6. heti záró gondolatok

            A héten a legtöbb gondolat és diskurzus az esélyegyenlőséggel kapcsolatban született meg, mely gondolatok középpontjában is elsősorban az volt, hogy a társadalmi érdekek szempontjából a leszakadtak felzárkóztatása vagy inkább az innovációs technológia fejlesztése élvez-e elsőbbséget. Abban viszonylagos egyetértés született, hogy minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ha még hátrányos helyzetben is nevelkedik, mégis lehetősége legyen technológiai fejlődésre.  Arról már megoszlottak a nézetek, hogy ugyan ezt az esélyegyenlőséget mennyire kell biztosítani a felnőttek esetében. Bár egyes vélemények határozottan kiálltak amellett, hogy igen is a felnőtteknek is szüksége van az online ismeretek megszerzésére, mégpedig amiatt, mert egyre több ügyintézés, mint pl. adózás, banki befizetés stb., zajlik elektronikus környezetben, és ha elmaradnak az ismeretszerzések ezen a téren, később komoly gondok jelentkezhetnek a mindennapi életvezetésben. Véleményem szerint ez elég fontos érv a felnőttek felzárkóztatása mellett, ugyanakkor az interneten keresztüli ügyintézés mellett, még sokáig lehetőség lesz a személyesen is a hivatalos dolgok elintézésére, bár sok esetben ez valóban több időt és fáradságot igényel attól, aki valamilyen ügyét ezúton kívánja elintézni. Természetesen, ha a prioritásokat veszem alapul, nekem a gyermekek információs-technológiai fejlesztése az elsődleges, de szerencsésnek tartom, ha azoknak a felnőtteknek is lehetősége nyílik képzési programokban részt venni, akik igénylik ezen ismeretek elsajátítását.

            A hét elejei blogomban amellett érveltem, hogy hosszú távú össztársadalmi érdekek figyelembevételénél még az esélyegyenlőségnél is fontosabb nekem az innovációs fejlesztések támogatása. Sokan vitatták is ezen nézeteimet, azzal érvelve, hogy zseniális tudósok és fejlesztők kerülhetnek ki azon gyerekek közül is, akiknek segítség nyújtás nélkül nem lenne lehetőségük ilyen magaslatokba eljutni, azaz, ha az esélyegyenlőség helyett nekem az innováció fontosabb, akkor lehet, hogy komoly lehetőségektől fosztom meg a társadalmat. Nem vitatom ebben épp úgy bent lehet az igazság, mint az én elképzelésembe, és sajnos nem rendelkezem olyan statisztikai adatokkal, mellyel az egyik vagy a másik érv cáfolható illetve alátámasztható lenne. Az egyetlen kézzelfogható érvem maga történelem. Ha visszatekintünk a XX. század elejéig, akkor elmondhatjuk, hogy a tudóstársadalom javarészt a tehetős polgárok és nemesek köréből került ki, melynek nem csak az volt az oka, hogy az ő esetükben társadalmi elvárás volt, hogy tudásukat iskolapadot koptatva fejlesszék, hanem az is, hogy ezek az emberek megengedhették maguknak, hogy ne a mindennapi pénzkeresésre fordítsák idejüket, hanem egyes tudományterületek kutatásainak kedvtelhessenek. Bár ennek a tendenciának némiképp ellentmond a XX. század, ahol a közoktatás ügye, az oktatásban való részvételhez való jog kiemelkedő fontosságot kapott és ennek jótékony hatásaként számtalan tudósunk került ki szerény körülmények közül, ma mégis mintha ez a tendencia visszafejlődőben lenne, és az elit képzések elsősorban megint csak a jó anyagi helyzetben lévő embereknek kedvezne.

            Jelenleg a magyarországi oktatáspolitika is ebbe az irányba mutat, és talán ez is elősegítette, hogy a csoportban ilyen éles vita alakuljon ki az esélyegyenlőség kérdéskörében. Én sem tartom kívánatos jelenségnek, hogy a különböző társadalmi csoportok között ily módon a tudáshoz való hozzájutásnak az esélye más és más legyen, ugyanakkor jelen gazdasági körülmények nem nagyon tesznek mást lehetővé. Ez a különbség az információs-technológia esetében még szembetűnőbben jelenik meg mivel a csúcstechnológiához való hozzáférés megint csak az erőseb anyagi forrásokkal rendelkező társadalmi csoportoknak kedvez. Ezt az irányt elképzeléseim szerint csak úgy lehetne megfordítani, hogy a nyilvános könyvtárak példájára olyan intézményeket kellene létrehozni, ahol a fejlődéshez szükséges technikai eszközök nem csak hozzáférhetőek, hanem egyben bérelhetőek is lennének alacsony költségráfordítás ellenében. Ezzel kapcsolatban viszont az a probléma merül fel, még egy elveszett könyv pótlása viszonylag alacsony terhet jelent egy könyvtárnak, bár itt jegyezném meg ez jelenleg sok intézménynek most is komoly anyagi terhet jelent, addig a modern elektronikai eszközök elvesztése, az esetleges meghibásodásokból származó anyagi kár, már jelentős terheket jelentene. Azaz a technikai eszközök kölcsönzésének gondolata bár számos problémát képes lenne áthidalni, mégis a dolog kivitelezése szerény véleményem szerint jelenleg szinte lehetetlen.  Ugyan vannak iskolák, elsősorban felsőoktatási intézmények, mint a Kodolányi János Főiskola is, ahol netbookot biztosítanak már a tanulóknak a képzésük idejére, de még ez a nagyszerű lehetőség is csak bizonyos információs-technológia feladatok elvégzésére ad lehetőséget, hiszen ezeknek a gépnek a teljesítménye viszonylag kicsi és mondjuk egy Second Life használata már ezekkel a gépekkel már nem biztos, hogy képes lenne megvalósulni.

            Visszakanyarodva az esélyegyenlőség problematikájához, most is mint a hét elején azt gondolom, hogy bár nemes a cél, és fontos, hogy mindnél több eszközzel küzdjünk a kialakulóban lévő helyzet ellen, a feladat olyan hatalmas terheket ró mind az államra és társadalomra, melyek legyőzésére a jelenlegi gazdasági körülmények között nem igen van lehetőség. Viszont, ha nincs arra lehetőség, hogy az esélyegyenlőtlenség csorbáját kiküszöböljük, akkor a szűkös anyagi lehetőségeket, nem lenne jobb mégis csak az innováció fejlesztésére fordítani? Milyen előnyök is származhatnak abból, ha egy társadalom innovációban élen jár? Hogyan is hat egy ilyenfajta erő a gazdasági életre? Legelőször is az innovációs technológia képes munkahelyeket teremteni. Ahol új munkahelyek keletkeznek, ott a gazdasági helyzet is felélénkül, mely gyarapodó gazdaság aztán képes pozitív hatást gyakorolni a társadalmi szociális háló erősödésére épp úgy, mint az oktatás színvonalának fejlődésére. A nézőpontom továbbra is az esélyegyenlőség kontra innováció kérdésben tehát továbbra is a legfontosabb az innováció, mert ennek segítségévek nagyobb esély van a gazdasági mélypontról kimozdulni, és ez az, ami az esélyegyenlőséghez szükséges anyagi forrásokat is képes lesz a későbbiekben előteremteni.