Példaképek

A coaching tanfolyamaimon rendszeresen fel szoktam tenni hallgatóimnak azt a kérdést, hogy ki az ő példaképük és még soha sem történt meg az, hogy valaki egyből rávágott volna egy nevet. Leginkább a válasz az szokott lenni, hogy több embernek is van olyan tette vagy tulajdonsága, amire felnéznek, de konkrétan nehéz lenne bárkit is megnevezniük. Ilyenkor arra kérem őket, hogy akkor meséljenek róla kit és miben tartanak követendő példának. A válaszok ebben az esetben sem zsigerből jönnek, sokkal inkább némi töprengés szükséges hozzá, hogy ráébredjenek kik is azok az emberek, akik motiváló hatással vannak az életükre.

Bizonyos szempontból ez jól is van így, hiszen ha elfogadjuk azt, hogy minden embernek egyedi gondolkodási és működési rendszere van, ami tapasztalataiból, személyiségtulajdonságaiból, fizikális és mentális adottságiból illetve azok fejlettségi szintjéből épül fel, akkor igen csak nem könnyű egy olyan példaképet találnunk, akit majmolás nélkül ön azonosan követhetünk.

Másik oldalról megközelítve a dolgot, azt viszont kicsit aggályosnak tartom, hogy általánosságban nincs a tudatunkban legalább egy-két olyan személy képe, akinek az értékrendje és a működési mechanizmusa irányjelzőként utat mutathatna életük vezetésében. Miért gondolom így? Mert ha vannak példaképeink, akkor lehetőségünk van egyfelől arra, hogy jó megoldásaikat elleshessük tőlük, másfelől pedig az is kirajzolódik, hogy milyen eredmények elérése az, ami már bizonyítottan nem lehetetlen, arról pedig már nem is beszélve, hogy akikre fel tudunk nézni, azok olyan értékeket képviselnek, ami a számunkra is minden bizonnyal fontosak, vagyis érdemes ezek mentén szerveznünk az életünk.    

A példakép választásban sajnos én sem jeleskedem, mivel nagyon sokáig csak egy film hősnőjének jellemét tartottam magam előtt irányjelzőnek. Később tudatosan kezdtem keresni a közvetlen környezetemben épp úgy, mint a hírességek között azokat az embereket, akiknek számomra csodálatra méltó a személyisége vagy éppen az elért eredménye. Jelenleg most ott tartok, hogy egy-egy konkrét személyt most sem tudnék kiemelni, de az biztos, hogy számtalan olyan embert találtam, akiktől rengeteg mindent érdemes megtanulni illetve az általuk képviselt értékeket az életembe beépíteni.  

Így hát visszakanyarodva a coaching rendszerszemléletéhez elhatároztam, hogy megalkotom saját optimálisan működő rendszeremet, vagyis azt, amire szerintem én a maximumot teljesítve képes lennék, és ez az idealizált „én” lesz a példaképem.  Ezt az elhatározást több szempontból is szerencsésnek gondoltam, egyrészt az elvárásaim magammal szemben meglévő képességeimre és lehetőségeimre épülnek, másrész, amikor fejlődést érek el, az minden bizonnyal az ideális „én” fejlődését is eredményezni fogja, vagyis folyamatosan ott lesz a belső motiváció, hogy elérhetek még többet és még többet. Az pedig csak hab a tortán, hogyha ez nálam működő képesnek bizonyul, akkor ezt a sémát minden bizonnyal a coaching alanyaim fejlesztésére is ki tudom majd használni.

Először is optimálisan működő, idealizált „énem” megteremtésének egyik alapfeltétele, hogy a testem, a szellemem és a lelkem egymással összhangban működjön. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen a következő életterületeket kell tudatosan regulába szednem:

Ami a testemet táplálja:

• Hetente legalább kétszer olyan tudatosan összeállított és rendszeresen végzett fitnesz edzésprogram, ami rendben tartja a szív és keringési rendszert, statikusan és dinamikusan is megdolgoztatja az izmokat és fenntartja az ízületi mozgástartományokat.
• Hetente legalább egyszer tánc, ahol a mozdulatokban nemcsak felszínre tud törni az ösztön és a lélek, de egyben a nőiesség is képes kibontakozni (a tánc jótékony hatást fejt ki még az idegrendszerre miközben a neuronhálózatot fejleszti, illetve karban tartja).
• A hét legalább 6 napján egészségtudatos táplálkozás (itt van még mit fejlődni).
• Rendszeres és kielégítő szexuális élet (ez nem csak rajtam múlik).
• Legalább napi 6 óra alvás.

Ami a szellememet táplálja:

• Heti egy könyv elolvasása, ami elsősorban ismeretterjesztő és fejlesztő könyv, de néha fontos egy-egy regényt is kézbe venni, mert így egy másik dimenzióban kap szárnyat a képzeletünk, és ez is sokat seggíthet új vágyakat illetve ötleteket életre hívni.
•  Évente legalább 2 db szakmai konferencián részt venni.
• Évente legalább egy szakmai továbbképzésen vagy valamilyen számomra új ismeretet tartalmazó tanfolyamon részt venni. A tudást épp oly fontos szerintem formális keretek között fejleszteni, mint ahogyan informálisan is.
• Havonta legalább egyszer lehetőséget kell teremtenem olyan tartalmas beszélgetésre, ahol gondolatokat és elképzeléseket vitathatok meg.
• Havonta legalább egyszer szükséges, hogy a bennem felmerülő gondolatok legalább egy részét rendszerezett formában papírra vessem.
• Egy éves terv elkészítése, ami tartalmazza, hogy mikor és hová szeretnénk elérni és miképpen tudom mindezt megvalósítani, természetesen a rövidebb célok elérésére is fontos tervet írni, de ez már nálam automatikus ezért nem számszerűsítem.
• Évente legalább egy számomra fontos témát minimum szakdolgozat szinten fel kell dolgozni.
• Nyitott szemmel járni a világban keresni illetve hagyni, hogy a különböző impulzusok hatást váltsanak ki bennem.

Ami a lelkemet táplálja:

• Baráti beszélgetések és összejövetelek (ez másokon is múlik). Havonta legalább kétszer.
• A szeretteimmel töltött minőségi idő (ez másoktól is függ). Hetente legalább kétszer.
• Az életem bármely területén elért sikerek. Apró sikerek napi szinten, nagyobb sikerek évente legalább kétszer. 
• A zene és a tánc, pláne akkor, amikor ezekben tevékenyen is részt veszek. Hetente legalább egyszer (a zongorázás is jótékony hatást fejt ki az idegrendszerre miközben szintén fejleszti és karban tartja a neuronhálózatot).
• Spirituális terápiák, ami meditáció épp úgy lehet, mint valamilyen kezelés. Hetente legalább egyszer.
• Természeti szépségekben való lét. Havonta legalább kétszer.
• Kulináris és esztétikai élmények. Havonta legalább egyszer.
• Szép cipők és ruhák illetve egy jól sikerült smink vagy frizura. Ezt nem számszerűsítem.
• Amikor képes vagyok másoknak valami szépet és értékeset adni. Kis dolgok napi szinten, nagyobb dolgok heti szinten.
• A figyelem és a szeretet, ami felém árad (ez csak részben függ tőlem). Ezt nem számszerűsítem.
• Ha valaki tesz valami jót értem (ez elsősorban nem rajtam múlik). Ezt nem számszerűsítem.

A fenti felsorolásból kiderül, hogy ideális „énemnek” mi mindenre kell figyelmet fordítania illetve a mindennapi tevékenységei közé beépítenie, ahhoz hogy optimálisan működhessen. Azt mondják a puding próbája az evés. Hát akkor nézzük, lehetséges-e mindezt a rendelkezésemre álló idő és energia mértékét figyelembe véve legalább elméleti síkon meg is valósítani?

A kérdésre pedig nyilván úgy kaphatom meg leggyorsabban a választ, ha elkészítek egy olyan időbeosztást, ami a jelenlegi fix elfoglaltságaimat tartalmazza és az üres időkbe megpróbálom mindazokat a dolgokat beilleszteni, amik az optimális működésemet képesek biztosítani. És még mielőtt pánik rohamot kapnék olyan dolgoktól, mint például, hogy mennyi időbe is telik mindennap beszerezni és elkészíteni az egészséges ételeket, vagy attól, hogy Jézusom, most akkor innentől kezdve oda a spontaneitás és az egész életemet menetrendszerűen kell leélnem, jó ha emlékeztetem magam arra, hogy ezzel csak annyit fogok meghatározni, hogy milyen lenne, ha képes lennék mindig maximálisan teljesíteni, vagyis azt, hogy milyen is az én idealizált „énem”.

Természetesen az ideális „én” megteremtése okozhat néhány problémát is. Mi van akkor, ha a valós énem mérföldekre van attól, aki lehetne? Hogy fogom viselni, amikor belenézek az önmagamnak tartott tükörbe? Tényleg motiváló lesz a különbség felfedezése vagy inkább megfutamító?

Ha abból a tudományos állításból indulok ki, hogy 20%-os energia befektetéssel 80%-os eredményt lehet elérni, akkor máris magabiztosabban állok ehhez a „kis kalandhoz”, és csak akkor remeg meg újra térdem, amikor az állítás másik felére gondolok, miszerint a maradék 20% eléréséhez 80%-os erőbefektetés szükséges. Egyébként itt jegyezném meg, ha esetleg az derülne ki, hogy csak 20% választ el az ideális énemtől, vagyis már 80%-osan optimális a működésem, akkor nem, hogy megriadnék, hanem nagyon boldog lennék és bár hiszem, hogy vannak életterületeim, amikre ez igaz, másterületeken még biztosan sok dolgom akad.

Két feladatom van tehát. Egyfelől el kell készítenem az optimális működésemhez tartozó havi időbeosztást, majd az elkövetkező hónapban meg kell figyelnem és részletesen le is kell jegyzetelnem, hogy az ideálishoz képest mit és milyen mértékben voltam képes megvalósítani. A hónap végén pedig nincs más dolgom, mint a kapott adatokat számszerűsíteni. Így viszonylag pontos képet fogok arról kapni, hogy jelenleg a 100%-hoz képest mit és milyen szinten tudtok produkálni.

Mindezek mellett igyekszem majd, minél jobban megválaszolni objektív módon a következő kérdéseket is, amik egyértelműen alátámasztják, vagy éppen cáfolják, hogy valóban mihez is segíthet hozzá az általam optimális iránynak meghatározott törekvésem:

1. Munka mennyisége és minőségi összetétele illetve, hogy ez miképpen realizálódik bevételeimben?
2. Társas kapcsolataim mennyisége és minősége illetve, hogy ez milyen módon jelenik meg az életemben?
3. Hol és miben jelent meg akár ötlet vagy művészeti szintű kreativitásom?
4. Vajon képes vagyok-e környezettudatosságomat fejleszteni, és ha igen, akkor miben?
5. Erőfeszítéseim mennyire voltak szárnyalóan boldogítóak, vagy inkább görcsösek?

Azt mondják az okosak, hogy egy terv véghezvitele akkor a legbiztosabb, ha megvalósítását időponthoz kötjük, illetve ha valakinek el is mondjuk a tervet, mert így még jobban elkötelezzük magunkat a cselekvésre. Hát lássuk az én ígéretem: március 31-ig elkészítem az ideális havi rendem, majd nyomon követem az áprilisi ténykedéseimet, amit május első hetében ki is értékelek, és még azt sem tartom kizárt dolognak, hogy születik belőle egy blog bejegyzésem.