2019. január 7., hétfő

Coaching lakoma


Egy coaching folyamat kezdetben mindig olyan, mint üres pénztárcából hétvégi ebédet főzni.  Megnézzük, mi van a kamrában, és abból, amit ott találunk, igyekszünk valami harapnivalót készíteni. Vagyis ez azt jelenti, hogy ügyfelünket problémái megoldásában úgy kell segíteni, hogy az ő személyiségtulajdonságaira, erősségeire és jó megoldási mintáira építünk. Természetesen így nem lehet mindig királyi lakomát összerittyenteni, de ez nem is baj, éppen elég az is, ha képesek vagyunk pozitív választ adni az adott kihívásra.


A fejlődés következő lépcsőfokát leginkább úgy érhetjük el, ha egy számunkra fontos célt tűzünk ki magunk elé. Ez a cél képes figyelmünket fókuszálni és gondolkodásunkat célirányosan működtetni. Ha tudjuk, mit szeretnénk elérni, akkor minden olyan lehetőséget, ami ennek elérését segíti, megragadunk, azokat pedig, amelyek nem elengedjük. Mert, amikor tervet készítünk nem az a fontos, hogy pontosan tudjuk, hogyan jutunk a célba, hanem csak az, hogy tudjuk hová szeretnénk megérkezni. Éppen ezért egyetlen tervnek sem szabad kőbe vésve lenni. A terv csak fókuszt ad és nem végleges megoldásokat. A fókusz nem csak hatékonyságunkat, de személyiség fejlődésünket is a kívánt irányba fejleszti, ami pedig tovább erősíti a sikeres célba érést.

A harmadik lépcsőfok kulcsa félelmeink legyőzésében rejlik. Mindenkinek vannak félelmei, amik gúzsba kötik, és nem engedik szárnyalni, márpedig úgy nehéz sikereket elérni. A járható út itt is gondolkodásmódunk átalakítása. Meg kell tanulni máshogy nézni a problémáinkra. Tudom, hogy ez nem könnyű, mert a legtöbb esetben újra és újra ugyanazokat a gondolati sémáinkat pörgetjük, és nem látjuk, hogyan lehetne másképp. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy segítséget kérünk valaki olyantól, aki külső szemlélőként képes érzelmektől mentesen problémánkat átlátni és új köntösbe bújtatni.  

Ha már van: célunk, fókuszunk, fejlődik a személyiségünk illetve tudásunk és félelmeinket is javarészt legyőztük, akkor még mindig hátra van a környezetünkhöz való sikeres alkalmazkodás. Bár céljaink elérése leginkább rajtunk múlik, de sajnos nem teljesen. Vannak emberek, szituációk, szabályok és egyéb körülmények, melyek nem hagyhatóak figyelmen kívül, és amikhez akár akarjuk, akár nem, de alkalmazkodnunk kell. Alkalmazkodni, pedig csak az tud, aki aktív. Aktivitás és tetterő nélkül nincs siker. Viszont az igazi nagy sikerekhez nem elég az aktivitás, ahhoz már proaktivitás kell.

A proaktivitás a helyzetek feletti irányítás vállalását jelenti, vagyis ahelyett, hogy igazodnánk a helyzethez, vagy várnánk, hogy történjen valami, az eseményeket mi idézzük elő. A proaktivitás mindig meglévő tudásra, ötletszintű kreativitásra és a pozitív lehetőségek megtalálására épül. Ebből kifolyólag tehát, amikor aktívak vagyunk, akkor csakis a nekünk kijelölt (játéktéren) játszunk, míg ha proaktívak, akkor lehetőségünk van a játékszabályok megváltoztatására és a feltételek diktálására is. Amikor pedig már itt tartunk, akkor nincs más dolgunk, mint lubickolni a sikereinkben, élvezni a dagadó bukszánk nyújtotta örömeket és keresni az új kihívásokat.

Vitathatatlan tény, hogy hosszú az út a lapos pénztárcából főzött ebédtől a királyi lakomáig és talán nem is mindenki vágyik ilyen csemegére, de aki igen, annak bizony végig kell kapaszkodnia ezeken a lépcsőfokon, hogy célba is érjen. Mindenki maga választhatja meg, hogy milyen ételt tálal fel a hétvégi asztalára, de vendégeket hívni és másoknak is adni csak az tud, aki morzsáknál többre vágyik és hajlandó ezért sok mindent meg is tenni.