Az ember olyan, mint a három lábú szék, akkor áll stabilan, ha életének
mind három területe; munka, család és önmaga egyforma erővel és
fontossággal bír. Habár van, aki képes két lábon is egyensúlyozni, sőt
vannak olyanok, akik még az egy lábon állás kihívásaitól sem rettenek
vissza, de mindnél kevesebb a támasz, annál verejtékesebb a munka
illetve nő az esélye annak, hogy a padlóra zuhannak.
Az ember olyan, mint a három lábú szék, akkor áll stabilan, amikor teste, szelleme és lelke harmóniában zenél. És bár mindennapjainkban hol egyik, majd másik terület kerülhet a fókuszba, elveszti az erejét a dallam, ha a szólista szerepét mindig csak az egyik énünk játssza.
Nem könnyű „három lábú” székként élni, de önmagunk kiteljesedésének titka ebben rejlik. Meg kell találni életszerepeink és önmagunkban egyaránt az egyensúlyt és ez az, amiben a coaching gondolkodási stratégiája képes nekünk segítséget nyújtani.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése