Napok óta
gondolkodom, hogy mi legyen az új bejegyzésemnek a témája, de valahogy nem
igazán akar sehogy sem körvonalazódni. Pedig hát az emberre jellemző, hogy
valami téma folyamatosan ott kattog a fejébe és újara meg újra felszínre akar törni,
és nem hagyja nyugodni. Ez számtalan esetben történt meg már velem is, de most
olyan, mintha csak egy nagy légüres tér lenne a gondolataim helyén. Lehet, hogy
nem kellene annyit meditálnom? Talán túlságosan is le vagyok lazulva? Nem tudom
a választ, mindenesetre számomra ez most nagyon furcsa. Bár ha jobban bele
gondolok ebbe, lehet, hogy most vagyok igazán jól. Nem akar a tudatalattimból
semmi sem előbújni, és egyszerűen minden klappol.
Szeretek magam
elé célokat kitűzni és küzdeni annak érdekébe, hogy képes legyek el is érni azt,
de mintha most ez a belső hajtóerő is szabadságon lenne, így ő sem ébreszt
bennem új gondolatokat, illetve tettekre sem sarkall. Szerencsére azért attól
nem tartok, hogy kiüresedtem volna és a mostani helyzetembe leragadok, csak
furcsa dolog ez számomra, mert ilyen még nem volt. Azt hiszem, az ilyen
pillanatokban kell megállni és visszanézni. Honnan indultunk és hová érkeztünk.
Mi az, amit elértünk és miért érdemes magunkat vállon veregetni. Lehet, hogy a
sok erőfeszítésért az ember ilyenkor jutalomként kapja ezt a fajta belső
csendet és nincs más dolga, mint megbecsülni és kiélvezni?
Így bármilyen
szokatlan is számomra ez a belső béke, megpróbálok elmerülni benne és minden
cseppjéből töltekezni. Éppen ezért ez a blog bejegyzés, most ilyen rövidke
lett, ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy ezzel a tapasztalással is
gazdagabbá vált az életem.
„Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem
ha fölismered,
hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten.” Eckhart Tolle
Vidó Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése