Egy szárnyaló gondolat a Konnektivizmusról

 

Megtört végre a jég, most először ülök le úgy a gép elé, hogy nagy kedvet érzek hozzá, hogy blogot írjak, és kíváncsian várom, hogy gondolataimra a csoporttársak miképpen reagálnak majd. A témám még mindig a konnektivizmus. Ollé tanár úr inspirálásának köszönhetően meghallgattam ma két előadást is a témában, mely előadásokban hazánk jeles pedagógiában jártas szakemberei folytattak eszmecserét és vitatták meg a konnektivizmusról szóló gondolataikat. Először a Pedonline 11.05.16. előadást néztem meg az ustream-en ahol Ollé János, Fehér Péter, Kulcsár Zsolt és Vass Vilmos értekezet a témáról. A második előadás pedig egy kerekasztal beszélgetés volt a konnektivizmusról, az MTA szervezésében. Sajnos itt az előadás eleje lemaradt a felvételről, így a résztvevők kiléte egyértelműen nem derült ki számomra, ugyanakkor a témához való hozzáértésük teljesen egyértelmű volt. Nem tagadom, nagyon élveztem, ahogy mindkét beszélgetésben egymásnak feszültek a gondolatok, amik hol egyetértésbe torkolódtak, míg máskor holtponton maradtak és élvezettel lubickoltam a különböző látásmódok megismerésében, melyekkel hol azonosultam, míg máskor inkább vitatkoztam volna. Természetesen nem tudományos szinten, hanem csak saját tapasztalatimra támaszkodva és akkor is csak nagyon halkan vitatkoztam volna egy-egy kérdésről, mindenesetre ennek köszönhetően elindult bennem egy gondolatsor magáról a konnektivizmusról melyet ebben az írásban igyekszek majd kifejteni.

Az előadásokban a szakemberek abban azonos állásponton voltak, hogy egy jól működő konnektivista tanulásban a résztvevőknek erős belső motivációval kell rendelkezniük, elkötelezetnek kell lenniük a témával kapcsolatban, fontos a téma mélységeinek feltárása és az azzal kapcsolatos gondolatok megosztása a csoport többi tagjával, melynek eredményeként tud majd egy új tudás létrejönni és ez az amiért érdemes egy konnektivista csoport tagjává válni. A konnektivista csoportok alaphelyzetből érdeklődés alapján szerveződő csoportok intézményi keretek nélkül, akiket csak a közös téma iránti szenvedély kovácsol egy tanuló közösséggé. Ennek ellenére a gyakorlatban már megjelent az intézményi keretek között zajló konnektivista tanulási módszer is, melynek egyik oka, hogy gyakorlati tapasztalatok legyenek szerezhetők egy ilyen csoport működésének milyenségéről. Ezzel ugyan a spontán tudásra épülő, belső motivációtól vezérelt csoport kialakulás ugyan sérül, ennek ellenére a szakemberek véleményével egyet értve én is azt gondolom, hogy annyira még sem sérül, hogy ne lenne vele érdemes foglalkozni. Éppen ezért az alábbiakban szerény gyakorlati tapasztalataimra és élénk fantáziámra támaszkodva megpróbálom kifejteni saját elképzelésemet arról, hogy miért és hogyan használnám én a konnektivizmus a felsőoktatásban.

Az első komoly érvem, ami a konnektivizmus használata mellett szól a felsőoktatásban, az maga az elmélyülés. A konnektivista módszer nagyon jó út egy témában való elmélyülésre, ami viszont teljesen egybevág az egyetemi képzés céljával is, ahol szintén az elsődleges szempont egy szakterület illetve egy tudományterület széleskörű megismerése. Véleményem szerint a jelenlegi MA képzés szintje az a terület, ahol leginkább helye van a konnektivizmusnak, mivel itt már életkorból fakadóan a tanuláshoz való hozzáállás jelentős mértékű pozitív változásokon megy át, illetve már jelentős tanulási és élettapasztalatok is vannak, melyek képesek tovább segíteni a konnektivista tanulási mód sikerességét.  Újfent saját tapasztalatomra támaszkodva azt mondom, hogy a konnektivista oktatás módszerét a második szemeszterben érdemes elkezdeni, mégpedig pontosan úgy, mint ahogy ezt a mi kurzusunkat is Ollé tanár úr vezette. Én csak egyetlen dolgon változtatnék tapasztalataim alapján, mégpedig a kurzus során több facitáló impulzust adnék a hallgatóknak, de nem azért mert azt érzem, hogy a jelenlegi képzés folyamán erre nekem szükségem lett volna, (bár biztos ártani nem ártott volna), mivel egyet értek a tanár úrral abban, hogy ebben a helyzetben így volt egészségesebb, hanem azért mert én ezt a kurzust csak egy bevezetőnek tekinteném, ahol a hallgatók megtanulhatnák, hogy mi is az a konnektivizmus, hogyan is kell ezt jól csinálni, mi is az értelme, hogy aztán erre a tudásukra támaszkodva tudják további tanulmányaikat felépíteni.

Pontosan mire is gondolok? Nem kevesebbre, mint, hogy az MA képzés teljes további szemesztereit, azaz a 3. és 4. szemesztert konnektivista módszer szerint lehetne megszervezni. A téma ugyebár adott esetükben az andragógia és ez az adott téma nem csak a képzéshez tartozó tárgyakat szervezi maga köré, hanem egy adott érdeklődést is, mely tökéletesen megfelel egyben arra is, hogy a konnektivizmus tárgya legyen. Tehát míg az első év az alapozás, egy szakterület alapozás, addig a második év már maga az elmélyülés, melyet mi sem támaszt jobban alá, mint hogy a szakdolgozatnak is ebben az időben kell megszületni. A különböző andragógia tantárgyak konnektivista módszerben való feldolgozása, nem csak azt teszi lehetővé, hogy mindenki arra területre fordítsa figyelmét, ami számára leginkább érdekes, hanem ahhoz is jó lehetőséget teremt, hogy magáról az andragógiáról való gondolkodásmódok, mindnél szélesebb körben nyerjenek megismerést. Itt már a tanári facilitásnak én nem sok szerepet szánnék, hiszen ekkor már kialakulna a konnektivista tanulási gyakorlat, a szakma szeretet, melyet mindenki a számára legkedvesebb irányból tárhatna fel. Természetesen maga a végcél a szaktudás illetve annak a tükre maga a szakdolgozat is jelentős motivációs erőként működne elképzelésem szerint, mely tovább segítené a konnektivista oktatás kiteljesedését.

Abban az esetben, ha egy egész évet és minden tantárgyat bevonva lehetne konnektivista szemléletben tanulni, megszűnne az a frusztráció, hogy már megint csak egy tantárggyal foglalkoztam, pedig még van jó néhány amire időt kéne szánni. A másik számomra fontos dolog ebben a struktúrában, hogy a bevezető kurzus esetében, ahol magát a módszert sajátítják még csak el a hallgatók véleményem szerint, hagyni kell lehetőséget az érzelmi kitöréseknek is, melyet ugyanakkor érdemes szerető és támogató magatartással kezelni. Hagyni kell a kezdeti időszakban az érzelmek felszínre kerülését, hiszen ez az új helyzet sokak számára okozhat kezdetben frusztrációt, félelmet az újtól, a meg nem ismert elvárásoktól, és csak miután ezek a frusztrációk megjelentek és orvosolva lettek így vagy úgy, csak eztán jöhet egy megnyugvás, ami feltétele az eredményes teljesítésnek. Mindenkinek meg kell küzdeni az új helyzetben feltörő érzésekkel, ehhez kell a tanári támogatás, a motiváló segítség és visszaigazolás, illetve iránymutatás, hogy a hallgató képes legyen beletanulni az új helyzetbe, amit aztán majd eredményesen lesz képes alkalmazni.

Így elképzelésem szerint a konnektivizmus képes lenne jelenlegi szintjéről magasabb fokra kerülni, hatékonyabban beépülni a tanulási folyamatokba, miközben talán számos tanuló számára teremtenék meg a sikeresség érzetét abban, hogy képes tanulmányát saját motivációjával és érdeklődési körének megfelelően eredményesen irányítani.