Egy coaching folyamat kezdetben mindig olyan, mint üres
pénztárcából hétvégi ebédet főzni. Megnézzük,
mi van a kamrában, és abból, amit ott találunk, igyekszünk valami harapnivalót
készíteni. Vagyis ez azt jelenti, hogy ügyfelünket problémái megoldásában úgy
kell segíteni, hogy az ő személyiségtulajdonságaira, erősségeire és jó
megoldási mintáira építünk. Természetesen így nem lehet mindig királyi lakomát
összerittyenteni, de ez nem is baj, éppen elég az is, ha képesek vagyunk
pozitív választ adni az adott kihívásra.
A fejlődés következő lépcsőfokát leginkább úgy
érhetjük el, ha egy számunkra fontos célt tűzünk ki magunk elé. Ez a cél képes
figyelmünket fókuszálni és gondolkodásunkat célirányosan működtetni. Ha tudjuk,
mit szeretnénk elérni, akkor minden olyan lehetőséget, ami ennek elérését
segíti, megragadunk, azokat pedig, amelyek nem elengedjük. Mert, amikor tervet
készítünk nem az a fontos, hogy pontosan tudjuk, hogyan jutunk a célba, hanem
csak az, hogy tudjuk hová szeretnénk megérkezni. Éppen ezért egyetlen tervnek
sem szabad kőbe vésve lenni. A terv csak fókuszt ad és nem végleges
megoldásokat. A fókusz nem csak hatékonyságunkat, de személyiség fejlődésünket
is a kívánt irányba fejleszti, ami pedig tovább erősíti a sikeres célba érést.
A harmadik lépcsőfok kulcsa félelmeink legyőzésében rejlik.
Mindenkinek vannak félelmei, amik gúzsba kötik, és nem engedik szárnyalni,
márpedig úgy nehéz sikereket elérni. A járható út itt is gondolkodásmódunk
átalakítása. Meg kell tanulni máshogy nézni a problémáinkra. Tudom, hogy ez nem
könnyű, mert a legtöbb esetben újra és újra ugyanazokat a gondolati sémáinkat
pörgetjük, és nem látjuk, hogyan lehetne másképp. Ilyenkor a legjobb, amit
tehetünk, hogy segítséget kérünk valaki olyantól, aki külső szemlélőként képes
érzelmektől mentesen problémánkat átlátni és új köntösbe bújtatni.
Ha már van: célunk, fókuszunk, fejlődik a
személyiségünk illetve tudásunk és félelmeinket is javarészt legyőztük, akkor még
mindig hátra van a környezetünkhöz való sikeres alkalmazkodás. Bár céljaink
elérése leginkább rajtunk múlik, de sajnos nem teljesen. Vannak emberek,
szituációk, szabályok és egyéb körülmények, melyek nem hagyhatóak figyelmen
kívül, és amikhez akár akarjuk, akár nem, de alkalmazkodnunk kell. Alkalmazkodni,
pedig csak az tud, aki aktív. Aktivitás és tetterő nélkül nincs siker. Viszont
az igazi nagy sikerekhez nem elég az aktivitás, ahhoz már proaktivitás kell.
A proaktivitás a helyzetek feletti irányítás
vállalását jelenti, vagyis ahelyett, hogy igazodnánk a helyzethez, vagy várnánk,
hogy történjen valami, az eseményeket mi idézzük elő. A proaktivitás mindig
meglévő tudásra, ötletszintű kreativitásra és a pozitív lehetőségek
megtalálására épül. Ebből kifolyólag tehát, amikor aktívak vagyunk, akkor
csakis a nekünk kijelölt (játéktéren) játszunk, míg ha proaktívak, akkor
lehetőségünk van a játékszabályok megváltoztatására és a feltételek diktálására
is. Amikor pedig már itt tartunk, akkor nincs más dolgunk, mint lubickolni a
sikereinkben, élvezni a dagadó bukszánk nyújtotta örömeket és keresni az új
kihívásokat.
Vitathatatlan tény, hogy hosszú az út a lapos
pénztárcából főzött ebédtől a királyi lakomáig és talán nem is mindenki vágyik
ilyen csemegére, de aki igen, annak bizony végig kell kapaszkodnia ezeken a
lépcsőfokon, hogy célba is érjen. Mindenki maga választhatja meg, hogy milyen
ételt tálal fel a hétvégi asztalára, de vendégeket hívni és másoknak is adni
csak az tud, aki morzsáknál többre vágyik és hajlandó ezért sok mindent meg is tenni.
