A hálózatelmélet oktatási alkalmazása: konnektivizmus

Nagyszerű élmény volt a számomra, hogy végre elhangzott a mai előadáson Ollé tanár úr szájából, hogy bizony a konnekt csoport munkájában való részvétel, milyen komoly terheket illetve motiváltságot igényel. Úgy éreztem, mintha virtuálisan vállon veregettek volna, és ez nem kis büszkeséggel töltött el. Igen, én még mindig a csapat tagja vagyok, és bár kecsegtető volt sokszor a gondolat, de ezidáig még sem adtam fel. Azt hiszem jobbkor nem is jöhetett volna ez a pozitív élmény, mint itt a vége finisben, amikor már tényleg minden csepp energiára szűkség van. 

A hét témája maga a konnektivizmus módszertana volt, melynek gyakorlatáról és elméletéről nekem is kialakult a véleményem a kurzus során, és ezt a véleményemet szeretném most megosztani. Nem kívánom sem kritizálni, sem dicsőíteni magát a konnektivizmust, hanem csak inkább arról írnék miképpen éltem meg én az ebben való részvételt.

Amikor először olvastam a kurzus kritériumait és a feladatokat, ha azt állítanám, hogy nem pánikoltam be, akkor ez az állítás nem lenne igaz, mert hát nagyon is megijedtem. Az első nehézség, amivel szembe találtam magam, az egyből maga a különböző alkalmazásokra való regisztrálás volt, és nem tagadom én az internet alkalmazásoknak eddig csak nagyon kicsi spektrumát használtam eddig, és azok is mind általában nagyon könnyen kezelhetőek voltak. De végül is különösebb akadályt nem jelentett az új alkalmazásokra való regisztráció. Sőt majdhogy nem ezt sikerélményként éltem is meg.

A második nagy kihívást maga a blog készítés jelentette, nem igazán tudtam eldönteni, hogy most vajon mit is várnak tőlem, és milyen stílusban kellene itt fogalmazni. Hát ha éppenséggel nem is vagyok nagyon büszke magamra mint blogolóra, azért hellyel közel úgy érzem ezt az akadályt is csak le küzdtem. Na nem olyan nagyszerűen, mint néhány másik csoporttársam, akiknek még arra is volt tudásuk és energiájuk, hogy blogoldalukat képekkel és egyéb nyalákságokkal színesítsék, de hát nem vagyok én telhetetlen, majd talán egyszer eljutok én is erre a szintre. De a színes körítésnél is nagyobb hatással volt rám, amikor azt tapasztaltam némely blog esetében, hogy milyen körültekintő és alapos utánajárással íródott meg, és mennyi körültekintés és új információ bújik meg bennük.

A kommentelés sem technikai sem tudásbeli hiányosságokkal nem frusztrált, így azt kifejezetten élveztem és élvezem most is, sőt mi több tanulmányaim során számtalan esetben éreztem egy érdekesebb téma után, hogy milyen jó lenne azt kibeszélni, megvitatni és végre valahára erre most itt alkalmam is nyílt.  Én az egész konnekt munkában ezt élvezem a legjobban és számomra egyben ez a leghasznosabb is. És ami a leginkább a kedvemre való, hogy ugyan az a blog bejegyzés, más-más embereknek képes teljesen mást jelenteni, illetve teljesen más gondolatokat elindítani.

Ahogy az előadásban is elhangzott a konnektivizmus sokkal több, mint egy csoportos munka, itt nem alakulnak ki olyan domináns szerepek, mint egy 3-6 fős csoportban és valóban az én személyes tapasztalatom is az, hogy igen hol az egyik blog mozgatja meg a csapatot jobban, hol meg egy másik. Ez azért is örvendetes dolog így, mert sokkal több gondolkodás mód kerül felszínre, illetve nyilván nem minden téma mozgat meg mindenkit egyforma lelkesedéssel, és így lehetőség van azokat az írásokat és elképzeléseket megtalálni, amelyek a legtöbb új látásmóddal és ismerettel tudnak minket a témában való elmélyüléshez hozzá segíteni. Talán erre a legjobb példa a digitális állampolgárság megvitatása volt, ahol ha nem is jutott a csapat végül azonos álláspontra, de a témával kapcsolatban biztos, hogy mindenki látásmódja bővült. Itt jegyezném meg, hogy valószínűleg a kurzus végeztével megpróbálok majd magam mellé gyűjteni olyan embereket, akikkel szakmailag hasonló érdeklődésűek, mint én és velük együtt önképző formában, kötöttségektől mentesen megpróbálok majd létrehozni egy szakmai vitafórumot, ami bár nem biztos, hogy a konnektivizmus minden kritériumának meg fog felelni, de én nagyon remélem, hogy mégis születhet ott új tudás, amiből a csoport minden tagja képes is lesz szakmai szinten profitálni. Ebből kifolyólag az már nem kérdés a számomra, hogy érdemes volt-e a kurzusnak ezt a formáját választani.

Visszatérve személyes tapasztalatimra, hát az ustrem-es előadás az megkínzott. Ez mondhatnám olyan kihívás elé állított, amit nem igazán tudtam, hogyan is fogok leküzdeni. Maga az előadás összeállítása nem okozott gondot, viszont a maga a technika használat, az nagyon is nagy falatnak bizonyult. Nem tagadom kapcsolati rendszeremet kihasználva sikerült csak megugranom a szintet, de talán a konnektivizmusnak is pont ez a lényeg, hogy nem kell mindenkinek mindenhez érteni, hanem mások tudásából is lehet tanulni, sőt kell is és hát én végső során ebben az esetben ezzel éltem.

A fogalom térképemnek az elkészítése még várat magára, ezért erről nem tudok túl sokat mondani, bár elméletben ezt a feladatot is nagyon izgalmasnak találom, ahol lehet összefüggéseket és elméleteket gyártani, amit mindig is nagyon szerettem. Ellenben a twitteléssel már megismerkedtem, és csak egyet tudok érteni az előadáson elhangzottakkal, hogy nagyon nem könnyű jól használni ezt az alkalmazást. Én eleve béklyóként élem meg az ezzel kapcsolatosan előírt számot, mely állandó pánikot vált ki bennem, hogy jézusom már megint nem írtam egyetlen egy twittet sem, és pedig valamit nagyon kéne. A kommentekbe illetve a blogokban ügye megosztom a témával kapcsolatos gondolataimat, de akkor mégis mit kéne nekem írnom ide? Ráadásul 140 karakterben! Ez sajnos nem megy még igazán nekem, erről szívesen le mondanék. Leginkább ezt akkor tudnám elképzelni, ha egy számomra fontos témán agyalnék valamilyen munkatársammal és az ötleteket ekképpen próbálnánk egymással megvitatni, bár akkor sem biztos, hogy ezt az eszközt használnám sms helyett, de eltudom képzelni, hogy valami ilyen célra megfelelő lehet. Szóval a twittel szenvedek, de igyekszem…

Az előadáson talán számomra a legérdekesebb a közös dokumentummal kapcsolatos reflektálás volt, és hát teljesen egyet is értek azzal, ami ott elhangzott. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a közös dokumentumukban nincs benne a munka, mert hát nagyon is sok munka van benne, és le a kalappal néhány lány előtt, akik ezt elkezdték és a munka oroszlánrészét magukra is vállalták benne, de szerintem sem a megszületett közös tudás jött ebbe a dokumentumba létre. Ezzel kapcsolatban van is egy elképzelésem miképpen lehetne úgy csinálni meg mindezt, hogy a közös dokumentum a létrejött tudást tükrözze. Először is én két közös dokumentumot hoznék létre. Az egyikben minden témahét után mindenki beírná, hogy milyen új látsámodot és szempontokat kapott egy-egy blog hatására, esetleg mi az ami benne a blogok olvasása után átértékelődött. A másik dokumentum pedig ezeket az egyéni reflexiókat foglalná össze, egy gondolatmenetre felfűzve és már is látszana, hogy milyen közös tudás vagy véleménykülönbség született meg. Talán ennek a módszernek az is az előnye lehetne, hogy így sokkal jobban tudna minden egyes csoporttag tudása megnyilvánulni, és kevésbé lenne az órán elhangzottaknak a mása.

Végezetül csak annyit szeretnék még mondani, a csoportdinamikával kapcsolatban, hogy valóban vannak a csoportban dinamikus és kevésbé dinamikus résztvevők, de szerintem ez a különbség nem baj, hiszen, ha csak valaki ritkán nyilvánul meg, de akkor értékesen, az pont ugyan olyan jó, mintha valaki állandóan jelen van, bár mégsem mozdítja a közös gondolkodást előre.