Kreatívnak áll a világ

Miközben a kreativitás szó egyre inkább elcsépelten hangzik, talán sokan még most sem tudják pontosan, hogy vajon mit is jelent kreatívnak lenni. Van, aki ezt a szót csak a művészetekkel hozza összefüggésben, még mások ilyenkor az ötletes és praktikus megoldásokra gondolnak, de talán azok vannak a legkevesebben, aki tisztában vannak azzal, hogy mindkét említett csoportnak igaza van. A különbség csupán annyi, hogy még a művészi kreativitás született adottság, addig az ötlet szintű kreativitás mindenki számára hozzáférhető és fejleszthető. Nem kell hozzá más, csak végig gondolni egy megoldásra váró feladatot és valami olyan megoldással állni elő, ami újszerű.

Egy csodálatos példa az ötlet szintű kreativitásra:

Joe Kowan bár imádott énekelni, de idegeskedése megakadályozta abban, hogy ezt mások előtt is megtegye, és így sokáig csak álom volt számára az, hogy egyszer hangjával elvarázsolja a közönséget.  Ezért hát fogta magát, és elkezdte lépésről lépésre legyőzni az idegességét. Rávette magát, hogy fellépjen kisebb helyeken, hogy akkor is énekeljen, amikor hallani lehet, hogy az izgalomtól elvékonyodik a hangja. Végül írt egy dalt a lámpalázról, amit olyankor vett elő, ha kitört rajta az idegesség és mindnél idegesebb volt, annál nagyobb hitelességgel tudta azt előadni. A közönség imádta ezt a számot, amitől Joe pedig mindig megnyugodott. Idővel legyőzte a szerepléstől való félelmét, majd az idegességtől való megszabadulásának útjáról is írt egy dalt, ami szintén közönség kedvenc lett.  

Az idegeskedés tehát nem feltétlenül átok. Nagy hasznát vehetjük, érdemes hát megbarátkozni az izgulós természetünkkel, összeszedni a bátorságunkat, és fejest ugrani. De egy kis fantáziával és tettrekészséggel egyéb nem szeretett vagy kevésbé hasznosnak vélt tulajdonságainkat képesek vagyunk az előnyünkre fordítani.

Használjuk a félelmet motivációként! Elvégre az is. A félelem révén könnyebben rávesszük magunkat, hogy gyakoroljunk, amikor csak tudunk. A gyakorlástól pedig megnő az önbizalmunk, enyhül a félelmünk, és legyen bármi is az a tevékenység, amitől féltünk, sokkal jobb lesz, mint amire egyébként számítottunk.

Aki tudatosan fejleszti magát és új megoldások vezérlik, az előbb vagy utóbb eljut arra a pontra, amikor szeretné magát illetve tudását másoknak megmutatni. Szerencsés az, akinek ez nem okoz gondot, de a legtöbben nehezen lépnek erre az útra. Félnek a kritikáktól vagy félnek attól, hogy nem lesznek elég jók és valami hibát követnek el, ami persze a kezdeti szárnypróbálgatások esetén gyakran be is következik, de a hibákat ki lehet javítani, sőt tanulni is lehet belőlük. Ami viszont nagyon jó és hasznos tud lenni.

Ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen igazán lássanak minket, ahhoz meg kell engedni azt is magunknak, hogy lássák a sebezhetőségünket, emberi tökéletlenségünket. Viszont legalább ennyire fontos, hogy bármit csinálunk is, abba tegyük bele a szívünket, lelkünket. Töltsük fel tetteinket a szenvedély energiáival, miközben arra törekszünk, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet! És ha így tettünk, akkor higgyük el azt is, hogy bármit teszünk is az szerethető és elég lesz! 

Minden ember egyedi, az Isteni kreativitás megtestesítője, de hogy ki mit tud és mer kihozni ebből az egyediségből, az már csak attól függ, hogy mennyi időt és energiát szán az önmagában rejlő lehetőségek felfedezésére.

Alkotó kapcsolat

Ha van pénzed, ha nincs pénzed két út is képes téged a boldogság irányába terelni. Az egyik út az alkotás. Hogy ki mit alkot az szinte teljesen mindegy. Alkotó készségünk épp úgy megnyilvánulhat valamilyen művészetben, mint egy kreatív ötletben vagy akár valaminek a kivitelezésében. Az alkotási folyamat, mindig elégedettség és a hasznosság érzetét váltja ki, ami pedig hangulatunkat pozitív irányba mozdítja, vagyis boldogabbak leszünk. A másik út a kapcsolataink milyenségében és mennyiségében rejlik. Ha valaki szeret társaságba járni, és hamar fel tud oldódni embertársai körében, annak boldogság szintje jóval magasabban van, mint zárkózott társainak. Természetesen ebben az esetben azt is érdemes megvizsgálni, hogy ezekben a mennyiségi kapcsolódásokban vannak-e mélyebb barátságok vagy sem. Nyilván az az eset a legjobb, ha mennyiségi mellett minőségi kapcsolatok is vannak, és ez esetben szinte elkerülhetetlen, hogy időről – időre jól érezze magát valaki a bőrében, de már akkor is szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha ugyan nincs mennyiségi haverságunk, de birtokában vagyunk egy – két igaz barátságnak.   

A kapcsolatteremtés lépcsőfokai:

1. Ha nyitott személyiségednek köszönhetően őszintén és kíváncsian rá tudsz valakire mosolyogni és ő képes ezt a mosolyt viszonozni, akkor jó esélyetek van arra, hogy a kettőtök közti bizalom csírája növekedésnek induljon. 
2. Ha a kettőtök közti interakció közös nevetésbe torkollik, akkor a bizalom csírája nem csak szárba fog szökkenni, de gyökereket is ereszt majd. 
3. Ha képes vagy valaki szívébe belopni magadat, akkor jó esélyed van arra is, hogy figyelmét tetteidre és gondolataidra fordítsa. 
4. Ha megkapod valakinek a figyelmét és törődését, és ezt képes vagy te is viszonozni, akkor ez a kapcsolat mély gyökereket ereszt és szeretettől édes virágok nyílnak ki rajta. 
5. Ha két ember nem csak szeretni, de inspirálni is képes egymást, akkor feljutottak a lépcső legmagasabb fokára, és rálelnek: „a nem vagyok egyedül” mennyei mannájára.

Az inspiráció olyan, mint a szeretet. Nem lehet kierőszakolni. Ahhoz, hogy valakit képesek legyünk inspirálni, elengedhetetlen, hogy hitelesek, bátrak, tettre készek legyünk illetve valódi tudással és figyelemmel tudjunk őt megajándékozni.

Az igaz főnyereményt pedig az csípi meg, aki képes inspiráló barátságaiból táplálkozni és az ebből fakadó hozadékot valamilyen alkotásban hasznosítani. Mert a legcsodálatosabb ebben a két boldogsághoz vezető útban az, hogy nem kell az egyiket vagy a másikat választani, hanem lehetőség van arra, hogy a két utat egymásba toljuk, és egyszerre sétáljunk rajta.

Okosság mérő

Mindennapjainkat egy információs társadalomban éljük, ahol az információ Érték. Ha betekintünk egy iskolai osztályba, akkor azt fogjuk látni, hogy a tanár megpróbálja a gyermekek fejét mindnél több tudással, vagy inkább mondjuk úgy, hogy információval megtömni, attól a vágytól vezérelve, hogy okos gyerekek kerüljenek ki a kezei közül. Ez természetesen egy nagyon dicséretes dolog, eltekintve attól az aprócska kis ténytől, hogy sokszor a tananyag túl sok olyan lexikális tudást akar a gyermekekre erőltetni, ami egy pillanat alatt az interneten keresztül bárki számára hozzáférhető, ergo felesleges. És itt most nem arról beszélek, hogy a tudás haszontalan és ne tegyünk erőfeszítéseket annak érdekében, hogy okos gyerekek hagyják el az iskolapadot, hiszen jelenlegi információs társadalmunk dübörögve halad egy magasabb szint felé, egyenesen a tudástársadalom felé.

A tudástársadalom már világszerte egyértelműen új típusú gazdasági-társadalmi és tudáspiacot, sőt a hálózatokra alapozott gazdaság- és társadalomszerkezetet hoz létre. Az információs-kommunikációs technológiák forradalmai illetve a globalizációs hatások nyomán kibontakozó új társadalomfejlődési stádiuma, amelyben a társadalom szerkezetét és működését a tudásáramlás, a tudáselosztás, valamint a tudásfeldolgozás és a tudásalkalmazás határozza meg. A tudástársadalom a tudás megszerzése alapján rétegződik, az esélykiegyenlítés a tudás potenciálisan egyenlő és határtalan elérhetősége által valósul meg, illetve az egyenlőtlenségek a tudás birtoklása vagy nem birtoklása mentén jönnek létre.[1]

A fentiek fényében így kijelenthetjük, a tudás fontos, amit jól tükröz az élethosszig tartó tanulás eszmeisége is. És ebből fakad az is, hogy oly sokunk ambícióktól hajtva, igyekszik újabb és újabb területek tudástárában megmártózni. Gyűjtjük a tudásunkat igazoló papírokat, veregetjük a vállunkat, hogy na lám már ezt is megtanultuk és büszkén fogadjuk az elismerést, amikor azt mondják ezen tetteink hatására, hogy okosak vagyunk.  De valóban az okosság fokmérője az elsajátított információk mennyiségében, vagy a megtanult gondolatmenetek erejében rejlik, vagy ahhoz, hogy az ember valóban okosnak érezze magát valami más is szükséges?

A napokban az egyik kedves ismerősöm azt mondta nekem, hogy okos vagyok. Jól esett a kijelentése, de egyben el is gondolkodtatott. Valószínűleg vannak olyan életterületeim, amiben jártasabb vagyok, mint ő, sőt talán sok esetben jobb működési mintáim is vannak, mint neki, de hogy valóban okosabb is lennék úgy mindent egybe vetve, azt már nem biztos, hogy ilyen könnyű lenne meghatározni.

Mert mikor válik a tudás értékké? Véleményem szerint csak akkor, ha azt a tudást képesek vagyunk magunk hasznára fordítani és ez a haszon képes minket a mindennapi nehézségek terhei alól fel is szabadítani. Éppen ezért, amikor a kedves bók által kiváltott kellemes érzés lecsendesedett bennem, csak annyit válaszoltam észrevételére, hogy akkor leszek igazán okos, ha majd kitalálom, miképp lehet úgy élni, hogy minimális kötöttség mellett leginkább csak azt tegyem meg, amit igazán meg is szeretnék tenni.

Hiszek a folyamatos tanulás és a tapasztalat gyűjtés fontosságában, de hogy kinek mit és hol illetve hogyan kell megtanulni, ahhoz hogy okosan tudja életét megélni, vagyis milyen okosság szinttel rendelkezik, azt igazán csak az életében elért boldogság szintje tudja megmutatni. Aki boldog az okosan éli az életét, aki viszont okosnak érzi magát, de boldogtalan az minden bizonnyal még sem volt elég okos ahhoz, hogy a számára hasznos tudást sajátítsa el, vagyis valószínűleg csak begyűjtött egy csomó haszontalan információt.

Neked mit mutat az okosság mérőd?

---

[1]Varga Csaba: A három alapfogalom http://www.inco.hu/inco9/kozpont/cikk0h.htm