Esélyegyenlő(tlen)ség a digitális társadalomban

            Ismételten egy nehéz kérdést került ezen a héten a konnektivista csoport fókuszába. Témánk az esélyegyenlőség illetve esélyegyenlőtlenség kérdésének megvitatása köré csoportosult. A konnekt csoportban pergő eszmecsere alakult ki a témával kapcsolatosan, és bár a nézőpontok sok esetben ellentétesnek bizonyultak, abban mindenki egyet értett, hogy ennek a témának a körbejárása nem könnyű feladat. Legalábbis abból a szempontból, hogy miképpen lehetne a legjobban és leghatékonyabban ezt a problémát orvosolni.

            Nem könnyű a fogyatékkal élő emberek sorsa, hiszen életvezetésük során számtalan olyan akadállyal kell szembesülniük, amely egészséges embertársaiknak szinte természetes, míg nekik komoly kihívásként jelenik meg a mindennapjaikban. De a fogyatékos embereket sem lehet egy csoportba besorolni, így a különböző fogyatékossággal élők, más-más módon és más-más problémákkal találják szembe magukat. A mi nézőpontunk a másságukkal kapcsolatban az volt, hogy az információs társadalom, milyen kihívások elé állítja őket az online élet illetve az ehhez kapcsolódó tudásszerzésben illetve oktatásban. Ahhoz, hogy ezt a témát alaposabban végig lehessen járni, nézzük meg milyen csoportok nevezhetők a digitális írással kapcsolatosan fogyatékosnak.

Fogyatékosnak tekinthető csoportok az információs technológia használatában:

-         fogyatékossággal élő emberek (látásukban-, mozgásukban-, hallásukban korlátozottak, magatartási és figyelmi problémákkal küzdő tanulók, diszlexiások, diszgráfiások)

-         romák (rossz anyagi körülmények, eltérő kulturális szokásaik miatt kirekesztődnek)

-         speciális helyzetű csoportok (idősek, alacsony képzettségű emberek, elavult technikát használók)

Mint a felsorolt csoportok különbözősége is mutatja, itt a problémára nem lehet egyféle választ adni, hanem csak csoportonként lehet megpróbálni az esélyeket javítani. Szándékosan nem használom azt a szót, hogy esélyegyenlőség, mert véleményem szerint nem lehet esélyegyenlőségről beszélni egy fogyatékkal élő ember esetében. Talán keményen hangzik részemről, de úgy gondolom, hogy egy egészséges jó képességekkel rendelkező ember soha sem lesz egy szinten, vagyis „egyenlő” egy fogyatékossággal élővel. Nem lehet mivel neki nincsenek fogyatékosságai, amit kompenzálnia kellene, így az ő teljesítménye alaphelyzetből, külön energia befektetés nélkül is jobb. Természetesen egy-egy dologban a fogyatékkal élők is felvehetik az egészséges emberekkel a versenyt, sőt nyújthatnak kiemelkedő teljesítményt is, ami messze felülmúlja az egészséges emberek teljesítményét, de holisztikus megközelítésből nézzük magát az életet, akkor sajnos nincs esélyük versenyzésre.

            Ennek ellenére azt gondolom, hogy egyes fogyatékkal élő emberek számára, még ha nincs meg az esélyük arra, hogy minden olyan elvárásnak megfeleljenek, aminek egy egészséges ember képes megfelelni, mégis a digitálisvilág képes számukra új lehetőségeket és utakat megnyitni egy élhetőbb élet felé. Gondolok itt például arra, hogy egy mozgásában korlátozott személynek mekkora segítséget jelent már önmagában az is, hogy az ügyintézések jó részét képes kényelmes otthonából elintézni, arról nem is szólva, hogy akár távmunkát is tud végezni számítógép segítségével vagy akár tanulni is tud így, ami szintén jelentősen javíthatja esélyeit a boldogulásban. Vagy nézzük egy diszlexiás esetét, aki ha számítógépet használ, akárcsak úgy, mint a látássérültek képessé válik olyan információk megszerzésére az internet segítségével, melyre e technika nélkül nem lenne képes. De a diszgráfiások esetében is nagy segítséget jelent az online környezet, mert egyfelől a billentyűzet megkönnyíti az írást, míg a helyesírást ellenőrző program további lehetőséget nyújt fogyatékosságuk leküzdésére.

            Bár a fentiekben a diszlexiásokat és a vakokat együtt említettem, a látássérültek számára a számítógép használat közel sem olyan egyszerű, mint a másik csoport esetében. Míg az olvasási zavarokkal küzdő ember számára a képernyőn megjelenő ábrák, jelek könnyen láthatók és kezelhetők, addig azok számára, akik nem látják a monitort ez már sokkal komplikáltabb helyzetet teremt a használat során. Szerencsére már léteznek olyan programok, melynek lehetővé teszik számukra is az online világba való közlekedést, és volt idő, amikor kifejezetten fókuszpontba került, hogy a honlapok alkalmazhatóságát akadály mentessen alakítsák ki a fogyatékkal élők számára is, de sajnos erre jelenleg nagyon kevés példát lehet találni, ha egyáltalán lehet ilyet hazai viszonylatban találni.

            A digitális világban nem csak a fogyatékkal élőknek kell egyre jobban helytállni a sikeres életvezetés érdekében, hanem azoknak időseknek is, akik életkorúkból fakadóan túl későn találkoztak a computerizált világ lehetőségeivel, és számukra ennek az újfajta tudásnak az elsajátítása túl nagy kihívásként jelenik meg, amivel nem tudnak, vagy nem is akarnak élni. Ugyan ilyen rossz a helyzet a romák, az elavult technikát használok, illetve szegények körében. Márpedig, aki nem képes a technika fejlődésével együtt fejlődni az óhatatlanul is hátrányba kerül, és nem lesz versenyképes.

            Nincs saját tapasztalatom viszont arról, hogy a technika miképpen képes hatni, a figyelem- és magatartás- zavaros gyermekek viselkedésére, de azt el tudom képzelni, hogy az oktatás során a számítógép bevonása a tanulási folyamatban akársegíthet. Ezt az álláspontomat pedig abból merítem, hogy legyen szó gyermekről vagy felnőttről végső soron szinte mindegy melyikről beszélünk, a tanulás akkor fog számukra a legjobb hatékonysággal működni, ha az alkalmazott oktatási módszer habitusuknak leginkább megfelelő. A számítógéppel segített, online környezetben végbemenő tanulás, ami akár lehet egy távoktatási kurzus is, vagy akár egy blendid learning módszerével dolgozó képzés, képes a tanuló igényeihez, figyelméhez, mozgásszükségletéhez, idejéhez alkalmazkodni, mely jelentős mértékben elősegítheti őt egy kimeneti cél elérésében. Szóval bár nincs tapasztalatom erről, mégis elképzelhetőnek tartom, hogy a képzésben ez komoly segítséget jelenthet.

            Az esélyegyenlőség kapcsán egy másik fogalom is rendszeresen felbukkan, mégpedig az integráció fogalma. Érdekes jelenség volt a blog bejegyzések kapcsán kialakult diskurzus, ami bár tőlünk, mint andragógus hallgatóktól elvárhatóan a fogyatékkal élő felnőttek integrációs lehetőségeiről kellett volna, hogy szóljon, ennek ellenére sokkal inkább a fogyatékkal élő gyermekek integrációjáról szólt. Felmerült bennem, hogy vajon mi lehetet az oka annak, hogy a gyermekek kérdésköre sokkal jobban megmozgatta a fantáziánkat, mint a felnőttekről való gondolkodás. Talán az egyik válasz erre az, hogy ha gyermekkorban nem történik meg a helyes oktatási mód megtalálása a fogyatékkal élők esetében, akkor egy andragógus helyzete, miszerint képezzen, és második esélyt biztosítson az ilyen ember számára, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Egy másik válasz lehetne az is, hogy bár fontos, hogy a fogyatékkal élő felnőtteket segítsük az integrációban, ebben az életszakaszban már magán az adott felnőtt akaratán és szándékán is sok múlik, így az integráció gyakorlatilag csak közös együttműködésen alapulhat, ellentétben a gyermekekkel, ahol igen is egy külső környezeti hatás, nevezzük ezt a hatást a felnőttek világának, aki meghatározza, hogy valójában mi is jó egy ilyen gyerek számára.

            Visszakanyarodva a fogyatékkal élők fentebb felsorolt csoportjaira, azért van bőven lehetőség andragógusként az integrációs folyamatok elősegítésére. Hiszen csak, ha arra gondolunk, hogy idősek számára lehet olyan képzési programokat indítani, ahol meg lehet szerezni a szükséges informatikai ismereteket, vagy rossz szociális helyzetben lévőknél, akik elavult technikákat használnak, esetleg anyagi forrás hiányában nem tudnak online környezethez jutni ott is nagyon fontos, hogy mindnél több eszköz alkalmazásával az andragógus megpróbálja elősegíteni az online környezetből való kirekesztődést.

            Napjainkban talán még nem is olyan rossz a helyzet, annak tekintetében, hogy az aki eddig nem volt jelen és nem tudta az online eszközöket használni ezt a hiányosságát, akár pár év alatt bepótolja. Ennek ellenére félő, hogy eltelik még húsz év, és tételezzük fel, hogy a technika fejlődése ugyan ilyen gyors marad, mint most, akkor bizony azoknak a gyermekeknek, akik nem megfelelő képzésben részesültek az információs technológiával kapcsolatban akár egészségesek vagy fogyatékkal élők, szinte biztosan állíthatjuk, hogy az ő integrációjuk a digitális társadalom világába, szinte esélytelenné válik majd. Hát talán leginkább ez lehetet az oka annak, hogy a csoport fantáziáját a gyermekek sorsa sokkal inkább megmozgatta, mint a felnőttek világa.