2018. december 2., vasárnap

Sikerativ Kamasz Tréning


Bár elviekben az iskola a végtelen tudás tárházát is képviselhetné, mely remek lehetőséget tudna biztosítani a gyermeki tudásvágy szomjának csillapítására, a valóságban viszont a legtöbb gyermek számára az iskola csak egy olyan hely, ahol számos kudarcélményt lehet szerezni, melyeket nem ritkán még stresszes helyzetek is fűszereznek.

Pedig micsoda élmény, amikor valamit tudunk és ezzel a tudással képesek vagyunk másokat ámulatba ejteni, vagy saját problémáinkra és feladatainkra jó válaszokat adni és életünkben egyről a kettőre jutni. Arról már nem is beszélve, hogy milyen jó az is, amikor olyan témákban fejlődik és mélyül a tudásunk, ami minket igazán izgat, és képesek vagyunk olyan összefüggéseket is észrevenni, amiket esetleg más nem és büszkék lehetünk magunkra.


Szóval bárhonnan is nézem a dolgot a tudás nem csak hatalom, hanem piszok jó érzés is. Akkor vajon miért is nem szeretünk iskolába járni? Természetesen ez csak egy költői kérdés, hiszen aki koptatta már az iskolapadot annak van rá válasza bőven anélkül is, hogy én itt most belemennék az okok kifejtésébe.

Sajnos az iskolarendszerünk olyan, amilyen és nagy valószínűséggel még jó sok időbe telik, hogy megváltozzon. Bár szerencsére már most is vannak olyan gyerekek, akik alternatív oktatásba részesülnek, de messze nem ők képviselik a többséget. Nade, akkor mi lesz a többiekkel? Nekik marad a kudarc és a stressz? Ők sohasem élhetik meg a tudásból fakadó élményeket vagy élhetik meg azt, hogy milyen csodás dolog a képességeiben kiteljesedve élni és dolgozni?

Én nagyon remélem, hogy nem. Éppen ezért kezdtem kidolgozni a Sikerativ Kamasz Tréninget, melynek egyfelől az a célja, hogy korrigálja iskolarendszerünk hiányosságait, másrészről segítse a kamaszok önismeretének fejlődését, mely nemcsak erősségeik felismerését teszi lehetővé, de utat is mutat nekik ahhoz, hogy milyen irányba keressék a boldogulást és a kiteljesedést.

A Sikerativ Kamasz Tréning modul rendszerű. Minden modul egy-egy témakör köré épül fel. Így a modul rendszer egyfelől lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki olyan területen fejlődhessen, ami számára épp a legfontosabb, másfelől pedig azt is lehetővé teszi, hogy mindenki olyan tempóba sajátíthasson el új ismereteket, ahogy az az ő számára leginkább komfortosabb.  

A kompetencia szót manapság sok mindenre és sokféle képen használják, pedig jelentése nem több, mint cselekvő képes tudás. Kompetens az a személy, aki egy adott szituációt nem csak elméleti, de gyakorlati szinten is képes megoldani. A Sikerativ Kamasz Tréning minden modulja éppen ezért oly módon ötvözi az elméletet a gyakorlattal, hogy abból minden esetben kompetens tudás szülessen meg.

A Sikerativ Kamasz Tréning moduljai 2019-től lesznek elérhetők, érdeklődni a vidojudit@sikerativ.hu email címen lehet.

2018. november 25., vasárnap

Bárcsak megtaníthatnám...


Bárcsak meg tudnám tanítani mindenkinek, hogy merje szeretni magát minden erősségével illetve árnyoldalával együtt és higgye el, hogy van, aki számára pont úgy szerethető, ahogy épp van. Mert, amint palástolni próbáljuk azt, hogy milyenek vagyunk, ránk kerül egy torz álarc, ami pont lényünk valódiságát/szerethetőségét fedi el. Tökéletes ember nincs, viszont van olyan ember, akit a mi hiányosságaink nem zavarnak, miközben meg az erényeink megdobogtatják a szívét. Lehet ez egy barát, a szerelmünk vagy épp édesanyánk, testvérünk, és ha képesek vagyunk az ilyen érzéseket viszonozni, akkor az mindkét fél számára hatalmas erő nyereség.  Ami pedig az egészben a legcsodálatosabb, hogy önmagunk szeretete nem függ senkitől és semmitől. Csak rajtunk múlik.

Miből tudod, hogy igazán szereted-e önmagadat? Na, ehhez már szükséged van más emberek visszajelzésére is. Nyilván, ha pozitív észrevételeket kapsz külsődre, eszedre, viselkedésedre stb. másoktól, akkor az jól esik és táplálja önszeretetedet, pláne ha azt te is igaznak véled. De mi van olyankor, amikor egy számodra fontos ember, nem tüntet ki figyelmével, vagy esetleg negatív kritikával illet, netán közeledésedet visszautasítja. Ilyenkor is képes vagy magadat szeretni? – mert, ha igen, akkor gratulálok, te tényleg szereted magad és ez SZUPER.

Az elmúlt napokban kristályosodót ki számomra, hogy eddigi munkáim során, ha nem is tudatosan, de mindig az önszeretet megtanítása volt a legfontosabb számomra. Amikor eljönnek a gyerekek hozzám táncolni azt szeretem, ha mosollyal az arcukon mennek ki, ha merik a táncokat és a gyakorlatokat úgy csinálni, ahogy nekik tetszik, ha élénkek és csacsognak, vagyis megélik magukat és őszintén kapcsolódnak társaikhoz és az órai munkához. Természetesen, ha a tánc stúdiómat „versenyistállóként” üzemeltetném, akkor ez nem igen lenne így lehetséges, de mivel nekem a gyermekek boldog lelkülete ennél sokkal fontosabb, így inkább csak megajándékozom őket a táncolás varázslatos élményével.

Az is csodálatos, amikor látom, hogy a NIA edzéseimen kezdenek a hölgyek egyre bátrabban hol nőiesen, hol amazon módjára, míg máskor meg gyermeki lelkesedéssel mozogni, úgy hogy közben engedik, hogy minden mozdulat a lelkükből fakadjon és ezáltal meg is érintse azt. Mert amikor megnyílik a lelkünk, az egyszerre teszi lehetővé, hogy fejlesszük önismeretünket, felfedezzük a bennünk rejlő szépségeket, értékeket és növeljük önbecsülésünket. Aki pedig megbecsüli magát, az egyben szereti is.

Az önszeretet megtanítása vezérel a coaching tanítványaim illetve ügyfeleimmel kapcsolatban is. Az egyéni coaching lényege, hogy minden coach az ügyfele rendszerében dolgozik, vagyis minden problémát úgy kell megoldani, hogy az ügyfél erősségeire építve, bebizonyítja azt, hogy saját rendszerében is milyen komoly sikerélményekre képes. És amint már említettem, aki sikereket ér el, annak az önmagát szerető képessége igen csak megnő. Természetesen egy coaching folyamatban épp úgy, mint az élet számos területén fejlődni nem csak szabad, de kell is, vagyis bármiben is vagyunk képesek fejlődni, az minden bizonnyal elősegíti az önszeretetünket is.

Amikor életre hívtam a Női Fortélyok Kamráját, a két legfontosabb célom az volt, hogy közösséget építsek illetve, hogy teremtsek egy olyan fórumot, ahol a nők megoszthatják egymással tapasztalatikat, jó megoldási mintáikat és, hogy legyen egy hely, ahol tanulhatnak egymástól. Jó pár ilyen rendezvénnyel a hátam mögött elmondhatom, hogy a kezdeti törekvéseimnél lényegesen több cél valósult meg, de ami igazán meglepet, és egyben melegséggel is tölti el a szívemet, hogy milyen sok nőnek tudtam azzal, hogy hittem a nőiességében, eszében, nagyszerűségében, stb. vagy csak azzal, hogy figyeltem rá az életét egy jobb irányba terelni. Egy pici szeretet, figyelem, elfogadás a legtöbb embernek elég ahhoz, hogy elkezdje magát jobban szeretni, persze úgy az igazi, ha mindig van, aki figyel ránk és szeret, na meg, ha mi magunk is teszünk azért, hogy képesek legyünk magunkat szeretni.

A következő nagy dobás az életemben a kamaszoknak kifejlesztett sikerativ tréning lesz. A cél pedig itt nem kevesebb, mint utat mutatni a kamaszoknak ahhoz, hogy miképpen tudnak kiteljesedni, álmaikat megvalósítani és egy olyan kerek életet felépíteni, amiben nem csak érdemes, de jó is leélni egy életet. 

Biztos nem én vagyok az első, akitől azt hallod, hogy milyen fontos az önszeretet, de kérlek, nézz magadba és ha azt találod, hogy lenne még mit fejlődnöd ezen a téren, akkor az én tanácsom az, hogy keresd olyan emberek társaságát, akiről azt gondolod, hogy szeretnek a bőrükben lenni és meglátod majd, hogy az ő önszeretetük sem a tökéletességükből fakad, hanem sokkal inkább az önmagukba vetett hitükből. Ha pedig erre nincs lehetőséged, akkor látogass el valamelyik foglalkozásomra vagy keress meg. :-)

Légy sikeres aktívan és kreatívan, vagyis SIKERATIVan: www.sikerativ.hu  

2018. március 26., hétfő

Csibetündér


Edward de Bono hívta fel figyelmemet a gyermeki kreativitás csodájára. Az ő tanácsa az volt, ha egy problémára nem találjuk a megoldást, akkor kérdezzünk meg egy óvodás gyereket neki biztosan lesz néhány jó ötlete. Persze ő sem arra gondolt, hogy az ovisok a kész megoldást pottyantják az ölünkben, de hogy új perspektívából láthatunk rá a dolgainkra, ami segít a megoldást megtalálni, abban szinte biztosak lehetünk.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert óvodás gyermekeket is tanítok táncolni és ebből kifolyólag rendszeresen lehetőségem van a gyermeki kreativitásban megmártózni. Óráimat sokkal inkább a játékos zsivaj, mint sem a vasfegyelem jellemzi, mivel a fejlődésüket szolgáló gyakorlatok alatt és mellett rendszeresen iktatok be meséket illetve játékokat. A sláger játék már hosszú évek óta a cicás játék, ahol a cicák négykézláb közlekedve igyekeznek levadászni a szaladgáló egereket. Amelyik egérkét elkapja a cica, abból az egérből is cica lesz. A játék addig folytatódik, amíg mindenki átváltozik cicává.

Mivel szeretem néha felfrissíteni a dolgokat, az egyik alkalommal úgy döntöttem, hogy egy apró módosítással a cicás játékot új köntösbe öltöztettem, a macskákból gepárdok lesznek, akik szélsebesen futnak, az egerek helyét pedig a gazellák váltják fel. Tetszett is az „új” játék a gyerekeknek és élvezettel bújtak bele az új szerepekbe. Majd jött a nagy meglepetés, amikor az egyik 5 éves lánykám a következő alkalommal, azzal kezdte az órát, hogy ő is kitalált egy új játékot és elmondhatja-e és majd eljátsszuk-e? Igent mondtam, feltételnek csak azt szabtam, hogy akkor igyekezni kell a feladatokat jól csinálni. Az óra végén elhangzott a cicás játék legújabb verziója és mi boldogan el is játszottuk a legújabb játékunkat.


Talán egy csöppet sem meglepő, ennek ellenére engem mégis meglepett, hogy a következő órára már szinte az összes gyermek egy új játékötlettel érkezett meg. Mivel én mindenféle kreativitásnak lelkes fogyasztója vagyok, így egyesével elkezdtem végighallgatni az összes elképzelést. Természetesen szinte mindegyik ötlet a cicajáték valamilyen verziója volt, de azért akadtak, olyanok is, amik már új elemeket próbáltak becsempészni a játékba. Amik könnyen érthetőek voltak, azokat egyből el is játszottuk, de voltak olyanok is, amik még nem voltak erre alkalmasak. Ezekben az esetekben igyekeztem egy kis közös gondolkodással praktikus elemeket beleszőni az ötletgazda jóváhagyásával a játékba,  hogy működő képes legyen, de olyan is volt, amikor azt beszéltük meg, hogy még dolgozik a játékon egyedül, és ha tovább gondolta, akkor majd újra próbálkozunk vele.

Ez a folyamat már több, mint egy éve tart, így már születtek olyan játékok is, amik alig emlékeztetnek a cicajátékra. Erre jó példa az egyik legutóbbi verzió, ahol voltak kukacok, csibék és a csibetündér. A kukacok célja az volt, hogy „felfalják” a csibéket, amit a csibetündér igyekezett megakadályozni. Amikor elhangzott a játék ötlete a többi gyerek boldog csodálkozással kapta fel a fejét a csibetündér elnevezésére. Úgy fest ez nem csak nekem hangzott teljesen újszerűen, mivel azt vettem észre, hogy a többi gyerek fantáziája is egyből életre kelt. Sajnos a játék mégsem volt működő képes, mert a kukacoknak csúszni kellett, míg a csibéknek guggolva szökdelni és így szegény kukacoknak esélye sem volt a csibéket utolérni. De sebaj, talán a következő órára már azt is ki fogják találni, hogy mit változtassunk azon, hogy tudjunk csibetündéreset is játszani.

A másik ötlet, ami aznap elhangzott viszont nagyon is működött. Volt egy gomba, volt egy farkas, a többiek pedig nyuszik voltak. A nyuszi, ha bebújt a gomba alá, akkor nem foghatta meg a farkas. A gomba alatt 5 számolásig lehetett tartózkodni, amit mindig a gomba számolt. Azt a nyuszit, akit elkapott a farkas, abból gomba lett. A játék addig folytatódott, amíg elfogytak a nyuszik. Na és hogy bújtak a nyuszik a gomba alá? - ezt is a gyerekek találták ki, a gomba terpeszbe állt, így a nyuszik be tudtak bújni a két láb közé, amit aztán olyan élvezettel tettek meg, hogy akkor is elbújtak a gomba alá, amikor a farkas egy kicsit sem veszélyeztette őket.

Talán mondanom sem kell, hogy csodás játék kerekedett, és ahol egy csoda létrejön, ott jó esélye van annak, hogy egy újabb is megszületik. Jelenleg úgy alakult, hogy táncos lánykáimnak nincs külön öltőzője, így a táncteremben elhelyezett székeken lehet csak átöltözni. Ez pedig azzal jár, hogy amikor még az egyik csoport órája tart, addig a következő órára érkezők is bejönnek a terembe, hogy át tudjanak öltözni. Az ovisok óráját a felső tagozatos lánykáim órája követi, és még a kicsik figyelmét képes vagyok a nagyok nyüzsgése dacára is lekötni, arra már nincs hatásom, hogy a nagylányok figyelmét is el tudjam az ovisok játékáról terelni.

Természetesen most csak viccelek, mert dehogy akarom a kiskamaszaim figyelmét elterelni a játékról, amikor hatalmas csodaként élem meg, hogy ilyenkor lekerül a kezekből az okos telefon és elkezdenek odasomfordálni mellém azzal a kéréssel, hogy hadd álljanak be ők is játszani. Naná, hogy egy ilyen kérésre nem vagyok képes nemet mondani és a gyermeki lélek csodájától lenyűgözve hagyom, hogy az óra utolsó 5 percében a kicsik és a nagyok együtt élvezzék az önfeledt játékot.

Most, hogy mindezt leírtam, hírtelen az jutott eszembe, hogy vajon a nagylányok is tudnának óráról – órára új játékot kitalálni? Azt hiszem belőlük is elő lehetne hívni ezt a tudást, bár az ő „játékuk” a táncórákon sokkal inkább az, amikor hagyom, hogy a koreográfiák megalkotásában tevékenyen részt vegyenek. Ezt pedig két céllal teszem, egyrészt mert nagyon fontosnak tartom, hogy megjelenjenek a táncainkban azok a mozdulatok is, amik az ő belső lelkivilágukból fakadnak és így meg tanuljanak alkotni, másrészt pedig milyen csodás mankó számomra az ő kreativitásuk, amikor épp elakadok egy koreográfia készítésnél. Ilyenkor nincs más dolgom, mint hogy megkérdezem: Na és után mit csináljunk? Az agyak pedig elkezdenek kattogni, majd záporoznak rám az ötleteik.

Hiszem, hogy a boldogság legfőbb záloga az alkotni tudás, aminek nélkülözhetetlen kelléke az inspiráció. A felnőttek elő tudják segíteni, hogy a gyermeki fantázia valamilyen formában képes legyen testet ölteni, és ha ezt megteszik, akkor ezzel olyan sikerélményt tudnak adni, amitől a gyermekek önmagukba vetett hite megerősödik.  A gyermekek pedig ezt a törődését üdítően friss gondolataikkal hálálják meg, amivel ha jól sáfárkodunk, számtalan esetben hasznosíthatjuk a feladatainkkal való megküzdésünkben.

2018. március 25., vasárnap

Ne majmolj, inkább gondolkodj!


Egyetemi éveim alatt a legnagyobb megerősítése gondolkodásmódomnak az volt, amikor az egyik tanárom a következőket mondta: „Mindig kételkedj! Még akkor is, ha épp egy tudományosan igazolt állításról van szó, mert minden állítás csak addig igaz, amíg valaki azt meg nem cáfolja. Azaz ne higgy el mindent, amit mondok, hanem mindig vizsgáld meg és gondolkodj el rajta!”

Számtalan olyan könyvet olvastam és olvasok most is, melyek arról szólnak, hogy mit és hogyan kell tennem ahhoz, hogy sikereket érjek el az életemben. Szeretem az ilyen típusú könyveket, mert egyfelől betekintést nyújtanak más emberek működési rendszerébe, vagyis megmutatják, hogy ki milyen elvek és technikák segítségével képes magából eredményeket kihozni, másfelől pedig mindig gondolkodásra késztetnek. Élvezettel veszem végig, hogy a leírt eszközökből, mi az, amit már én is alkalmazok vagy mi az, ami ezidáig elkerülte a figyelmemet és érdemes lenne átfuttatni a saját szűrömön, hátha valami kincsre bukkanok.

Nem hiszek abban, hogy vannak olyan tuti módszer együttesek, amiket mindenki egy az egybe képes saját sikereinek elérésére alkalmazni. Inkább azt gondolom, hogy ezek a stratégiák remek alapokat képesek adni ahhoz, hogy mindenki találjon egy kiindulási pontot, amit aztán saját lehetőségeihez illetve személyiségének erősségeire támaszkodva tovább fejleszthet, hogy a számára leginkább megfelelő működési módhoz jusson.


Már csak azért sem véshetünk kőbe egyetlen sikerreceptet sem, mert nem mindenkinek jelenti ugyan azt a dolgot a siker. A siker mindig valamilyen cél eléréséhez kapcsolódik, míg az egyik embernek ez a célja, egy másiknak meg egészen más valami. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy mások jó gyakorlatából csak azt tegyünk magunkévá, ami képes a saját céljainkkal összhangban is működni és dobjunk ki mindent olyat a „kukába”, ami ettől eltérít.

Mondok is erre egy példát. Tegnap azt olvastam az egyik könyvben tanácsként, hogyha szeretnék valamit elérni, akkor kezdjek el úgy viselkedni, mintha már elértem volna. Figyeljem meg azokat az embereket, akik elérték azt, amire én még csak vágyok, hordjak olyan ruhákat, mint ők, csináljak úgy, mint ők, járjak olyan helyekre, ahová ők járnak stb. és a vonzás törvénye, majd segít, hogy valóban olyanná is váljak, amilyenek ők.

Én nem mondom, hogy ebben a tanácsban nincs semmi megszívlelendő, de abban biztos vagyok, hogy számomra csak úgy siker a siker, ha ezt ön azonosan, saját egyediségemre építve érem el, nem pedig mások majmolásával. Persze biztos van olyan, akinek meg nem az ön azonosság, hanem a hatalom vagy a bankszámla nagysága az igazi fokmérő, amivel nincs semmi gond, épp csak arra szeretnék most ezzel rávilágítani, hogy nem mindig előnyös számunkra az, ha minden tanácsot vakon követűnk.
De mondok egy másik példát is. Rengetegszer lehet hallani azt, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha elhagyjuk a komfortzónánkat. Na, ezzel meg az a problémám, hogy az én célom éppenséggel pont az, hogy képes legyek harmonikus és kiegyensúlyozott életet élni, ahol van idő minden számomra fontos dologra, nem kell, azon gondolkodni miből fizetem be a számláimat és a munkám olyan szerves része az életemnek, hogy igazából sosem tudom megmondani, hogy most épp szórakozom vagy dolgozom.  

A fentiekből kifolyólag ezért egyértelmű számomra, hogy nekem eszem ágában sincs elhagyni a komfortzónámat, hiszen akkor pont a sikeremről mondanék le, viszont azt aláírom, hogy a tétlen henyélés, a célok nélküli lét soha senkit sem visz előrébb. Ergo a lustaságot én sem ajánlom senkinek, de azt igen, hogy merjen kerek életet álmodni magának, ahol helye van a számára pihentető élvezeteknek épp úgy, mint a tettre kész cselekvésnek.

Egyik barátom egyszer azt mondta: „Sajnos én túl kritikus vagyok.” Én meg erre azt válaszoltam, hogy szerintem szuper, ha valaki képes a dolgokat kritikus szemmel megvizsgálni. Kritikus gondolkodás nélkül nincs fejlődés, a probléma csak akkor van, ha valaki a kritikai észrevételei után, nem gondolkodik el azon, hogy miképpen lehetne a hibát korrigálni, hogyan lehetne abból a valamiből többet és jobbat kihozni. Természetesen itt most nem arra utalok, hogy mások dolgaiba ártsuk bele magunkat és mondjuk meg nekik mi a tuti, bár ha tudunk segíteni valakinek egy ilyen esetben, az mindenképpen egy nemes gesztus és ha értelmes illetővel van dolgunk, még az is lehet, hogy hálás lesz nekünk az észrevételünkért, hanem inkább arra gondolok, hogyha felfedezünk valamiben valamilyen hibát, akkor tanuljunk belőle, és amikor ezt a tudást hasznosítani tudjuk, akkor alkalmazzuk is fejlődésünk érdekében.

Szóval bárhonnan is nézem, elolvashatunk végtelen mennyiségű könyvet, meghallgathatunk számtalan siker történetet, de mindezek egészen addig hatástalanok lesznek az életünkre, amíg nem vesszük a fáradtságot arra, hogy megvizsgáljuk az ezekből származó információkat, nem szűrjük át magunkon úgy, hogy megtaláljuk mi is az, ami nálunk is működőképes. Így az én sikerreceptem így hangzik: Tanulj meg saját rendszeredben gondolkodni, majd légy aktív és cselekedj gondolataid szerint! Naná, hogy ezt sem kell, hogy készpénznek vedd, nyugodtan kételkedj és vizsgáld meg! :-)  

2018. március 24., szombat

Lelki Társ


Csuda dolog az élet, még a legjobban magukkal harmóniában élő emberek is tudnak olyan helyzetbe kerülni, amikor megrekednek. Valahogy egyszer csak már nem úgy működnek a dolgok, mint korábban és bármivel is próbálkoznak, valahogy mégsem tud igazán semmi sem visszalendülni a megszokott menetébe.

Aztán egyszer csak jön egy új ismeretség, amiből hirtelen valamiféle szorosabb kapcsolat kezd kibontakozni és megtestesül egy barátság, egy szerelem vagy akár egy tanár - diák viszony. Ilyenkor életünkre új impulzusok kezdenek záporozni, és ha kellő nyitottsággal hagyjuk, hogy ezek hatást gyakoroljanak ránk, akkor kis idő múlva azon kaphatjuk magunkat, hogy már nem is kívánkozunk vissza a megszokott kerékvágásba, mert az út kiszélesedett, és kinek kell már a megszokott nyom. Meglévő tudásunk és jövőbeli céljaink az új impulzusok hatására elkezdenek szárnyat bontani és nekünk nincs más dolgunk, mint befogni a szelet és hagyni, hogy magával ragadjon.


Amikor ilyen élményben részesül az ember, akkor biztos lehet abban, hogy valamelyik Lelki Társával találkozott, mert szerencsénkre ilyen társból több is felbukkanhat, és bár különböző minőségekben bontakozhat ki egy ilyen kapcsolódás, az eredménye mindig az, hogy így vagy úgy de fejlődni fogunk. A Lelki Társ olyan tükröt tart elénk, ami visszatükrözni azt, ami bennünk van, ahogyan látjuk magunkat és azt is, amivé válni szeretnénk. Van, amikor a Lelki Társunk forgószélként robban be az életünkben, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik, viszont vannak, akik hosszabban vagy akár örökre ott maradnak mellettünk, de az is előfordul, hogy csak egy beszélgetés erejéig keresztezzük egymás útjait.

Egy Lelki Társ sokféle módon segítheti a kiteljesedésünket, az alábbi felsorolásban pedig összeszedtem, hogy miből ismerhetjük leginkább fel őket:
  • A hirtelen jött Lelki Társ felkavarja a körülöttünk lévő állóvizet, és mindig olyan életszakaszunkban jelenik meg, amikor szükségünk van a nézeteink megváltoztatására, új szempontok észrevételére, és ilyenkor arra kényszerülünk, hogy átgondoljuk céljainkat és elgondolkodjunk jövőnk felől.
  • Az átmeneti lelki társ egy olyan partner, aki segít értékesebb tapasztalatokat gyűjteni. Ő lehet egy titkos affér, vagy csak egy kapcsolat, amely több a barátságnál, de sohasem válik szerelemmé és már az elején sejteni lehet, hogy ez a viszony nem tarthat örökké, bár a barátság megmaradására azért van esély.  
  • Az ismeretlen Lelki Társ olyan személy akit, amikor meglátunk, az az érzésünk támad, mintha már ismernénk. Ezek a találkozások általában nagyon rövidek, de soha sem múlnak el nyom nélkül, mivel ilyenkor olyan dolgokat látunk, érzünk vagy hallunk, amik kimozdítják életünket a megrekedésből.  
  • Az igaz barátok is mindig Lelki Társak, mert amikor velük vagyunk, megélhetjük természetes énünket és ettől feltöltődik a lelkünk.  Bár ez a kötődés általában nem gyakorol akkora hatást a fejlődésünkre, mégis más oldalról vizsgálva, nagyszerű dolog, hogy pozitív érzéseket hoznak az életünkbe.
  • A tanító Lelki Társ épp úgy lehet a szerelmünk, egy barát, egy családtag, vagy akár egy ellenség is, de legyen bármilyen típusú is a viszony, ebben az esetben sohasem tudunk egymásnak egyenrangú partnerei lenni. Az ilyen kapcsolat vagy a legjobbat, vagy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, de azt mindenképpen megtanuljuk, hogy mire van szükségünk. Ezek a leckék okozzák oly sok barátság és szerelem végét, de ha képesek vagyunk levonni a tanulságot, jelentős mértékben elősegíthetjük fejlődésünk.
  • A Lelki Társunk lehet az élettársunk is, akivel általában romantikus szálak boronáltak össze minket.  Az ilyen lelkek harmóniában vannak egymással, ugyanazon a hullámhosszon mozognak, és a legtöbb ember számára ez a típusú kapcsolat jelenti a szó szerinti Lelki Társat. Természetesen a fizikai síkon számtalan dolog követeli meg, hogy a két fél egymáshoz csiszolódjon, ami rengeteg energiát igényel, de ha sikerül, az egyben garantálja is, hogy napról – napra gyarapodjunk.  
  • A Lelki Társ legmagasabb szintje, amikor Iker Lelkünket találjuk meg és persze ez az, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Az Iker Lelkek szavak nélkül is megértik egymást, egységben vannak és örömteli számukra, minden együtt megélt pillanat. Életcéljaik kompatibilisek és kiegészítik egymást, és amikor el kell egymástól válniuk a láthatatlan kötelék köztük, akkor is megmarad. Az Iker Lelkek egymásnak egyenlő partnerei, az ilyen intenzív kapcsolat mellett lehetetlen elsétálni.

Nem mindig tudjuk a Lelki Társunkkal való találkozás kezdetén, hogy milyen szerepet fog betölteni az életünkben és mi milyen szerepet fogunk betölteni az övében, de az idő múlásával előbb vagy utóbb mindig választ kapunk erre a kérdésre. De bármilyen Lelki Társat is sodor elénk az élet, mindig legyünk érte nagyon hálásak és köszönjük meg neki, hogy általa többeké válhattunk és elősegítette fejlődésünk!

2018. március 19., hétfő

Példaképek


A coaching tanfolyamaimon rendszeresen fel szoktam tenni hallgatóimnak azt a kérdést, hogy ki az ő példaképük és még soha sem történt meg az, hogy valaki egyből rávágott volna egy nevet. Leginkább a válasz az szokott lenni, hogy több embernek is van olyan tette vagy tulajdonsága, amire felnéznek, de konkrétan nehéz lenne bárkit is megnevezniük. Ilyenkor arra kérem őket, hogy akkor meséljenek róla kit és miben tartanak követendő példának. A válaszok ebben az esetben sem zsigerből jönnek, sokkal inkább némi töprengés szükséges hozzá, hogy ráébredjenek kik is azok az emberek, akik motiváló hatással vannak az életükre.

Bizonyos szempontból ez jól is van így, hiszen ha elfogadjuk azt, hogy minden embernek egyedi gondolkodási és működési rendszere van, ami tapasztalataiból, személyiségtulajdonságaiból, fizikális és mentális adottságiból illetve azok fejlettségi szintjéből épül fel, akkor igen csak nem könnyű egy olyan példaképet találnunk, akit majmolás nélkül ön azonosan követhetünk.

Másik oldalról megközelítve a dolgot, azt viszont kicsit aggályosnak tartom, hogy általánosságban nincs a tudatunkban legalább egy-két olyan személy képe, akinek az értékrendje és a működési mechanizmusa irányjelzőként utat mutathatna életük vezetésében. Miért gondolom így? Mert ha vannak példaképeink, akkor lehetőségünk van egyfelől arra, hogy jó megoldásaikat elleshessük tőlük, másfelől pedig az is kirajzolódik, hogy milyen eredmények elérése az, ami már bizonyítottan nem lehetetlen, arról pedig már nem is beszélve, hogy akikre fel tudunk nézni, azok olyan értékeket képviselnek, ami a számunkra is minden bizonnyal fontosak, vagyis érdemes ezek mentén szerveznünk az életünk.    

A példakép választásban sajnos én sem jeleskedem, mivel nagyon sokáig csak egy film hősnőjének jellemét tartottam magam előtt irányjelzőnek. Később tudatosan kezdtem keresni a közvetlen környezetemben épp úgy, mint a hírességek között azokat az embereket, akiknek számomra csodálatra méltó a személyisége vagy éppen az elért eredménye. Jelenleg most ott tartok, hogy egy-egy konkrét személyt most sem tudnék kiemelni, de az biztos, hogy számtalan olyan embert találtam, akiktől rengeteg mindent érdemes megtanulni illetve az általuk képviselt értékeket az életembe beépíteni.  


Így hát visszakanyarodva a coaching rendszerszemléletéhez elhatároztam, hogy megalkotom saját optimálisan működő rendszeremet, vagyis azt, amire szerintem én a maximumot teljesítve képes lennék, és ez az idealizált „én” lesz a példaképem.  Ezt az elhatározást több szempontból is szerencsésnek gondoltam, egyrészt az elvárásaim magammal szemben meglévő képességeimre és lehetőségeimre épülnek, másrész, amikor fejlődést érek el, az minden bizonnyal az ideális „én” fejlődését is eredményezni fogja, vagyis folyamatosan ott lesz a belső motiváció, hogy elérhetek még többet és még többet. Az pedig csak hab a tortán, hogyha ez nálam működő képesnek bizonyul, akkor ezt a sémát minden bizonnyal a coaching alanyaim fejlesztésére is ki tudom majd használni.

Először is optimálisan működő, idealizált „énem” megteremtésének egyik alapfeltétele, hogy a testem, a szellemem és a lelkem egymással összhangban működjön. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen a következő életterületeket kell tudatosan regulába szednem:

Ami a testemet táplálja:
  • Hetente legalább kétszer olyan tudatosan összeállított és rendszeresen végzett fitnesz edzésprogram, ami rendben tartja a szív és keringési rendszert, statikusan és dinamikusan is megdolgoztatja az izmokat és fenntartja az ízületi mozgástartományokat.
  • Hetente legalább egyszer tánc, ahol a mozdulatokban nemcsak felszínre tud törni az ösztön és a lélek, de egyben a nőiesség is képes kibontakozni (a tánc jótékony hatást fejt ki még az idegrendszerre miközben a neuronhálózatot fejleszti, illetve karban tartja).
  • A hét legalább 6 napján egészségtudatos táplálkozás (itt van még mit fejlődni).
  • Rendszeres és kielégítő szexuális élet (ez nem csak rajtam múlik).
  • Legalább napi 6 óra alvás.


Ami a szellememet táplálja:
  • Heti egy könyv elolvasása, ami elsősorban ismeretterjesztő és fejlesztő könyv, de néha fontos egy-egy regényt is kézbe venni, mert így egy másik dimenzióban kap szárnyat a képzeletünk, és ez is sokat seggíthet új vágyakat illetve ötleteket életre hívni.
  •  Évente legalább 2 db szakmai konferencián részt venni.
  • Évente legalább egy szakmai továbbképzésen vagy valamilyen számomra új ismeretet tartalmazó tanfolyamon részt venni. A tudást épp oly fontos szerintem formális keretek között fejleszteni, mint ahogyan informálisan is.
  • Havonta legalább egyszer lehetőséget kell teremtenem olyan tartalmas beszélgetésre, ahol gondolatokat és elképzeléseket vitathatok meg.
  • Havonta legalább egyszer szükséges, hogy a bennem felmerülő gondolatok legalább egy részét rendszerezett formában papírra vessem.
  • Egy éves terv elkészítése, ami tartalmazza, hogy mikor és hová szeretnénk elérni és miképpen tudom mindezt megvalósítani, természetesen a rövidebb célok elérésére is fontos tervet írni, de ez már nálam automatikus ezért nem számszerűsítem.
  • Évente legalább egy számomra fontos témát minimum szakdolgozat szinten fel kell dolgozni.
  • Nyitott szemmel járni a világban keresni illetve hagyni, hogy a különböző impulzusok hatást váltsanak ki bennem.


Ami a lelkemet táplálja:
  • Baráti beszélgetések és összejövetelek (ez másokon is múlik). Havonta legalább kétszer.
  • A szeretteimmel töltött minőségi idő (ez másoktól is függ). Hetente legalább kétszer.
  • Az életem bármely területén elért sikerek. Apró sikerek napi szinten, nagyobb sikerek évente legalább kétszer. 
  • A zene és a tánc, pláne akkor, amikor ezekben tevékenyen is részt veszek. Hetente legalább egyszer (a zongorázás is jótékony hatást fejt ki az idegrendszerre miközben szintén fejleszti és karban tartja a neuronhálózatot).
  • Spirituális terápiák, ami meditáció épp úgy lehet, mint valamilyen kezelés. Hetente legalább egyszer.
  • Természeti szépségekben való lét. Havonta legalább kétszer.
  • Kulináris és esztétikai élmények. Havonta legalább egyszer.
  • Szép cipők és ruhák illetve egy jól sikerült smink vagy frizura. Ezt nem számszerűsítem.
  • Amikor képes vagyok másoknak valami szépet és értékeset adni. Kis dolgok napi szinten, nagyobb dolgok heti szinten.
  • A figyelem és a szeretet, ami felém árad (ez csak részben függ tőlem). Ezt nem számszerűsítem.
  • Ha valaki tesz valami jót értem (ez elsősorban nem rajtam múlik). Ezt nem számszerűsítem.


A fenti felsorolásból kiderül, hogy ideális „énemnek” mi mindenre kell figyelmet fordítania illetve a mindennapi tevékenységei közé beépítenie, ahhoz hogy optimálisan működhessen. Azt mondják a puding próbája az evés. Hát akkor nézzük, lehetséges-e mindezt a rendelkezésemre álló idő és energia mértékét figyelembe véve legalább elméleti síkon meg is valósítani?

A kérdésre pedig nyilván úgy kaphatom meg leggyorsabban a választ, ha elkészítek egy olyan időbeosztást, ami a jelenlegi fix elfoglaltságaimat tartalmazza és az üres időkbe megpróbálom mindazokat a dolgokat beilleszteni, amik az optimális működésemet képesek biztosítani. És még mielőtt pánik rohamot kapnék olyan dolgoktól, mint például, hogy mennyi időbe is telik mindennap beszerezni és elkészíteni az egészséges ételeket, vagy attól, hogy Jézusom, most akkor innentől kezdve oda a spontaneitás és az egész életemet menetrendszerűen kell leélnem, jó ha emlékeztetem magam arra, hogy ezzel csak annyit fogok meghatározni, hogy milyen lenne, ha képes lennék mindig maximálisan teljesíteni, vagyis azt, hogy milyen is az én idealizált „énem”.

Természetesen az ideális „én” megteremtése okozhat néhány problémát is. Mi van akkor, ha a valós énem mérföldekre van attól, aki lehetne? Hogy fogom viselni, amikor belenézek az önmagamnak tartott tükörbe? Tényleg motiváló lesz a különbség felfedezése vagy inkább megfutamító?

Ha abból a tudományos állításból indulok ki, hogy 20%-os energia befektetéssel 80%-os eredményt lehet elérni, akkor máris magabiztosabban állok ehhez a „kis kalandhoz”, és csak akkor remeg meg újra térdem, amikor az állítás másik felére gondolok, miszerint a maradék 20% eléréséhez 80%-os erőbefektetés szükséges. Egyébként itt jegyezném meg, ha esetleg az derülne ki, hogy csak 20% választ el az ideális énemtől, vagyis már 80%-osan optimális a működésem, akkor nem, hogy megriadnék, hanem nagyon boldog lennék és bár hiszem, hogy vannak életterületeim, amikre ez igaz, másterületeken még biztosan sok dolgom akad.

Két feladatom van tehát. Egyfelől el kell készítenem az optimális működésemhez tartozó havi időbeosztást, majd az elkövetkező hónapban meg kell figyelnem és részletesen le is kell jegyzetelnem, hogy az ideálishoz képest mit és milyen mértékben voltam képes megvalósítani. A hónap végén pedig nincs más dolgom, mint a kapott adatokat számszerűsíteni. Így viszonylag pontos képet fogok arról kapni, hogy jelenleg a 100%-hoz képest mit és milyen szinten tudtok produkálni.

Mindezek mellett igyekszem majd, minél jobban megválaszolni objektív módon a következő kérdéseket is, amik egyértelműen alátámasztják, vagy éppen cáfolják, hogy valóban mihez is segíthet hozzá az általam optimális iránynak meghatározott törekvésem:
  1. Munka mennyisége és minőségi összetétele illetve, hogy ez miképpen realizálódik bevételeimben?
  2. Társas kapcsolataim mennyisége és minősége illetve, hogy ez milyen módon jelenik meg az életemben?
  3. Hol és miben jelent meg akár ötlet vagy művészeti szintű kreativitásom?
  4. Vajon képes vagyok-e környezettudatosságomat fejleszteni, és ha igen, akkor miben?
  5. Erőfeszítéseim mennyire voltak szárnyalóan boldogítóak, vagy inkább görcsösek?

Azt mondják az okosak, hogy egy terv véghezvitele akkor a legbiztosabb, ha megvalósítását időponthoz kötjük, illetve ha valakinek el is mondjuk a tervet, mert így még jobban elkötelezzük magunkat a cselekvésre. Hát lássuk az én ígéretem: március 31-ig elkészítem az ideális havi rendem, majd nyomon követem az áprilisi ténykedéseimet, amit május első hetében ki is értékelek, és még azt sem tartom kizárt dolognak, hogy születik belőle egy blog bejegyzésem.



2018. március 16., péntek

Sikerfa


Az elmúlt napokban számtalan sikerreceptekről szóló blog bejegyzést olvastam és rá kellett jönnöm, hogy igazán egyik sem mondott nekem semmi újat. Így aztán elgondolkodtam azon, hogyha tényleg ennyire ismerem a sikerhez vezető út elméletét, akkor vajon a gyakorlatban ki is használom ezt a tudásomat?

Természetesen ezek a sikerreceptek két dolgot soha sem említenek, az egyik ilyen a szerencse, a másik pedig a velünk született képességek. Pedig milyen csodás lenne, ha a szerencsét is fel lehetne receptre írni, de hát lássuk be, ha ezt meg lehetne tenni, akkor már nem lenne szerencse. Ennél valamivel jobb a helyzet a születési adottságainkkal kapcsolatosan, hiszen ezek a tulajdonságok bizonyos kereteken belül fejleszthetők. De hát ott vannak ezek a keretek és bizony ezeket átlépni szinte lehetetlen.

Mindezeket figyelembe véve elhatároztam, hogy megvizsgálom az eddigi életem számomra fontos és meghatározó sikereit vajon minek köszönhetem és miképpen értem el.


Kb. három éves voltam, amikor az Operában láttam a Diótörőt és annyira lenyűgöztek a táncosok, hogy elhatároztam én is balerina leszek. Évekig könyörögtem a szüleimnek, hogy vigyenek el balettot tanulni és ez az álmom kilenc éves koromban végre beteljesült. Sajnos viszont a Balett Intézetbe nem vettek fel, így összetörve vettem tudomásul, hogy ez az álom nem valósulhat meg.

Sikerem kulcsa: a kitartó könyörgés volt és az, hogy hittem az álmomban, az pedig egy másik kérdés, hogy néha az álmok nem úgy valósulnak meg, mint ahogyan azt elsőre kigondoltuk. Persze azért ez nem jelenti azt, hogy ezek az álmok a későbbiekben nem fognak nekünk jó szolgálatot tenni.

13 éves koromra már annyira letettem a balettról szőtt vágyamról, hogy abba is akartam hagyni a tánc tanulást, és ha édesapám nem nyújtott volna segítő kezet és nem visz el egy új táncmesterhez, akkor valószínűleg sutba is dobtam volna. Az új mesterrel viszont nem csak a tánchoz való kedvem tért vissza, de új álmot is kaptam, mert bár balerinának nem volt jó a testalkatom viszont jazz táncosnak tökéletesen megfelelt. A hab a tortán pedig az volt, hogy a balett merev szabályrendszerétől elrugaszkodhattam és olyan mozgásformákat tanulhattam, amikben teljes lényemet megélhettem, arról már nem is beszélve, hogy itt együtt koptathattam a parkettát a legjobb modern táncosokkal, akik csodálatosan motiválóak voltak.  

Sikerem kulcsa: édesapám segítsége, a motiváló légkör és az, hogy képes voltam az álmomat újformába önteni és a hitemet visszaszerezni.  

16 évesen korkedvezménnyel felvételt nyertem a 2 éves Modern Táncoktatói képzésre, ahol csak egy feltételt szabtak nekem, hogy meg kell lennie az érettségimnek, mert különben nem kaphatom meg a végzettségemet. Így 18 évesen 2 szakma és egy érettségi volt a zsebemben.

Sikerem kulcsa: minden szabadidőmet a táncnak szenteltem, energiáimat a célra összpontosítva használtam fel és ellenálltam, mindenféle bulizós kísértésnek.

Még az érettségi előtt az egyik táncos társam megkérdezte tőlem, hogy te jössz délután a Rock Színházba felvételizni, és bár akkor hallottam a dologról először egyből rávágtam, hogy persze. És láss csodát fel is vettek. Délután már tudtam, hogy a suli végeztével vár a Rock Színház színpada, megvalósul az álmom és végre hivatalosan is táncos leszek.  

Sikerem kulcsa: szerencse: jókor voltam jó helyen, és jó időben jött a lehetőség illetve a tudatos készülés a táncos pályára.

Pár hónap múlva az egyik színházi kollégám felajánlott egy tánctanári állást egy neves musical stúdióban, majd egy másik táncos társam egy másik tánctanári állást én mindkettőre igent mondtam, majd a színház és az oktatás mellett még egy osztályon felüli étterem operett műsorában is helyet kaptam, amit egy harmadik kollégám ajánlott fel.

Sikerem kulcsa: ha őszinte akarok lenni, akkor leginkább a szerencsének tulajdonítom mindezt, bár a kisugárzásom és némiképp a tudásom is biztos segített benne.

Villám tempóban valósultak meg a vágyaim és én mégsem voltam boldog. Rá kellett ébrednem, hogy bár imádok táncolni az a légkör, amiben a táncos lét folyik nagyon nem az én világom és a színpadi lét is inkább feszélyez, mint sem boldogít. Párkapcsolatra vágytam, kiszámítható napi menetrendre és elkezdtem keresni a táncvilágából kivezető utat. Szerencsére hamar meg is találtam, egy nagy cég háziasszonya lettem, amit rendezvényeken és kiállításokon képviseltem. Megtaláltam a páromat is és búcsút intettem a táncos szakmának.  

Sikerem kulcsa: mertem új útra lépni és képes voltam az új helyzetekbe helytállni.

21 évesen megnyitottam aerobik stúdiómat és bár hivatalosan soha sem tanultam aerobik edzőnek, mégis képes voltam ellesni az aerobik edzők fortélyait tánctudásomnak és anatómiai ismereteimnek köszönhetően. Így pedig nem csak aerobik órákat tudtam tartani, de a stúdiómba dolgozó edzők egy részét is én tanítottam ki.

Sikerem kulcsa: jól transzformáltam a meglévő tudásomat és képes voltam az aerobik rendszerét átlátni.

Gyermekeim megszületésével egy újabb nagy vágyam teljesült és az az öt év, amíg gyesen voltam leszámítva, hogy közben fitnesz edzőnek tanultam nem szólt másról, mint hogy megéltem az anyává válás minden gyönyörét. Itt említeném meg, hogy már 8 évesen eldöntöttem, hogy az első gyermekemet 25 évesen fogom megszülni és bár első gyermekem születése 16 nappal megelőzte a 25. szülinapom, azért ezt én egy újabb sikernek könyvelem el.

Sikerem kulcsa: hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek, miközben megteremtettem azokat a körülményeket, amik lehetővé tették, hogy ösztöneimet megélhessem.

30 éves koromra kitanultam mindent, amit csak a fitnesz és wellness szakmában lehetet és a gyes után ezen a területen helyezkedtem el. Felfedeztem, hogy mennyire könnyen tudok az emberekkel szót érteni és hogy milyen nagyszerű érzés, amikor egy jó edzéssel képes vagyok őket a mindennapok nyűgétől eltávolítani és vidámságra hangolni.

Sikerem kulcsa: egyfelől a megszerzett tudás, másfelől pedig a barátságos kisugárzásom volt. Bár a kisugárzás némiképp tanulható az esetemben én mégis inkább azt gondolom, hogy ez egy belső késztetés nálam, ami születési adottságomból fakad.

Majd úgy hozta a sors, hogy visszataláltam a táncoktatáshoz, és egyik percről a másikra arra eszméltem fel, hogy sokkal jobban szeretem a gyerekek társaságát, mint a felnőttekét. Gyakorlatilag a felnőttek társadalma megszűnt számomra és boldogan lubickoltam otthon és a táncteremben egyaránt a gyermekek varázslatos élet igenlésében illetve szeretetében.

Sikerem kulcsa: képes voltam megőrizni gyermeki lelkületemet és úgy tudtam a gyermekek játszópajtásává válni, hogy közben tanítottam is őket. Nem hiszem, hogy ez tanult képességem lenne, ez inkább egy csoda, amit az égiek adtak nekem.

A következő forduló pont ott következett be, amikor ráébredtem, hogy hatalmas tudásszomj lakozik bennem. Bár a fent említetteken túl még számos szakmai képesítést szereztem és szinte folyamatosan iskolába jártam, vágytam egy mélyebb és átfogóbb tudásra, amit előbb egy főiskolai diplomával, majd pedig egy egyetemi végzettséggel elégítettem ki.

Sikerem kulcsa: bár az általános és középiskolai élményeim tanulás szempontjából nem voltak túl fényesek, mégis képes voltam felülírni a rossz emlékeket és hinni abban, hogy a képességeim elegek a diploma megszerzéshez.

Ahogy nőt a tudásom újabb vágy fogalmazódott meg bennem és szerettem volna a tánctermen kívül is szép ruhában más elméleti dolgokat is tanítani. Szerencsére ennek a vágynak a beteljesülése sem váratott sokáig magára, mert a főiskola ahol mozgáskultúrát tanítottam felkínált nekem két tantárgyat. Gyakorlatilag a tantárgy neveken kívül semmilyen instrukciót és segítséget sem kaptam, de elfogadtam a kihívást és mindkét témát derekasan feldolgoztam. Valószínűleg meg lehettek a teljesítményemmel elégedve, mert további tantárgyak is nálam landoltak.

Sikerem kulcsa: nem riadtam meg a kihívástól és vettem a fáradtságot, hogy a témákba elmerüljek és részletesen kidolgozzam a tananyagot, illetve a szerencse faktort itt sem zárnám ki, hiszen nem én kerestem a lehetőséget, hanem csak kaptam, de szerencsére tudtam is vele élni.

Majd jött az első coaching tanfolyam az életemben. Miért éppen coaching? Fogalmam sincs ez megint valami olyan, amit szerintem az égiek súgtak a fülembe, mert amikor belekezdtem azt sem tudtam, hogy ez mi és arra sem emlékszem, hogy valaha valaki is felhívta volna rá a figyelmemet. Viszont amint belekóstoltam épp úgy, mint a tánc esetében azt éreztem, hogy otthon vagyok. Egyből el is végeztem 3 tanfolyamot, majd elkezdtem falni a témához kapcsolódó könyveket és egyik percről a másikra változott meg az életszemléletem.

Sikerem kulcsa: a kíváncsiság és a tudásvágy, ami segített felfedezni, hogy nem csak a testem, de a gondolataim és cselekedeteim akkor működnek optimálisan, ha egy bizonyos rendszer mentén működtetem.

A coachinggal elsajátított tudás megteremtette bennem a test és a szellem egységét, melynek eredményeként a különböző tudáselemeim összekovácsolódtak. Mindezek mellett személyiségem harmóniájának megteremtéséhez nagyban hozzájárultak azok a spirituális síkon működő emberek is, akik segítettek a tudatalatti blokkjaimat feloldani. És bár a tánc sok szempontból táplálta és ápolta a lelkemet, valahogy mégis ezeknek a segítőknek köszönhetem, hogy kiteljesedettebb lettem.

Sikerem kulcsa: megtanultam holisztikus szemléletben gondolkodni, vagyis megértettem a kiteljesedés csak akkor lehetséges, ha a test, a lélek és a szellem egymással összhangban és egymásra támaszkodva tud működni.

Vannak vágyak, vannak célok, amit vagy elér az ember vagy nem, de ma már tudom, hogy bármi is legyen a vágy vagy a cél, ez csak akkor boldogító, ha önmagunk kiteljesedéséhez vezet. Jelenleg úgy érzem, hogy napról napra sikerül egyre kiteljesedettebb életet élném, de hát az ember már csak olyan, vagyis én is, hogy mindig valami többet akar, ami pedig újabb vágyakat hív életre. A legújabb vágyam pedig az, hogy olyan emberek vegyenek körbe, akikkel szeretetteljes légkörben lehet mélyenszántó eszmecseréket folytatni. Eddigi munkáim és egyéb tevékenységeim során szinte mindig egyedül néztem szembe a kihívásokkal és most úgy érzem eljött az idő, hogy megtaláljam a társaimat vagy akár része legyek egy közösségnek, mert úgy érzem, hogy ennél jobban semmi sem szolgálhatná a fejlődésemet.

Mi lehet majd a sikerem kulcsa? Erős a hitem, kitartó vagyok és ott az a számos jó tapasztalat, ami megmutatja, hogy képes vagyok az álmaimat megvalósítani.