Belső béke

Napok óta gondolkodom, hogy mi legyen az új bejegyzésemnek a témája, de valahogy nem igazán akar sehogy sem körvonalazódni. Pedig hát az emberre jellemző, hogy valami téma folyamatosan ott kattog a fejébe és újara meg újra felszínre akar törni, és nem hagyja nyugodni. Ez számtalan esetben történt meg már velem is, de most olyan, mintha csak egy nagy légüres tér lenne a gondolataim helyén. Lehet, hogy nem kellene annyit meditálnom? Talán túlságosan is le vagyok lazulva? Nem tudom a választ, mindenesetre számomra ez most nagyon furcsa. Bár ha jobban bele gondolok ebbe, lehet, hogy most vagyok igazán jól. Nem akar a tudatalattimból semmi sem előbújni, és egyszerűen minden klappol. 

Szeretek magam elé célokat kitűzni és küzdeni annak érdekébe, hogy képes legyek el is érni azt, de mintha most ez a belső hajtóerő is szabadságon lenne, így ő sem ébreszt bennem új gondolatokat, illetve tettekre sem sarkall. Szerencsére azért attól nem tartok, hogy kiüresedtem volna és a mostani helyzetembe leragadok, csak furcsa dolog ez számomra, mert ilyen még nem volt. Azt hiszem, az ilyen pillanatokban kell megállni és visszanézni. Honnan indultunk és hová érkeztünk. Mi az, amit elértünk és miért érdemes magunkat vállon veregetni. Lehet, hogy a sok erőfeszítésért az ember ilyenkor jutalomként kapja ezt a fajta belső csendet és nincs más dolga, mint megbecsülni és kiélvezni?

Így bármilyen szokatlan is számomra ez a belső béke, megpróbálok elmerülni benne és minden cseppjéből töltekezni. Éppen ezért ez a blog bejegyzés, most ilyen rövidke lett, ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy ezzel a tapasztalással is gazdagabbá vált az életem. 

„Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, 

hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten.” Eckhart Tolle

Vidó Judit