Egy csepp a tengerben

Meglehetősen zűrzavaros világban élünk, amiben kevés a stabil pont és talán még kevesebb a jól követhető értékrend. Ember legyen a talpán, aki tudja, hogyan kell manapság a dolgokat jól csinálni és ez épp úgy igaz a társas kapcsolatokra, mint a mindennapi megélhetésre. Kevés a jól követhető szabály, pedig aztán szabályok dögivel van, csak hát az a baj, hogy ezek a szabályok nem értéket teremtenek, hanem csak birka módjára terelik és korlátozzák a mindennapjainkat. Persze a korlátokat nem csak a szabályok állítják elénk, hanem a médiából ránk áradó trendek is, ahol megmondják mi a menő és mi nem. Gyakorlatilag gondolkodásra nincs is szükségünk, csak követni kell az ukázokat és menni a tömeggel az önmagunkban rejlő lehetőségek megélése nélkül.

Na jó, nem leszek ilyen szigorú mindenkivel, mert szerencsére még most is vannak, akik használják a fejüket és szeretnének értékek mentén élni, egy élhetőbb világot teremteni. Persze ebben a multi érdekek mentén szerveződött rendszerben ez egyáltalán nem könnyű, de szerencsére azért most is vannak a tengerben olyan cseppek, akik képesek az árral szemben menni és az egykor jól bevált értékeket visszahozni és újra közkinccsé tenni.

Ezek a közkincsek leginkább az egészséges táplálkozás illetve a természetgyógyászati kezelések elterjedésében fedezhetőek fel, amik visszanyúlnak az évezredek során felhalmozott tapasztalatokra épülő tudásokhoz és segítenek kikerülni a mai gyógyszer- és élelmiszeripar nem igazán emberbarát, viszont annál inkább profitorientált törekvéseit.

Sajnos az oktatás és a kultúra területén már sokkal kevesebb ilyen cseppet fedezhetünk fel kis hazánkban. Kultúra alatt most leginkább a művészeti értékekre gondolok, melyek a zene a tánc és a képzőművészetekben testesülnek meg. Bár az előadó művészek technikai profizmusa soha még nem látott magaslatokban száll, de pont ebből a profizmusból adódóan valahogy a teljesítmények mögül már nem látszik az ember. Nincs egyediség, nincs egyéni mondanivaló. Jó bevált sablonok uralják a művészeti szférát, amik biztos profitit termelnek ugyan, csak éppen egyáltalán nem mozgatják meg a lelkeket. Pedig a művészetnek a legfontosabb dolga az lenne, hogy táplálja a lelkeket, érzelmeket keltsen és érzéseket segítsen megérteni és feldolgozni.

Míg a művészeti válság világ szinten zajlik, addig az oktatás politikában már láthatunk számos jó külföldi gyakorlatot, kár hogy bár szavak szintjén hozzánk is eljut, a gyakorlatban szinte semmi sem valósul meg belőle. Oktatásrendszerünknek a legnagyobb problémája pedig nem az, hogy kevés pénzből gazdálkodik, hanem az, hogy ahelyett, hogy megmutatná, ki mit tud, miben képes fejlődni, sokkal inkább azt mutatja meg mi az, amit nem tud, ez pedig a legtöbb esetben csak kudarcélményt szül, ami egyáltalán nem fejlődésre ösztönző.

Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy a tanárok, szülők és minden olyan ember, aki mások fejlődését elősegítheti, képes legyen ezt a rossz tendenciát a maga lehetőségei mentén korrigálni. Ehhez a korrigáláshoz nincs szükség anyagi javakra, csupán csak annyit kell tenni, hogy más szemlélettel kell a gyermekek és a felnőttek próbálkozásaira tekinteni. Hinni kell abban, hogy mindenki képes fejődni, egyre jobban és jobban teljesíteni, de ehhez sokszor szükség van ahhoz, hogy valaki segítsen a próbálkozásainkban az értéket észre venni. Nem minden feladatot vagyunk képesek egyből sikerrel elvégezni, de ha energiát és időt szántunk annak megoldására mindenképpen lehetőségünk van belőle tanulni. Márpedig aki valami újat tanul az fejlődik is, és aki fejlődik az mindig egyre többre illetve jobbra lesz képes.

Zűrzavaros világban élünk, de hiszem, hogy minden emberben ott van az érték. Néhányan ezt tudják magukról, sőt van, aki használja is, de a többségnek szüksége lenne arra, hogy valaki segítsen a bennük rejlő kincset felfedezni. Lássuk meg másokban a jót, az erőfeszítéseket, karoljuk fel próbálkozásaikat és tanítsuk meg őket így mindennap egy kicsit többnek és jobbnak lenni! És ha már világunkat ennyire a profit mozgatja, ne felejtsük el azt sem, hogy minél több értékes ember van a földön a bolygónk annál gazdagabb!

„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. 

Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” (Teréz anya) 

Az IQ Teszt problematikája

Napjainkban az IQ teszteknek az a legfőbb funkciója, hogy segítségével megmérjék ki milyen okos, mekkora az intelligencia hányadosa. Az így kapott érték pedig elménk minőségét értékeli és így vagy úgy, de beskatulyázza. Szerencsés helyzetben magas szám, hurrá okos vagyok, míg ellenkező esetben egy erős béklyóval „gazdagodunk”. Pedig a francia származású Alfred Binet, aki az IQ teszt megalkotója egyáltalán nem ilyen szándékkal alkotta meg ezt a tesztet. Az ő célja az volt, hogy a teszt segítségével kiszűrje azokat a gyerekeket, akik a hagyományos oktatási formában nem voltak képesek megfelelően fejlődni, vagyis tesztjük eredménye alacsony lett és új oktatási programok segítségével vizsgálta, hogy milyen módszertan kell ahhoz, hogy a teszt eredményeik magasabb pontot érjenek el.

Bár Binet sem tagadta soha, hogy a gyermekek szellemi képességei között egyéni különbségek vannak, hitt abban, hogy a tanulás és a gyakorlás alapvető változásokat eredményezhet az intelligencia területén. Napjainkban egyre több tudós ismeri fel, hogy sokkal nagyobb mértékben vagyunk képesek egész életünk során fejleszteni elménket és tanulni, mint ahogyan korábban sejtettük. Genetikai állományunk természetesen egyedi. Temperamentumunk és adottságaink is eltérnek, ám a tapasztalás, a gyakorlás és az egyéni erőfeszítések jelentősen befolyásolják, milyen utat járunk be.

forrás: Carol S. Dweck: Szemléletváltás a siker új pszichológiája

Varázspálca

Ha egy varázspálcás jó tündér lennék, akkor minden reményvesztett, megkeseredett és életével elégedetlen embert azzal ajándékoznék meg, hogy pár napra újra 7 éves gyerekké varázsolnék. Lássa úgy a világot, ahogy akkor látta, higgyen úgy, ahogy akkor hit, és fedezze újra fel, hogy egyes dolgokat milyen nagyszerű érzés csak önmagunk szórakoztatására csinálni és belefeledkezni.

A kisgyermekek ösztönösen tudják, hogy mi az, amivel élvezet az idejüket eltölteni, illetve azzal is tisztában vannak, hogy miképpen lehet valamit napról napra jobban csinálni. Hosszú órákat képesek eltölteni rajzolással, ügyességet igénylő torna és más mutatványok begyakorlásával, vagy akár egy labda ütögetésével és rugdosásával. Senki sem mondja nekik, hogy ezt kell tenniük, mint ahogyan jutalmat sem ígér senkis azért, hogy ezt teszik, egyszerűen csak csinálják, mert ez jó nekik.

És miért lenne ezt jó újra megtanulni?

Amikor rajzolunk, a fantáziánk szárnyra kap, és ilyenkor papírra vetjük, ami fogalakoztatja gondolatainka, a körülöttünk zajló dolgokat, de akár megeleveníthetjük terveinket és álmainkat is. Ez pedig nem csak jelenlegi helyzetünk felismerését segíti illetve önismeretünket fejleszti, de lehetőséget teremt számunkra fontos és elérendő célokat is megfogalmazni, kitűzni.

Amikor testünk képességeinek felfedezésével foglalkozunk, például fára mászunk vagy épp erőnket és hajlékonyságunkat igénylő mutatványokat csinálunk, akkor a test és szellem egységbe olvadva segít képességeinket felismerni illetve mutat utat, hogy merre érdemes újabb kihívásokat keresni, hol lehet újabb sikereket bezsebelni.

Amikor labdázunk, nem csak egy eszköz használatát sajátítjuk el, hanem megtanulunk mennyiségi és minőségi célokat is kitűzni, melyeket kitartó és szorgalmas munkával képessé válunk elérni, vagyis a kihívást legyőzni. Az elért sikerek, pedig ösztönzőleg hatnak az újabb és újabb kihívások kereséséhez, nagymértékben növelik önbecsülésünket és segítenek mások tiszteletét is kivívni.  

Mindezeket figyelembe véve, akkor mit is tanulhatunk 7 éves magunktól?

Először is megtanulhatjuk újra a dolgokat saját örömünkre végezni, vagyis másoktól függetlenül autotelikus[1] élményekkel életminőségünket és boldogság szintünket jelentősen emelni. Másodszor képessé válunk helyzetünk felismerése mellett új terveket és célokat megfogalmazni, illetve megtapasztalhatjuk azt is, hogy milyen zamatos tud lenni a kitartó munkával szüretelt gyümölcs.  

Ezért varázspálca híján arra buzdítok minden kedves olvasómat, hogy merüljön el időként a gyermekek világába, figyelje meg őket, amikor játszanak, vagy merüljön el saját gyermekkori emlékei között, és mindent, amit ott talált mentse át és tanítsa meg újra felnőtt énjének.   

---

[1] Öncélú; Olyan tevékenységet jelent, melyet önmagáért csinálunk, amikor nem valamilyen haszon elérése a cél, csupán a tevékenység végzése okoz örömet.  http://idegen-szavak.hu/autotelikus 2017. március 30.

A coaching ősatyja

Volt egyszer egy tizenhat éves fiú, aki hajlamos volt mindent elfelejteni. Többnyire felemás zoknit viselt, és nehezen boldogult a szavakkal. Amikor egy széles körben ismert és általánosan elfogadott IQ-teszt alapján megvizsgálták a mentális képességeit, kiderült róla, hogy minimum az enyhe értelmi fogyatékos kategóriába sorolható. A fiatalembert mellesleg úgy hívták, hogy Albert Einstein.[1]

Ez az Albert Einstein fejleszteni tudta meglévő értelmi képességeit, s a későbbiekben elért páratlan hírnevét elsősorban annak köszönhette, hogy a lehető legtöbbet hozta ki abból, ami neki adatott. És vajon mi lehetet Einstein sikerének titka?

Talán az, hogy ő volt az első coach, aki a self-coaching eszközeit alkalmazva kérdéseket tett fel magának, majd tudatosan megkereste rájuk a választ. Mert mit is mondott Einstein: „Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.”

A coaching folyamatban olyan kérdések feltétel a cél, melyek gondolkodásra késztetik az agyat, előhívják a mélyen megbújó tudást és új információk megszerzésére inspirálnak. És amikor egy kérdésre megszületik a válasz, akkor világossá válik, mit akarunk elérni, és további kérdések feltételével megtalálhatjuk a hogyanra is a választ.

Einstein másik híres mondása is jól példázza, hogy ő volt a coaching gondolkodás ősatyja: „Ha egy órám lenne egy probléma megoldására, amitől az életem függne, az első 55 percet a megfelelő kérdés megfogalmazására fordítanám, mert amint meghatároznám a megfelelő kérdést, 5 perc alatt meg tudnám oldani a problémát”

---

[1] Ted W. Engstrom & Robert C. Larson: Seizing the Torch

Varázsszőnyeg

Motiváció nélkül roppant fárasztó dolog aktívnak lenni, így ha szeretnénk a mindennapjaink folyamán eredményeket elérni, akkor nagyon fontos, hogy megkeressük azokat a dolgokat, amik képesek minket motiválttá tenni, vagyis cselekvésre bírni.

Amikor a motivációnk forrását keressük, érdemes azt a kérdést feltenni: Hogy, mi az, ami számunkra értékkel bír. És ha megszületik a válsz, hogy mit tartunk éréknek és értékesnek, máris tudjuk, hogy merre szeretnénk, ha az életünk tartana.

Ugyan ilyen fontos kérdés az is, hogy mi az, amire vágyunk. Biztos vannak olyan vágyak, amit nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehet elérni, de az is biztos, hogy számtalan olyan vágy is akad, aminek a megvalósulása csak a tetteinken és az aktivitásunkon fog múlni.

Ha megtaláljuk azokat a vágyakat, amik értékrendünkkel jól összecsengenek, kirajzolódik egy olyan út, amin nem csak érdemes végig menni, hanem szükséges is ahhoz, hogy sikereket és sok örömöt élhessünk meg.

Minden út egy kihívás, és minden út más-más buktatókat rejt, így fontos, hogy amikor elindulunk egy úton, számba vegyük, milyen képességek vannak a tarsolyunkban és ezek közül melyek azok, amikre leginkább építhetünk.  

Amikor olyan tevékenységet végzünk, amihez tehetségünk van, akkor nem a feladat súlya alatt görnyedezünk, hanem a motivációnk „varázsszőnyegén” repülünk a magasba és éppen ezért nagyon fontos, hogy a számunkra értékes dolgokat és vágyakat egyéni erősségeinkkel illetve tehetségünkkel tudatosan egységbe kovácsoljuk. 

Kreatívnak áll a világ

Miközben a kreativitás szó egyre inkább elcsépelten hangzik, talán sokan még most sem tudják pontosan, hogy vajon mit is jelent kreatívnak lenni. Van, aki ezt a szót csak a művészetekkel hozza összefüggésben, még mások ilyenkor az ötletes és praktikus megoldásokra gondolnak, de talán azok vannak a legkevesebben, aki tisztában vannak azzal, hogy mindkét említett csoportnak igaza van. A különbség csupán annyi, hogy még a művészi kreativitás született adottság, addig az ötlet szintű kreativitás mindenki számára hozzáférhető és fejleszthető. Nem kell hozzá más, csak végig gondolni egy megoldásra váró feladatot és valami olyan megoldással állni elő, ami újszerű.

Egy csodálatos példa az ötlet szintű kreativitásra:

Joe Kowan bár imádott énekelni, de idegeskedése megakadályozta abban, hogy ezt mások előtt is megtegye, és így sokáig csak álom volt számára az, hogy egyszer hangjával elvarázsolja a közönséget.  Ezért hát fogta magát, és elkezdte lépésről lépésre legyőzni az idegességét. Rávette magát, hogy fellépjen kisebb helyeken, hogy akkor is énekeljen, amikor hallani lehet, hogy az izgalomtól elvékonyodik a hangja. Végül írt egy dalt a lámpalázról, amit olyankor vett elő, ha kitört rajta az idegesség és mindnél idegesebb volt, annál nagyobb hitelességgel tudta azt előadni. A közönség imádta ezt a számot, amitől Joe pedig mindig megnyugodott. Idővel legyőzte a szerepléstől való félelmét, majd az idegességtől való megszabadulásának útjáról is írt egy dalt, ami szintén közönség kedvenc lett.  

Az idegeskedés tehát nem feltétlenül átok. Nagy hasznát vehetjük, érdemes hát megbarátkozni az izgulós természetünkkel, összeszedni a bátorságunkat, és fejest ugrani. De egy kis fantáziával és tettrekészséggel egyéb nem szeretett vagy kevésbé hasznosnak vélt tulajdonságainkat képesek vagyunk az előnyünkre fordítani.

Használjuk a félelmet motivációként! Elvégre az is. A félelem révén könnyebben rávesszük magunkat, hogy gyakoroljunk, amikor csak tudunk. A gyakorlástól pedig megnő az önbizalmunk, enyhül a félelmünk, és legyen bármi is az a tevékenység, amitől féltünk, sokkal jobb lesz, mint amire egyébként számítottunk.

Aki tudatosan fejleszti magát és új megoldások vezérlik, az előbb vagy utóbb eljut arra a pontra, amikor szeretné magát illetve tudását másoknak megmutatni. Szerencsés az, akinek ez nem okoz gondot, de a legtöbben nehezen lépnek erre az útra. Félnek a kritikáktól vagy félnek attól, hogy nem lesznek elég jók és valami hibát követnek el, ami persze a kezdeti szárnypróbálgatások esetén gyakran be is következik, de a hibákat ki lehet javítani, sőt tanulni is lehet belőlük. Ami viszont nagyon jó és hasznos tud lenni.

Ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen igazán lássanak minket, ahhoz meg kell engedni azt is magunknak, hogy lássák a sebezhetőségünket, emberi tökéletlenségünket. Viszont legalább ennyire fontos, hogy bármit csinálunk is, abba tegyük bele a szívünket, lelkünket. Töltsük fel tetteinket a szenvedély energiáival, miközben arra törekszünk, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet! És ha így tettünk, akkor higgyük el azt is, hogy bármit teszünk is az szerethető és elég lesz! 

Minden ember egyedi, az Isteni kreativitás megtestesítője, de hogy ki mit tud és mer kihozni ebből az egyediségből, az már csak attól függ, hogy mennyi időt és energiát szán az önmagában rejlő lehetőségek felfedezésére.

Alkotó kapcsolat

Ha van pénzed, ha nincs pénzed két út is képes téged a boldogság irányába terelni. Az egyik út az alkotás. Hogy ki mit alkot az szinte teljesen mindegy. Alkotó készségünk épp úgy megnyilvánulhat valamilyen művészetben, mint egy kreatív ötletben vagy akár valaminek a kivitelezésében. Az alkotási folyamat, mindig elégedettség és a hasznosság érzetét váltja ki, ami pedig hangulatunkat pozitív irányba mozdítja, vagyis boldogabbak leszünk. A másik út a kapcsolataink milyenségében és mennyiségében rejlik. Ha valaki szeret társaságba járni, és hamar fel tud oldódni embertársai körében, annak boldogság szintje jóval magasabban van, mint zárkózott társainak. Természetesen ebben az esetben azt is érdemes megvizsgálni, hogy ezekben a mennyiségi kapcsolódásokban vannak-e mélyebb barátságok vagy sem. Nyilván az az eset a legjobb, ha mennyiségi mellett minőségi kapcsolatok is vannak, és ez esetben szinte elkerülhetetlen, hogy időről – időre jól érezze magát valaki a bőrében, de már akkor is szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha ugyan nincs mennyiségi haverságunk, de birtokában vagyunk egy – két igaz barátságnak.   

A kapcsolatteremtés lépcsőfokai:

1. Ha nyitott személyiségednek köszönhetően őszintén és kíváncsian rá tudsz valakire mosolyogni és ő képes ezt a mosolyt viszonozni, akkor jó esélyetek van arra, hogy a kettőtök közti bizalom csírája növekedésnek induljon. 
2. Ha a kettőtök közti interakció közös nevetésbe torkollik, akkor a bizalom csírája nem csak szárba fog szökkenni, de gyökereket is ereszt majd. 
3. Ha képes vagy valaki szívébe belopni magadat, akkor jó esélyed van arra is, hogy figyelmét tetteidre és gondolataidra fordítsa. 
4. Ha megkapod valakinek a figyelmét és törődését, és ezt képes vagy te is viszonozni, akkor ez a kapcsolat mély gyökereket ereszt és szeretettől édes virágok nyílnak ki rajta. 
5. Ha két ember nem csak szeretni, de inspirálni is képes egymást, akkor feljutottak a lépcső legmagasabb fokára, és rálelnek: „a nem vagyok egyedül” mennyei mannájára.

Az inspiráció olyan, mint a szeretet. Nem lehet kierőszakolni. Ahhoz, hogy valakit képesek legyünk inspirálni, elengedhetetlen, hogy hitelesek, bátrak, tettre készek legyünk illetve valódi tudással és figyelemmel tudjunk őt megajándékozni.

Az igaz főnyereményt pedig az csípi meg, aki képes inspiráló barátságaiból táplálkozni és az ebből fakadó hozadékot valamilyen alkotásban hasznosítani. Mert a legcsodálatosabb ebben a két boldogsághoz vezető útban az, hogy nem kell az egyiket vagy a másikat választani, hanem lehetőség van arra, hogy a két utat egymásba toljuk, és egyszerre sétáljunk rajta.