Digitális esélyegyenlőség

A digitális esélyegyenlőségével az órán, egy újabb olyan problémára fokuszálhatott rá a csoport, mely jelenség komoly társadalmi szintű problémák kérdéseit vette fel és amelyek megoldása talán nem csak nagy horderejű projektek segítségével, hanem szűkebb körű alulról indított segítségnyújtásokkal is már jelentős mértékben korrigálhatóak. Jól példázza ezt a Neumann János számítógép-tudományi társaság programja is.

A Digitális Esélyegyenlőség (DE!) programja

 

A civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalásának tudatában Digitális Esélyegyenlőség néven országos mozgalmat indít a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A cél az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak: a számítógép és a világháló használatának lehetősége és képessége mindenki rendelkezésére állhasson.

A digitális esélyegyenlőség megteremtése az életminőség és a versenyképesség jelentős javulását eredményezi. A cél össztársadalmi program megvalósításával érhető el. A programnak tartalmaznia kell egyrészt az ország területének a versenyszféra által biztosan nem érintett legalább 10%-án történő állami finanszírozású infrastrukturális beruházásokat; másrészt figyelembe kell vennie azt is, hogy a fogalom alatt nem csak a PC- és internet-használathoz szükséges tudást, képességeket értjük ma már.

Ide tartozik a kritikai gondolkodás, az információk különböző forrásból való összegyűjtése, rendezése, más emberek több csatornán való elérhetőségének kezelése, az önkifejezés lehetőségei egy digitális környezetben, a hagyományos tartalmak digitális formában való támogatása, kiegészítése is. Egy hálózatra kapcsolt számítógép önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy valaki megtalálja a számára releváns információkat, szolgáltatásokat a világhálón, ehhez sok gyakorlás, és az ezáltal elsajátítható új tudások, készségek szükségesek.

Az NJSZT a Digitális Esélyegyenlőség program keretében saját kezdeményezéseinek továbbvitele mellett szövetséget ajánl minden ez irányba mutató kezdeményezésnek, beleértve az időskorúak, a fogyatékkal élők és a szociálisan hátrányos helyzetűek felzárkóztatását célzó programokat is.

A digitális esélyegyenlőség egyik legfőbb záloga, a lakosság digitális írástudásának szintje kétségtelenül az új viszonyítási pont az Európai Unióban is, így ennek fejlesztése az információs társadalom három alappillére: infrastruktúra, igény, ismeret (3I) közül egyértelműen prioritást kell hogy élvezzen.

A lehetőségek ismeretében 2-3 éven belül biztosan megvalósítható legalább a digitális írástudásbeli esélyegyenlőség, amiről hazánkban akkor beszélhetünk majd, amikor a lakosság 20-30%-a az alapvető számítógépes ismeretek birtokában képes lesz az internet hatékony használatára, s legalább 7-8%-uk sajátítja el igazolható módon készség szinten a számítógép irodai alkalmazásához szükséges ismereteket.

Az internet-használati ismeretek (pl. Netszeregy,) az ECDL Start és az ECDL mellett az NJSZT egymásra épülő képzési kínálatának legújabb eleme a kezdőknek szóló e-ügyintézés egynapos komplex, interaktív képzés, amelynek során a hallgatók betekintést nyernek az e-ügyintézés világába.

Ezen képzési formák segítségével a számítógéppel végzett munka hatékonyságának gazdasági mutatókkal is jól kifejezhető növekedése mellett többek között az is elérhető, hogy a társadalom legszélesebb rétegei válhassanak az e-közigazgatás valódi és aktív ügyfeleivé, ezáltal az információs társadalom teljes jogú tagjaivá. Ez a tudás lehetőséget teremt arra is – és ez talán még fontosabb – hogy valódi igények fogalmazódjanak meg az e-szolgáltatások fejlesztésére, bővítésére is.[1]

A NJSZT  civil társadalom iránti elkötelezettségből fakadó programja nagyon nemes célkitűzést állított maga elé, de a program tartalma, valóban képes esélyegyenlőséget biztosítani, vagy inkább csak egy mentő öv, ahhoz hogy a társadalom egyes rétegei ne szoruljanak ki teljes mértékben a digitális világháló adta minden lehetőségből?

Véleményem szerint programjuk olyan alap szintű ismeretátadásra épül, mely messze nem éri el a kívánatos számítógépes ismereteket, így ennek megfelelően a számomra ez nem több, mint egy mentő öv, mely messze nem éri el a digitális esélyegyenlőséghez szükséges ismereteket. Természetesen ettől még a kezdeményezés nagyon jó és nemes, és az biztos, hogy ennek a problémának az orvoslását valóban innen alulról kell megkezdeni, de azért az a kijelentés, hogy ennek a programnak a segítségével valaki az információs társadalom teljes körű tagjává válhat számomra túlzásnak tűnik.

A program másik hibájának azt tartom, hogy bár részletesen kifejti, hogy mi a célja, milyen jelenségekre próbál megoldást nyújtani, arról nem esik szó, azon kívül, hogy állami finanszírozás mellett képzeli el a megvalósítást, még milyen egyéb eszközöket fognak a cél érdekében mozgósítani.  Itt hivatkoznék Ollé tanár úr azon történetére, hogy neki is voltak idealisztikus, missziós elképzelései az informatikai oktatás terén, de sajnos ott ahol a létfenntartás is gondot jelent, ott nehéz ilyen tevékenységgel eredményeket elérni. Ennek ellenére hiszem, hogy nem szabad lemondani azoknak a társadalmi csoportoknak sem a digitális ismereteik fejlesztéséről, ahol komoly szociális, életviteli problémák vannak, de abban biztos vagyok, hogy ehhez a célkitűzéseken kívül, komoly anyagi és elhívatott munkaerőre is szükség van.  Na meg egy jó programra, ami képes a digitális világhoz negatív attitűddel hozzáálló emberek viselkedésében változást előidézni, mert elég ha csak arra gondolunk, hány és hány program indult annak érdekében, hogy a roma lakosságot illetve az alacsony végzettséggel rendelkezőket bevonja a munka világába különböző képzések segítségével, és ezek a programok végül milyen hatékonysággal voltak képesek működni. Ezekben az esetekben sem a célokban volt a hiba, hanem a képzésben résztvevő emberek hozzáállásában. Nehéz a felnőttek világában változást elérni, és talán ez még nehezebb egy olyan dolog tekintetében, mint az internet világa, hiszen sokan gondolják úgy, hogy a mindennapokban való boldoguláshoz ez egy fölösleges luxus, vagyis foglalkozni vele teljesen értelmetlen.

A gyermekek esetében ez a program már sokkal több sikert hordozhat magában, hiszen a gyermekben még ott van a természetes kíváncsiság, a nyitottság a világra, az ő személyisége még könnyen formálható.  Az ő esetükben a legnagyobb problémát a szülök jelentik, akik mivel nem értik érdeklődésük okát a digitális világ iránt, sokszor visszahúzzák őket ebbéli törekvésükben, akár azzal, hogy a számítógéppel való foglalkozást fölösleges időrabló tevékenységnek vélik, akár azzal, hogy anyagilag nem hajlandóak támogatni az ehhez szükséges feltételeket. Mindenesetre azért senkit sem temetnék ilyen formán, hiszen ha édesapámra gondolok, aki proli gyerekként nőt fel és otthonról nem sok anyagi támogatást illetve tudást hozott, ma mégis magas szinten képes a digitális világban boldogulni. Tehát van remény, csak szükség van segítő ás támogató programokra, melynek segítségével a társadalom mind nagyobb rétege mozoghat majd otthonosan a digitális világba.

Az óra másik számomra érdekes kérdésfeltevése pedig az volt, hogy mi érezzen prioritást, az innováció vagy a felzárkóztatás. Ideális esetben a válaszom az lenne, hogy mindkettő párhuzamosan nagyon fontos, de vegyünk egy szélsőséges esetet példának, amikor a kettő közül kell választanunk. Ha a hazai gyakorlatot veszem alapul a felnőttképzések világára vonatkoztatva, akkor azt kellene mondanom, hogy a legfontosabb dolog, hogy mindnél előbb mindenkit felzárkóztassunk, mely valóban nagyon fontos is, de hadd játsszam most az ördög ügyvédjét és mondjam azt, hogy az innováció ennél sokkal fontosabb. Mégpedig azért fontosabb az innováció az én olvasatomban, mert míg a felzárkóztatás eredményességét, mint a fentiekben már kifejtettem, nem könnyű elérni, így bár nagy tömegnek igyekeznek ezek a programok segíteni, valójában társadalmi szinten csak kevés javulást hozz magával, addig az innováció, sokkal több eredménnyel kecsegtet, és ez az eredmény képes akár az egész társadalomra jótékonyan hatni anélkül, hogy egyes emberek rossz attitűdjén kellene változtatni.

Összefoglalva gondolataimat  az esélyegyenlőség témájában, azt kell hogy mondjam, bár fontos dolognak tartom, elsősorban a gyermekek esetében, akik szüleiknek való kiszolgáltatottságuk miatt nincsenek döntés hozatali helyzetben, az esélyegyenlőség biztosítása, de az össztársadalmi érdekekre a digitális innováció sokkal eredményesebb mértékben tudna hatni, még akkor is ha közben lennének leszakadtak.

---

[1] Neumann János Számítógép-tudományos társaság http://njszt.hu/de/a-digitalis-eselyegyenloseg-programja 2012-03-22