mindnél nagyobb oktatási tartalom hozzáférésére tervezik-e meg. A korábbi gyakorlatban a tartalomközpontú oktatás volt előtérbe helyezve, melyet ma már mind szélesebb körben kezd a tevékenység alapokra építő távoktatási forma kiszorítani. A tevékenységközpontú ismeretátadás gyors terjedése nem csak annak köszönhető, hogy a távoktatásban dolgozó tananyag fejlesztők és szakemberek felismerték a módszer hatékonyságát, hanem annak a számos online alkalmazásnak is köszönhető, melyet oktatási illetve ha nem is oktatási célokra fejlesztettek ki még is remek felületet biztosítanak a távoktatásra. A legkevésbé strukturált tananyaggal a távoktatási környezetben a tevékenység alapon működő rendszerben találkozhatunk, ahol a tanulók az ismereteik megszerzésének módját nagyrészt maguk menedzselik, tevékenyen részt vesznek a tananyaguk létrehozásában és egyben csoporttársaikkal megosztják a már megszerzett ismereteket. A tananyag megkonstruálása viszont ebben a képzési formában viszonylag bonyolult folyamat, így vannak olyan esetek, amikor a tananyagközpontú oktatási forma sikeresebb. A tananyag fejlesztés a távoktatási folyamatban talán a legnehezebb, hiszen itt nem csak ritkábbak a reflexiók tanár és diák között, de a motivációt és a tanulási környezetet is úgy kell megtervezni, hogy azokkal a lehető legjegyszerűbben a lehető legjobb eredményt lehessen elérni. Ebben az oktatási folyamatban a tanár szerepe leginkább segítő, facilitátori.
            Az online-ra épülő, illetve azt eszközül felhasználó képzések száma egyre nagyobb mértékben növekszik, melyet jól példáz az is, hogy számos ilyen módszertant oktató képzést szerveznek tanárok számára. Egy ilyen képzési lehetőséget kínál a Prompt portál[1] weboldala is. Képzésük címe: „e-learning az együttműködésen alapuló webes tanulási környezetben”. Az oktatás célját eképpen fogalmazzák meg: „Elsősorban oktatóknak szóló e-learning képzéseink alapvető célja, hogy felhívja a tanárok, képzők figyelmét a hálózati tanulásban rejlő pedagógiai lehetőségekre és az oktatási folyamatban alkalmazható újszerű webes eszközökre….. A programok blended learning és webwes távoktatási formában is megvalósíthatóak…A képzés színtere egy együttműködésen alapuló webes tanulási környezet, ahol a klasszikus értelemben nem „oktatni” kívánjuk az e-learning módszereket a pedagógusoknak, hanem bevonni szándékozunk őket a hálózati kommunikáció és tudásmegosztás közegébe!”
            A gyakorlati megvalósításról a következőket olvashatjuk: „A továbbképzési program egy a nap 24 órájában elérhető internetes e-learning keretrendszerben zajlik és a "klasszikus" e-learninges oktatási segédanyagok (digitális könyvek, oktatóvideók, online játékok, stb.) mellett hangsúlyosan épít a résztvevők közötti együttműködésre és tudásmegosztásra.
A rendszerben 6-10 fős csoportokra osztva dolgoznak a résztvevők. Minden csoport munkáját tutor segíti. Alapesetben a keretrendszer által biztosított kommunikációs felületen (fórumok, chat, videokonferencia) van lehetőség a konzultációra, de igény esetén gödöllői, ill. budapesti helyszínen személyes konzultáció (kontakt nap) megtartására is van lehetőség. (Kellő számú jelentkező esetén a kontakt nap megtartására egyéb helyszínen is megoldható.) A kreditpontok megszerzéséhez szükséges feladatok elvégzése szintén a keretrendszerben történik, a képzés a távoktatási formának köszönhetően földrajzi helyszíntől függetlenül bárhonnan elvégezhető. Az egyetlen lényeges technikai
feltétel a szélessávú internetkapcsolat megléte.”
         Egy másik példa a távoktatás térhódítására, a  Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium: „Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel” című TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012 pályázata. A szakközépiskola pályázatában a következők szerint ismerteti az oktatási módszertant: „A hagyományos középiskolai oktatásban a frontális óravezetés módszerét alkalmazzák. Aosztályteremben ülnek a tanulók, a szaktanár az általa választott módszerrel átadja azismereteket. Egy osztály vagy csoport, egy szaktanár. A tanítási órák ideje szigorúanmeghatározott. A hagyományos középiskolai modellt az 1. sz. ábra szemlélteti.
  A Digitális Középiskola vegyes rendszerű képzést valósít meg. A törvényileg meghatározottkontaktórák mellett rendszeres tanulási és konzultációs lehetőséget kínál a diákoknainternetes hálózati eszközök segítségével. A kontaktórákra és vizsgákra a Kistérségi OktatásiKözpontokban kerül sor. A Központi Oktatási Központ, amely egy bázis iskola része, amelygimnázium, felügyeli a digitális oktatási segédanyagok fejlesztését és az oktatási folyamatot,folyamatos módszertani támogatást nyújt a Regionális Oktatási Központokban, a KistérségiOktatási Központokban tanító tanároknak. A tananyagot a tanulók a tankönyvekből és akifejlesztett digitális tananyagokból sajátíthatják el. A Digitális Középiskola modellt a 2. sz.ábra szemlélteti.
 A Digitális Középiskola a hagyományos középiskolával szemben, a tantárgyikövetelményeket betartva egy új struktúrát alakít ki. Mindenki az egyéni időbeosztásának megfelelően tudja ütemezni a tanulást az Interneten keresztül, a Digitális KözépiskolaOktatási Portálja által szolgáltatott tananyag és segédanyag segítségével. A szaktanárok akonzultációkon találkoznak tanulóikkal, így nincs szükség minden tanulócsoportnál aközvetlen jelenlétükre a tanítási folyamatban. A tananyag elérésének a módja a tanuló egyénilehetőségeitől függ, akár saját otthonában is tanulhat, de ha ez nem megoldható, látogathatja akialakított Kistérségi Oktatási Központot, vagy Települési Oktatási Pontot is. A tanulási idő jelentős része az önálló munkából áll az előre megadott ütemezés szerint, így nincs szükségminden tanulócsoport mellé folyamatos szaktanári jelenlétet biztosítani.”[2]
Mint a fent példák is jól mutatják az online módszerek alkalmazása egyre nagyobb szeletet követel megának az oktatás szintereiben, mely technológiák és eszközrendszerek változatos formában jelennek meg az oktatási környezetekben. Míg a kontakt osztálytermi tevékenység technológiájánál a résztvevők aktivitása jelenti a tanulási-oktatási folyamat magját, a tevékenységszervezést legjobb esetben is csak interaktív tábla, a tabletek, laptopok, számítógépek eszköze segíti. Az oktatási folyamatot tovább segíthetjük különböző szimilációs és számítógépes játékok felhasználásával, mely számos kompetenciafejlesztéshez nyújtanak segítséget. A MLearning más néven mobil tanulási környezetben az oktatási tartalmakhoz bárhonnan hozzá lehet férni, illetve a tanuló bárhonnan képes megtanulni a tananyagot, mely lehetőséget teremt az egyéni tanulásnak, ezáltal az egyéni idő- és feladatmenedzselésnek is. Hátránya, hogy túlságosan a tananyagközpontú. Az online eszközrendszereket gyakorlatilag bármilyen oktatásban hatékonyan lehet alkalmazni, mely nem csak színesíti az oktatás folyamatát, hanem z ismeretanyagot is jelentősen képes bővíteni. Az online közösségek alapvetően nem tanulási céllal jöttek létre, mégis ügyesen alkalmazva a tanulás támogatására is alkalmazhatók. Tehát a tanulási-tanítási tevékenységet online közösségek alkotásával is lehet fokozni. Az Online tanulási környezetek már tanulási környezetek tanulásmenedzsment céllal jöttek létre, itt nem a közösség létrehozása és fejlesztése a cél. Ilyen például az egyetemen használatos Moodle, illetve az ILIAS és a CooSpace.
Léteznek az úgynevezett LMS (Learning Management System) és az LCMS (Learning Content Management System) rendszerek. Előbbi a tanulás, utóbbi a tanulás és az oktatási tartalom menedzselésére létrehozott oktatási keretrendszer. A Virtuális oktatási környezetek technológiája a legmodernebb oktatási rendszer, erre jó példa az általunk is használt Second Life. A virtuális oktatási környezetre jellemző a kommunikáció és az interakció, emellett multimédiás eszközök is alkalmazhatók rajta.
Összegezve elmondhatjuk, hogy az oktatási tevékenységben egyre többféle eszköz áll rendelkezésünkre, de a legnagyobb sajnálatomra, azt még senki sem fedezte fel, hogy miképpen lehetne időráfordítás nélkül tudásunkat növelni, így a hatékony oktatás kulcsa továbbra is a tanuló kitartásában, érdeklődésében és motivációjában keresendő.

2012. március 8., csütörtök

Társadalmi szintek a digitálisvilágban


A magyarországi felnőttképzésben fontos szerepet kap az alacsony iskolázottsággal rendelkezők képzése, átképzése, ahol az eredményességet leginkább, a gyermekkorban szerzett tanulással kapcsolatos negatív beállítódás és a tanulás során elszenvedett kudarcélmények gátolják. Már itt megjelenik, a tudás megszerzéséhez szükséges kompetenciák hiánya. A legtöbb alacsony végzettséggel rendelkező ember számára önmagában a tanulás, legalábbis az intézményi keretek között folytatott ismeretszerzés, nem bír értékteremtő képességgel, míg a számos múltbéli negatív tapasztalat tovább fokozza az ilyen jellegű képzések iránti ellenszenvet. Ez a tanuláshoz negatív módon viszonyuló attitűd, az előadáson mint megváltoztathatlak jelenségként volt meghatározva, bár ezzel én, mint andragógus nem értek, nem érthetek egyet. Hiszek abban, hogy van lehetőség arra, hogy berögzült hozzáállásokon változtassunk, akármilyen nehéznek is tűnhet, csak a megfelelő hogyanra kell a választ megtalálni. Éppen ezért a felnőttképzésben dolgozó embernek nagyon fontos, hogy olyan kompetenciákkal és képességekkel rendelkezzen, mely egy ilyen rögös úton is képes a célhoz elvezetni. A digitális eszközökkel való tanulás az előbbi példához hasonlóan szintén sokszor párosul negatív attitűddel, bár itt már az oktatásban nem az alacsony végzettséggel rendelkező felnőttek jelennek meg. Mivel itt már magasabb iskolai végzettséggel rendelkező emberek vesznek részt a képzésben, joggal feltételezzük, azt, hogy korábbi tanulmányaik során már találkoztak a tanulási sikerélményével és ezért valószínűleg nem maga a tanulás az, ami a negatív hozzáállást eredményezi, hanem csak a megváltozott és újszerű tanulási környezet. A felnőttképzésben dolgozó szakembernek ebben az esetben is először az attitűdben kell változást elérnie, és még az alacsony végzettségűeknél magát a tanulást, mint értéket kell elfogadtatnia, itt viszont a digitális eszköz által képviselt értéket, illetve az általa megszerezhető tudást, ami ezen a szinten már mindenki számára értéket jelent. Ha tovább megyünk ezen a gondolati íven, akkor elmondhatjuk azt, hogy egy egyetemi szinten már nem azt kell elfogadni, hogy a tanulás érték, a digitális technika egy korszerű oktatási eszköz, amely jelentős tudáshoz segíti hozzá az oktatásban résztvevőt, hanem egyetemi szinten már azt kell elsajátítani, hogy miképpen tudom az információs technológiai eszközök tulajdonságait kihasználni, hogy tudásomat mindnél hatékonyabban tudjam a lehető legértékesebbé tenni.
Az előbbiekben három szintet vázoltam fel, természetesen az oktatás szintjeit nem szerencsés ennyire élesen egymástól elkülöníteni, de az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél a három szintnél. Mindhárom szint más-más kompetenciákat, azaz tudást, értéket és attitűdöt képvisel, ennek ellenére mind három tanulási folyamat elsődleges gátja a már kialakult rossz attitűd. Legnehezebb természetesen a legalsó szinten az attitűdöt megváltoztatni, és ahogy egyre feljebb haladunk a képzési szinteken válik a feladat egyszerűbbé, de azért itt is még foglalkozni kell vele, mert a változás mindenki számára kihívást jelent. Az érték megjelenése szintén mást és mást jelent a különböző szinteken, de egyik szint sem nélkülözheti a támogató és iránymutató segítséget ahhoz, hogy felfedezze ezt a képzésében, mint ahogyan az új ismeretek megszerzésénél sem nélkülözhető. De miképpen jelenik meg ez a három szint az információs technológiák használatában? A legalsó szinten talán meg sem jelenik, de ha mégis akkor is csak egy-két egyszerű program kezelésében, melyek összetett gondolkodást nem igényelnek. A második szinten már a microsoft office alkalmazásainak, a levelező programok használata és ismerete szükséges, de az önszervező és konstruktivista tanulási mód csak a következő szinten jelenik, mint elvárás meg. Ezen a legfelső szinten már nem csak az informatikai alkalmazások használata, ami elvárt, hanem ezeknek hálózatban és kreatívan való használata, illetve az információ begyűjtése és tudássá való átalakítása is elvárt.  Ez a három szint nem csak a hagyományos társadalomban, de a digitális társadalomban is elkülönülő réteget alkot, de míg a társadalom hagyományosan nem kompetenciák alapján válogatja meg állampolgárait elképzelhető, hogy a digitális polgárság már ilyen alapokra fog helyeződni?
Van olyan nézőpont, ami szerint a digitális állampolgárságot lévén, hogy nem születés és lakhely szerint szerezzük, ezért kompetenciák alapján lehet elnyerni, melyet én nem cáfolok itt most, de igazán egyet sem érthetek vele. Én inkább ezt csak egy kívánatos tendenciának nevezném, ami véleményem szerint csak akkor alakulhat ki, ha előbb vagy utóbb lesznek virtuális hatások ahová csak, állampolgárként vagy útlevéllel lehet bemenni, és ezt véletlenül sem keverném itt össze azokkal a web oldalakkal, ahová csak a regisztrált tagok léphetnek be. Egy virtuális állam az én elképzeléseim szerint komplex hálózattal rendelkezik, mely számos web oldalt és egyéb felhasználói felületet és alkalmazást egyesít, mely a hagyományos országhatárokhoz és gazdasági érdekszövetségekhez képest, egy egészen újfajta tudás és ezáltal értéket teremthetne meg, mely akár a javak újbóli elosztását is eredményezhetné. Na jó, természetesen ez csak egy utópia, de egy gondolatot talán megért. Szóval én egy ilyen virtuális államhoz rendelném hozzá a digitális állampolgár fogalmát és itt már valóban a digitális kompetenciáknak és a digitális viselkedési normák betartásának az etikus viselkedésnek kulcs szerepe lenne. De maradjunk annál, hogy jelenleg a közfelfogás a digitális állampolgárságot, az információs technológiai eszközök etikáinak/normáinak megfelelő betartásában és alkalmazásában illetve a digitális kompetenciák meglétével definiálja. Nem vitatkozom ezzel, lévén amíg nincs külön digitális állam, addig mindenki, aki a világhálóra belép egyforma lehetőségekkel és jogokkal rendelkezik, vagyis akár azt is mondhatnánk, hogy még sincs digitális állampolgár és digitális állampolgár között különbség, és a kompetenciákhoz és normákhoz kötött digitális állampolgárság nem más, mint egy vágyott álomkép. Természetesen örvendetes dolog lenne, ha ez az álomkép megvalósulna, hiszen ez a kulcsa annak, hogy az információs technológia az emberiség fejlődését szolgálja és gátat szabjon az esetleges rombolásnak, a kérdés csak az, hogy ez mennyire lehetséges?