Mindennapjainkat egy
információs társadalomban éljük, ahol az információ Érték. Ha betekintünk egy
iskolai osztályba, akkor azt fogjuk látni, hogy a tanár megpróbálja a gyermekek
fejét mindnél több tudással, vagy inkább mondjuk úgy, hogy információval
megtömni, attól a vágytól vezérelve, hogy okos gyerekek kerüljenek ki a kezei
közül. Ez természetesen egy nagyon dicséretes dolog, eltekintve attól az
aprócska kis ténytől, hogy sokszor a tananyag túl sok olyan lexikális tudást
akar a gyermekekre erőltetni, ami egy pillanat alatt az interneten keresztül
bárki számára hozzáférhető, ergo felesleges. És itt most nem arról beszélek,
hogy a tudás haszontalan és ne tegyünk erőfeszítéseket annak érdekében, hogy
okos gyerekek hagyják el az iskolapadot, hiszen jelenlegi információs
társadalmunk dübörögve halad egy magasabb szint felé, egyenesen a
tudástársadalom felé.
A
tudástársadalom már világszerte egyértelműen új típusú gazdasági-társadalmi és tudáspiacot, sőt a hálózatokra
alapozott gazdaság- és társadalomszerkezetet hoz létre. Az
információs-kommunikációs technológiák forradalmai illetve a globalizációs
hatások nyomán kibontakozó új
társadalomfejlődési stádiuma, amelyben a társadalom szerkezetét és
működését a tudásáramlás, a tudáselosztás, valamint a tudásfeldolgozás és a
tudásalkalmazás határozza meg. A tudástársadalom a tudás megszerzése alapján
rétegződik, az esélykiegyenlítés a tudás potenciálisan egyenlő és határtalan
elérhetősége által valósul meg, illetve az egyenlőtlenségek a tudás birtoklása
vagy nem birtoklása mentén jönnek létre.[1]
A fentiek fényében így
kijelenthetjük, a tudás fontos, amit jól tükröz az élethosszig tartó tanulás
eszmeisége is. És ebből fakad az is, hogy oly sokunk ambícióktól hajtva,
igyekszik újabb és újabb területek tudástárában megmártózni. Gyűjtjük a
tudásunkat igazoló papírokat, veregetjük a vállunkat, hogy na lám már ezt is
megtanultuk és büszkén fogadjuk az elismerést, amikor azt mondják ezen tetteink
hatására, hogy okosak vagyunk. De
valóban az okosság fokmérője az elsajátított információk mennyiségében, vagy a
megtanult gondolatmenetek erejében rejlik, vagy ahhoz, hogy az ember valóban
okosnak érezze magát valami más is szükséges?
A napokban az egyik
kedves ismerősöm azt mondta nekem, hogy okos vagyok. Jól esett a kijelentése,
de egyben el is gondolkodtatott. Valószínűleg vannak olyan életterületeim, amiben
jártasabb vagyok, mint ő, sőt talán sok esetben jobb működési mintáim is
vannak, mint neki, de hogy valóban okosabb is lennék úgy mindent egybe vetve,
azt már nem biztos, hogy ilyen könnyű lenne meghatározni.
Mert mikor válik a tudás
értékké? Véleményem szerint csak akkor, ha azt a tudást képesek vagyunk magunk
hasznára fordítani és ez a haszon képes minket a mindennapi nehézségek terhei
alól fel is szabadítani. Éppen ezért, amikor a kedves bók által kiváltott
kellemes érzés lecsendesedett bennem, csak annyit válaszoltam észrevételére,
hogy akkor leszek igazán okos, ha majd kitalálom, miképp lehet úgy élni, hogy
minimális kötöttség mellett leginkább csak azt tegyem meg, amit igazán meg is szeretnék
tenni.
Hiszek a folyamatos
tanulás és a tapasztalat gyűjtés fontosságában, de hogy kinek mit és hol
illetve hogyan kell megtanulni, ahhoz hogy okosan tudja életét megélni, vagyis
milyen okosság szinttel rendelkezik, azt igazán csak az életében elért
boldogság szintje tudja megmutatni. Aki boldog az okosan éli az életét, aki
viszont okosnak érzi magát, de boldogtalan az minden bizonnyal még sem volt
elég okos ahhoz, hogy a számára hasznos tudást sajátítsa el, vagyis valószínűleg
csak begyűjtött egy csomó haszontalan információt.
Neked mit mutat az okosság
mérőd?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése