Összegző értékelés a KONNEKT csoport első heti blog bejegyzései nyomán

 A blog bejegyzéseket elolvasva nyugodt szívvel állíthatom, hogy az órán elhangzott mondatok mindegyike valakinek megragadta a figyelmét, és ez a legtöbb esetben nem csak, mint egy állításra való reakcióként jelent meg az írásokban, hanem mint egy jó földbe hulló mag, megtermékenyítette a talajt, ahonnan újabb és újabb növényi kezdemények csiráztak ki, melyet a csoport reagálásai tovább és tovább nővesztettek.

A reflexiók többsége, az információs társadalom szerepét emelte írásának középpontjába, mely azután számtalan nézőpontból került elemzésre és értékelésre. Volt, aki az információ társadalmat állította szembe a tudás társadalommal, volt aki szkeptikusan viszonyult az egész új társadalmi jelenséghez, és blogjában arra próbálta meg a figyelmet felhívni, hogy bár az információs technológia elterjedése szinte bizonyos, de talán ez a technológia még sem fog az élet minden területén oly mértékbe begyűrűzni, mint ahogy azt mi most az előrejelzések szerint gondoljuk. Fontos elemként jelent meg a blogokban a kultúra kérdésköre, mely nem csak magát az információs társadalom elterjedésének kulturális kihatásait vette számba, hanem magának az információs társadalomnak a helyes és elvárható viselkedési és etikai kérdéseire, elvárható normáira is igyekeztek az írások válaszokat adni.

A legtöbb írás, az órán elhangzottakhoz hasonlóan kulturális késésről beszélt hazánk viszonylatában, mely elmaradottságot saját bőrünkön is érezhettük már akkor, amikor a kurzus teljesítéséhez szükséges technikai feltételeket igyekeztünk számítógépünk klaviatúráját nyomkodva megoldani. Szembetűnő volt, hogy a csoport tagjai között, milyen hatalmas informatikai ismereti különbségek vannak, és bár volt, akinek a technológiai háttér rendszerek használata kezdetben nehézséget jelentett, szerencsére a csoport konnektivista rendszerben való együtt működése, a kezdeti nehézségeken szépen lassan mindenkit átlendített. Ezzel kapcsolatban fel is merült a kérdés, hogy az szép és jó, hogy az erősebbek a csoportban segítik a gyengébbeket, de az erősebbek akkor, hogyan fognak egy ilyen csoportba tovább fejlődni? A kommentek között erre az egyik válasz az volt, hogy a gyengébb „láncszemeknek” is lehetnek olyan gondolataik, mely az erősebb „láncszemekre” építő jelleggel hatnak, és így nem csak attól fog a csoporttudás tovább növekedni, hogy a gyengébbek tudása erősödik, hanem attól is, hogy esetleg új nézetek, új összefüggéseket és eredményeket is teremtethetnek meg.

Nézeteim szerint éppen a fent említett diskurzus volt az, ami leginkább az információs társadalom kulturális működésének problematikáját gyakorlati oldalról világította meg, mert hát miért is jó a tudásunkat megosztani, ha úgy érezzük, hogy nem leszünk ettől többek. Ha egy csoportban vannak gyöngék és erősek, akkor valójában miért is jó nekem, ha tanulmányaimat egy konnektivista csoport tagjaként élem meg? Az egyik lehetséges választ már fentebb említettem, de nézzük meg milyen egyéb érvek szólnak még e tanulási modell mellett. Számtalan tanártól hallottam már, és ezt saját bőrömön is tapasztaltam, hogy amikor megpróbálunk valamilyen tudást átadni, nem csak egy statikus ismeret átadás történik, hanem a tudás azzal, hogy magyarázom a mindnél jobb érthetőség kedvéért, hogy példákkal szemléltetem, mintha életre kelne, és tudása dinamikusan el kezd növekedni, aminek hatásaként a tanár maga is azt éli meg, hogy tudása gyarapodik. Egy másik nézőpontból is érdemes az erős és gyenge láncszemek kérdését megvizsgálni. Egy konnektivista csoportban, ahol az információ jön – megy, ahol egy új ismeret nyomán újabb és újabb kérdések merülnek fel, melyeket a csoport igyekszik együtt és külön megválaszolni, állíthatjuk-e, hogy minden egyes témában ugyan azok az emberek lesznek az erős illetve a gyenge láncszemek? Mondhatjuk-e azt akkor, amikor a társadalom sikeres embereire egyre inkább az a jellemző, hogy egy területen emelkedik ki tudásszintjük, vagyis speciális ismereteik vannak és a reneszánsz ember sokrétűsége egyre inkább a feledésbe merül? Szerény véleményem szerint egy csoportban, bármilyen véletlen vagy nem véletlen alapon is szerveződik, az erős és gyenge láncszemek kérdése állandóan változik, és épp ez a változó teremti meg szerintem a konnektivista tanulás, az információtudomány létjogosultságának kiemelkedő jelentőségét.

Az internet és a rajta futó programok használata feltételeznek egy fajta számítástechnikai ismeretet, de hogy ezeknek a technikáknak a segítségével, milyen ismeretek osztódnak meg az már egy másik kérdés. Ennek szellemében és eddigi rövidke tapasztalatom alapján, azt tudom mondani, hogy a konnektív tanulás nagyon jó és hasznos, és ha nem lenne a mai kor embere folyamatos időhátrányba terveihez képest, akkor azt mondanám, bár kitudnánk a számítógépes technológiát a konnektivist csoport együtt működéséből hagyni, és ezt a közös munkát személyesen elvégezni. Szeretném látni a szemeket, amikor egy új gondolattól felcsillannak, vagy hallani, ha valaki lelkes épp, merengő, vagy éppenséggel bizonytalan. Persze tudom én erre a választ, hogy gyakorlatilag ezeket az élményeket a gép előtt ülve is átélhetem, hiszen a technika mindehhez már adott, de egyenlőre mégis nehéz elképzelnem, hogy jobb dolog lehet a gép előtt ülve közösen dolgozni, mint személyes diskurzusokat folytatni, miközben pedig tudom, hogy az előbbi sokkal hatékonyabb. A kérdés csak az vajon hosszú távon melyik a kifizetődőbb, a hatékonyság vagy a jó közérzet? – de az erről való gondolataimat, most megtartom magamnak, viszont arra biztatok minden kedves olvasómat, hogy magában azért gondolja ezt végig.

Mi a hatékony tanítás titka? A jó didaktikai modell kiválasztása vs. a rátermett tanár

Mi a hatékony tanítás titka? Erre az én válaszom az, hogy olyan diákokat kell maga köré gyűjteni egy tanárnak, akik tanulni akarnak. Mert választhat egy tanár bármilyen didaktikai módszert vagy lehet bármilyen rátermett, tanítani csak azt lehet, akiben erre igény merült fel. De félre téve most ezt az „aprócska” észrevételt, a tanulás folyamatában mégis csak fontos szerepet játszik a tanár személyisége és felkészültsége. Tételezzük fel, hogy van két olyan szerencsés helyzetben lévő tanárunk, aki sikeresen vették körbe magukat olyan diákokkal, akik szeretnék az adott témában mindnél jobban tudásukat elmélyíteni, a különbség csak a két tanár személyiségében és felkészültségében van. Vajon melyik tanár lesz a tanítás folyamatában hatékonyabb, és mi az, ami ezt a hatékonyabb oktatást elősegíti?

Természetesen a legszerencsésebb helyzet az lenne, ha mindkét tanár nem csak kiváló didaktikai módszertani ismérvekkel rendelkezne, hanem személyiségjegyei is magán viselné egy jó tanár ismérveit. Egy jó tanárnak képesnek kell lennie oly módon átadni tudását a megfelelő didaktikai módszer kiválasztásával, ami egyszerre igazodik, az átadandó tananyag milyenségéhez illetve mennyiségéhez, a tanulási környezet sajátosságaihoz, az oktatandó diákok személyiségjegyeihez és elvárásaihoz egyaránt. De lássuk be, sajnos ez az ideális állapot ritkán valósul meg, mert van, hogy egy tanár didaktikai ismeretek terén kimagasodik, és számos elismert tudományos cikket publikál, miközben elméleti tudása a gyakorlatban megbukik, de arra is van példa, hogy valamely szakma sikeres szakértője mindenféle didaktikai ismeret nélkül kerül be az oktatás világába, és ennek ellenére is hatékonyan képes tanítani.

Példánkra visszatérve ruházzuk fel az egyik tanárunkat kimagasló didaktikai módszertani ismeretekkel, míg másik tanárunk rendelkezzen olyan karizmatikus egyéniséggel, mely erőteljes ösztönző és motiváló erővel bír diákjai számára. Ezen ismeretek alapján nehéz lenne a két tanár egymáshoz viszonyított eredményességét megjósolni, hiszen mindkét esetben olyan interperszonális kapcsolati reakciók zajlanának le a tanár és a diákok között, melyek ezt az eredményt képesek lennének pozitív vagy negatív irányba eltolni, ezért most ennek a végeredményét szerintem nem is érdemes a továbbiakban találgatni. Ami miatt mégis érdemesnek tartottam ez irányú nézeteimet kifejteni, az nem más, mint a távoktatás speciális formája.

A távoktatás folyamatában az interperszonális kapcsolatok a minimálisra szorítódnak, aminek eredményeképpen a tanárok személyiségjegyei is háttérbe szorulnak, és ez esetben a hatékony oktatásnak nem lehet más az alapja, mint a megfelelő didaktikai eszközök használata. Lehet arról vitatkozni, hogy a hagyományos oktatási módszerekhez képest a távoktatás hatékonysága hol helyezkedik el, de azzal nyílván mindenki egyet ért, hogy a távoktatás nem nélkülözheti a legkorszerűbb didaktikai módszereket a hatékony működéshez. De milyen szempontokat is kell figyelembe venni a hatékony didaktikai modell kiválasztásánál távoktatás esetén?

Saját példámból kiindulva nagyon fontosnak tartom a hagyományos oktatási modelleknél a tanulók reflexióinak figyelembe vételét az oktatás menetében, mely nemcsak visszaigazolást ad egy tanárnak arról, hogy a diákok a tananyagból mit értettek meg, hanem segíti őt abban is, hogy felmérje milyen eszközök használata az adott témában a legcélravezetőbb. Ezekre a reflexiókra a távoktatás során még nagyobb szükség van, kezdve egészen onnan, hogy a tanárnak tudnia kell, hogy pontosan milyen alapokra is építhet, és a későbbiek folyamán az új tudást mennyire sikerült a távoktatásban tanuló diáknak elsajátítani, van-e esetleg olyan területe mely további magyarázatra szorul.

Véleményem szerint egy jó didaktikai modell a távoktatásban úgy alakulhat ki, ha már egy meglévő modellt, vagy esetleg több modellt kombinálva úgy építjük fel tervszerűen az elsajátítandó tananyagot a diákok számára, hogy figyelembe vesszük a rendelkezésre álló időt, az elérendő célt, és a meglévő eszközöket, miközben az oktatás folyamatában folyamatosan teszteljük céljaink megvalósulását tesztek és reflexiók segítségével. A tesztek és reflexiók nyújtanak segítséget a már meglévő didaktikai módszereink korrigálására, javítására illetve új didaktikai módszerek kialakulását is eredményezhetik.

Reflexió „az információs társadalom, modellek, gazdasági és társadalmi követelmények” című előadáshoz

Ollé tanár úr előadása már a legelső perctől gondolkodásra serkenetett, mint oly sokakat, ami nem is meglepő egy gyermekcipőben járó új társadalmi jelenségnél. Minden tudomány és tudományos diskurzus alapja, hogy tisztázzuk a fogalmakat lehetőség szerint mindenki számára érthető módon, vagy ha többféle nézet alakul ki, megpróbáljuk kontextusában értelmezni a különböző nézőpontokat.

Információs társadalom fogalmának értelmezésénél, Ollé tanár úr szerint a hangsúly az információn van és nem a társadalmon, mely értelemben az információ az, ami a társadalmat meghatározza és rendezi. A kérdés az, lehetne ezt a fogalmat úgy is értelmezni, hogy az információs társadalom a társadalomnak csak adott része, mely életének középpontjába az információ megszerzését és birtoklását tűzi ki célul, míg a társadalom más részei egyéb dolgokat állítanak a fókuszba. Ennek szellemében távolról sem mindegy, hogy mit értünk információs társadalom alatt, egy egész adott társadalmat, vagy a társadalomnak csak egy bizonyos részét, mert bár mindkét esetben az információ és tudás befolyásolja a mindennapi élettevékenységet, mégis amikor a jelenséget vizsgáljuk, jó ha tisztázzuk, hogy milyen szemszögből nézzük az egészet.

Személyes olvasatomban én az információs társadalom fogalmát bár tudom, hogy a jelenléte a teljes társadalomra kihat, mégis mint egy szűkebb csoport viselkedési és tanulási mintájaként jellemezném. Miért gondolom, hogy nézőpontom jelen pillanatban helyes? Ennek több oka is van. Ahhoz, hogy a hétköznapi élet felfogásában információs társadalom jöhessen létre, a társadalomnak számos kritériumnak kell megfelelnie. Az információ technológia használatához, mely az információ megszerzéséhez szükséges, már alapvetően jelentős tudásra van szükség, mellyel napjainkban még sokan nem rendelkeznek és valószínűleg sokáig nem is lesz ez még általános kompetencia, hiszen ez a technológia olyan új, hogy az a generáció, aki ebbe beleszületett még csak felnövekvő nemzedékként van jelen, miközben a felnőtt lakosság körében egyértelműen kimutatható, hogy 35 év felett nagy mértékben csökken a tanulási kedv, az új ismeretek megszerzésére való törekvés, ellenben viszont az átlag életkor évről évre emelkedik. A számítástechnikai tudás mellett fontos szempont, hogy megfelelő infrastruktúra és eszközök álljanak a tudástársadalom rendelkezésére, hogy a technológiai hiányosságokból ne fakadhasson hátránya a tudásnemzedéknek.

A fogalom értelmezését most félretéve, nagyszerű dolognak tartom, hogy van arra lehetőség, hogy információs társadalmat építsünk ki, de egyből a következő gondolatom az, hogy miért nem férfinak születtem. Vitathatatlan tény, hogy a női és a férfi agy között jelentős különbség van, mely különbség nem csak a kommunikációs készségekben, de a logikában is jelentős eltéréseket mutat, márpedig egy hálózati gondolkodás, egy számítástechnikai ismeretrendszer megtanulása, fejlesztése elsősorban a férfigondolkodásnak kedvez. Mit kedvez, igazán ők azok, akik nem csak átlátják az egész működési mechanizmusát, de tovább kombinálják, fejlesztik és élvezik. Én egyszerű nőként csak, szépen lassan igyekszem elsajátítani a felhasználói ismereteket, és elképedve figyelem, hogy férfi ismerőseimnek ez mennyivel egyszerűbben megy. És ez az a pont, amikor eljutok arra a következtetésre, hogy igen is fontos nekem az információs társadalom, és akarom, hogy jöjjön! Miért is?

Na nem azért, mert folyamatos tudás szomjam kielégítéséhez nem lennének elegendőek a könyvek, hanem a férfiak miatt. A hagyományos értelemben vett férfi és női szerepek miatt. Jelenleg a következő tendenciák figyelhetőek meg a nemi szerepek változásában. A hagyományos általános és közép iskolai oktatás a lány tanulóknak kedvez, mert a tanulókkal szemben olyan elvárásokat fogalmaz meg, mely a lányok temperamentumának sokkal jobban kedvez. Ülj egy helyben, tanulj kitartóan és szorgalmasan (de csak úgy és azt amit a tanár előír), ne kakaskodj a többi fiúval, és fogadd el, hogy jórészt az iskolában csak női tanárok, vagyis tekintély személyek vannak, akiknek csak sanda elképzeléseik vannak arról, hogy milyen lehet egy fiú gyermek bőrében iskolapadban ülni. Eközben a felnőtt társadalomban, pontosan az iskolarendszer hiányosságából fakadóan, ahol a lányok az előbb említett okok miatt egyre jobban tudnak érvényesülni a munka világában, miközben a férfiak egyre inkább hátrányos helyzetbe kerülnek, felborulnak a nemi szerepek. Felborulnak, pedig igazából csak a társadalom egy kicsi szegmense akarja igazán ezeknek a szerepeknek az átértékelődését, mert a férfi, férfi akar lenni, míg a nő arra vágyik, hogy egy férfi mellett nő lehessen. És itt jön el a számítástechnikába vetett hitemnek az alapja, mert egy olyan jelentős tényező szivárog így be a társadalomba, ami lehetőséget teremthet a nemek közti egyensúly visszarendeződéséhez. Ha az információs technológia tért nyerne az oktatás tágabb szegmensébe, akkor a fiúk, akikből később férfiak lesznek, kibontakozhatnának úgy az iskolapadba, ahogy az elmúlt időszakban nem volt lehetőségük. És talán ennek hatásárasokkal több és boldogabb párkapcsolat születhetne, melynek eredményeképpen kompenzálható lenne, az információtechnológia elszigetelő hatása is egyben.

Igen csak messze jutottam az alapgondolattól, de talán nem is baj, ha nem mindig egy oldalról fokuszálunk rá egy jelenségre. Én a magam részéről elsődlegesnek tartom az emberi kapcsolatokat, különös tekintettel a család, a párkapcsolat és a gyermekek vonatkozásában, de ha az információs társadalom kell ahhoz, hogy a nemi szerepek a helyükre kerüljenek, akkor félreteszem szkeptikus hozzáállásomat az interneten keresztül megvalósuló tanulással szemben, és szívesen lépek elő, mint él harcos. De addig is, amíg nem  én vagyok a zászló vivő, hanem csak egy kicsit szkeptikus hallgató ezen a webináriumon, azt mindenképpen szeretném pozitív észrevételként elmondani, hogy ilyen összefüggő és mély gondolkodásra serkentő dolog tanulmányaim során még soha sem volt, mint ez a blogolós és egymásra reagálós tanulási módszer.

            Záró gondolatként annyit hadd jegyezzek meg, hogy szerencsére még mindig írásban és nem hang formátumban teszem meg ezt a véleménykifejtést, mert bár biztosan vannak az orális kommunikációnak is előnyei, de így sokkal több időm volt a gondolataimat egy lánccá összefűzni, illetve így arra is volt lehetőségem, hogy munkámat félbeszakítva, a Konnekt csoport beszélgetéseibe is részt vegyek.

Segítség elkezdtem blogolni!

Már egy jó ideje tudom, hogy életutamat nem az általánosan elfogadottak mentén élem, így amikor még a kortársaim java része még tanult, én dolgoztam és pénzt kerestem, most pedig amikor ők dolgoznak én újra az iskolapadba ülök és próbálok nem nagyon kétségbe esni, hogy a világhálós kommunikáció odáig fejlődött, hogy már az egyetemi oktatásban is megjelent webinárium formájában. Én a középiskolában összesen egy évig tanultam számítástechnikát, de akkor még nem a programok használatát, hanem azok írását tanították, így autodidakta módon lépésről lépésre ismerkedtem meg a modern kor e újszerű vívmányával, na nem túl alaposan, de azért hellyel közel mindig elboldogultam. Legalábbis eddig vagyis a webináriumi előadásig, mert most úgy érzem ez a tantárgy komolyan feszegeti számítógépes ismereteim határait. Mert odáig még rendben van a dolog, hogy létrehoztam egy blogot és ebbe irkálgatok ilyen-olyan gondolatokat, de hogy ezt a ténykedésemet a facebook, a twitter, RRS csatorna, ustream tv és személyes térkép használattal kell még kereszteznem, miközben sorstársaim hasonló ténykedését igyekszem mindnél alaposabban nyomon követni szintén ezeken a fórumokon, az már égbekiáltóan bonyolultnak hangzik, de hát mi más tehetek mint, hogy legalább megpróbálom. Középkorú nőként túl nagy luxus lenne lemondani a fejlődés lehetőségéről (bármilyen ijesztőnek is tűnik), hiszen a modernkori orvoslásnak köszönhetően még az életemből legalább még egyszer annyi van előttem, mint amennyi eltelt és ki élvezné annak a gondolatát, hogy hiába ráncosodik, még sem lesz okosabb és bölcsebb. Természetesen a legtöbb esetben az ember a korral bölcsebb lesz, de ezt miképpen hitesse el a fiatalabb generációkkal, ha azok az élet más területein megeszik "reggelire". Tudja fene én inkább rágós falat szeretnék lenni, nem egy gyors reggeli és hagyom, hogy a fiatalok rendesen elrágódjanak rajtam, már ha most sikerül az előttem tornyosuló akadályokat leküzdeni. Apropó akadályok, most szembesültem vele, hogy az elvárás blog bejegyzésenként 12ezer karakter. Hú na ez már nem csak információtechnológiai tudást kér rajtam számon, de az irodalmi vénán túl még filozófiai gondolkodásmódot is megkövetel, mely lássuk be azért nem mindenkinek adatott meg. Józan paraszti ésszel végig gondolva, azt értem, hogy miért szükséges megismerni a különböző programok használatát és ezeknek a programoknak az egymással való kommunikálását, de vajon miért van szükség ilyen nagy terjedelemre, mert hát ennyi karaktert kigondolni, bepötyögni heti rendszerességgel már önmagában is elképesztően soknak tűnik, de emellett mikor marad idő számomra arra, hogy megismerjem a velem együtt küzdők gondolatai és még írásban értékeljem is. Lehet, hogy nem is blogger vagyok, és webinárium hallgató, hanem csak egy kamikaze, aki tudja, hogy lehetetlen feladatra vállalkozott. Optimista természetként azért bízom benne, hogy a tanár úr sem gondolta komolyan, hogy levelez szakon eleget lehet tenni egy ekkora kihívásnak, és elfogadja a témához egyébként komoly szándékkal hozzá álló kisebb lélegzetvételű gondolataimat is.

Információtudomány

Üdvözöllek kedves olvasó! - a mai nappal (2012.02.12.) elindítottam blogomat, remélem találsz majd oldalamon érdekes gondolatokat, melyet mint andragógia Ma hallgató hoztam létre az információtudomány és a média a 21. század elején című tantárgy sikeres abszolválásához.