Nem könnyű
szavakba foglalni, miképpen is érzem magam attól, hogy nem a számítógép előtt
nőttem fel, és most ez a kurzus megpróbálja velem elhitetni, hogy az eddig
megszerzett tudásom édes kevés ahhoz, hogy hasznos tagja legyek a társadalomnak
pusztán azért, mert nem vagyok sem a digitális nemzedék szülöttje, sem a
digitális bevándorlók büszkesége. De valóban a számítógépes ismereteim mélysége
alapján ítélhető meg az, hogy andragógusként, hogyan tudom majd szolgálni a társadalmat?
Remélem mások is egyet értenek velem abban, hogy valószínűleg nem a digitális
világ ismerete a kulcskompetenciája egy felnőttekkel foglalkozó szakembernek,
hanem ez csak egy eszköz, mellyel adott körülmények között akár oktatása során
élhet.
Jelen
pillanatban a felnőttképzésben leginkább a 30 év feletti generáció vesz részt,
akiknek egyik része a már meglévő szaktudását igyekszik elmélyíteni és
fejleszteni, míg egy másik jelentős része, új szakmát vagy tudást igyekszik
elsajátítani annak reményében, hogy új vagy jövedelmezőbb állást kapjon a
munkaerőpiacon. A felnőttképzésben a legtöbb képzés, legyen az bár esti, e-learning
vagy távoktatási érettségire épül, és ha megvizsgáljuk azt, hogy a mostani
30-as korosztály vagy az ennél idősebb korosztály érettségi vizsgája milyen
ismeretek elsajátításáról ad számot, akkor láthatjuk azt, hogy az informatikai
tudás megléte igen csak kétséges. Ettől eltekintve azért azt azért joggal
feltételezhetjük, hogy a mai társadalomban azért minden bizonnyal kevés olyan
ember van, aki legalább minimális felhasználói tapasztalattal ne rendelkezne
ezen a téren, ennek ellenére elgondolkodtató, hogy vajon eljötte-e már az ideje
annak, hogy a hagyományos oktatási stílusok helyett a digitális didaktikát
éltessük a képzésekben.
Azért azt
mindenképpen szeretném leszögezni, hogy hatalmas lehetőségeket látok én is a
digitalizált oktatási módszerekben, csak szerintem az nagyon fontos szempont,
hogy hol, mikor, mit és kinek az oktatásában alkalmazzuk. A konnektivísta
tanulás és csoport munka, mint információ megosztás és reflektálás nagyon
izgalmas módszer, a probléma részemről csak ott van, hogy talán nem mindenki
tud, minden témában kellő képen konstruktívan megnyilvánulni, még akkor sem, ha
szeretne. Saját példámból kiindulva számos olyan téma lenne, amihez sokkal
könnyebben hozzá tudnék szólni, vagy szívesebben tudnék benne elmerülni, mint
mondjuk a digitális nemzedék kérdéskörében. Ennek nem csak az az oka, hogy
életemben ez a fogalomkör, mint probléma még nem jelent meg, hanem azért is,
mert az előadáson elhangzottak az én tudásszomjamat ebben a témakörben teljes
mértékben kielégítette, és semmiféle hiányérzet nem keletkezett, amit úgy
érzek, de jó lenne még kielégíteni. Ellentétben például a kötőszövet működési
mechanizmusával, amit nagyon szívesen vitatnék meg egy konnektívista
csoporttal.
És ezzel már
el is értem oda, hogy ha nem is én vagyok a legjártasabb digitális bevándorló,
de bennem is már kialakult az azonnali tudás utáni vágy. Foglalkoztat egy
probléma és ennek hatására már ott is ülök a net előtt, hogy tudásszomjamat
oltsam. Természetesen ehhez önmagában nincs szükségem komoly felhasználó
ismeretekre, de ahhoz, hogy a leghasználhatóbb információkhoz a lehető
legrövidebb úton juthassak hozzá, már nem ártana, ha az informatikai tudásom
komolyabb szinten lenne. Csodálattal tekintek csoporttársaim azon népes
táborára, akik blog bejegyzéseiket nem csak hasznos tartalommal töltik meg,
hanem magát az írás környezetét is képesek szabadon átalakítani ahhoz, hogy
személyiségüket kifejezzék. Ez egy újabb űr, ami köztem és a digitális tér
hódítok között megjelenik és még bennem, mint digitális bevándorlóban ezen
kifejezésmód iránti vágy még fel sem merült, addig a digitális bennszülöttnek
ez már teljesen evidens lesz. De milyen lélektani háttere van mindezen
jelenségeknek.
Tar Annamária
ezt így látja „Y generáció” című könyvében:
„Az internet nagyon jó, ha megtanulod
kezelni, de úgy, hogy mellette létező emberi kapcsolataid is vannak, valódi
beszélgetésekkel és programokkal. Amit ezek a felmérések közölnek, az inkább
egy figyelmeztetésnek felfogható jelzés. A virtuális élet mellett kell lennie
reálisnak is.
Nyilván egy X generációsnak a mai
információs kor kicsit furcsa. Ők ugyanis nem éreznek késztetést arra, hogy
húszprecenként közöljönenek valamit online, nem rohannak a gépüket bekapcsolni
hazaéréskor, és nyaraláskor megkönnyebbülten kapcsolják ki a telefonjukat egy
egész napra. Az Y generáció viszont beleszületett ebbe a világba, nekik az a
természetes, hogy online létezésüket is egész nap fenntartják.
Az internet tehát alapvetően jó dolog, csak
számos jellemzője van, amire érdemes időben figyelni. Például itt egy aggasztó
jelenség. Ha X generációsokat kérdezel, gyakran elmondják, hogy a mai
huszonévesek kevés dolognak tudnak örülni igazán. Hol van a szenvedélyes öröm,
amit nem kémiai anyagok váltanak ki, hanem valaminek a szeretete? Alapvetően
nyilván a családi működésben kell keresni az ember érzelmi háztartásának az
okát, de hogy egy generációt jellemezze a whatever hozzáállás, az már másra is
utal.
Az utóbbi tíz évben egy kiskamasz bármivel
megismerkedhet az interneten keresztül, így sokkal hamarabb elérhetők a számára
azok a dolgok, amiket életkora folytán sem érzelmileg, sem értelmileg nem tud
kezelni még. 25 évvel ezelőtt egy nővér kiküldte a szobából a húgát, ha a
pasijáról akart beszélni a barátnőjével, mert nem akarta, hogy hallgatózzon. A
húg arra lett kárhoztatva – ami egyébként jó –, hogy ezeket a dolgokat csak
öt-tíz év múlva tudja meg. Ma nincsenek ilyen korlátok, mert az internet
tudásbázisa és információtömege elérhető bárki számára. A baj csak az, hogy ha
15 évesen mindent ismersz, akkor később mit fedezz fel?
Ha ezt egy X generációs látja, azért
szörnyed el, mert ő még lepkéket fogdosott a réten, aztán próbálta megtudni a
bátyjától, hogy mi a helyzet a szexszel, vagy újságokat szerzett. Izgalmas volt
a világ. A kamaszok alig várták, hogy felnőjenek végre, és felnőtt dolgokat
csinálhassanak. Egy mai kamasz már elég sok „felnőtt" dolgot csinál, olvas
és hall, és elmosódott számára az az izgalom és kíváncsiság, ami előre hajt az
életben. Ezt érzékelhető az egyetemi oktatásban is, mert egyre nehezebb olyan
dolgot mondani, amire felcsillan a hallgatók szeme.”[1]
Fontosnak
tartom, hogy bár jelen diskurzus középpontjában elsősorban a különböző
generációk általánosságban vett kapcsolatát vizsgáljuk az információs
technológiával, én mégis szerencsésebbnek tartom, azt ha ezt a jelenséget
holisztikus szemléletben, mélységébe látjuk. Ezt a látásmódomat pedig arra
alapozom, hogyha ennek a kurzusnak az innovációját a hálózati működésben és a
hálózati tanulásban látjuk, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a hálózatoknak
nem csak síkbeli, de térbeli kiterjedése is van, akkor ez alapján már talán nem
olyan meglepő, hogy az internet lehetőségeire épülő oktatásnak olvasatomban,
már nem csak azt kell vizsgálnia, hogy miképpen taníthatunk eredményesen a
rendelkezésünkre álló technikai eszközökkel, hanem azt is szem előtt kell
tartani, hogy milyen más területekre és hogyan hat ki az információ technológia,
mind szélesebb körben való alkalmazása.
Én az X
generáció szülöttje, ha körbenézek saját környezetemben, akkor mit látok? Az Y
generáció körében valóban az online üzemmód, mobilon vagy számítógépen igen
csak fontos presztízs értéket hordoz, míg az gyermekkoromban a társadalmi
„elitséget” egy márkás cipő is megadta. Természetesen az én generációm körében
is vannak, akik státusz szimbólumként ragaszkodnak a legmodernebb technikával
működő kütyükhöz, sőt nem vitatom vannak, akik ki is használják ezeknek az
eszközöknek a tudását, de azt már eléggé ritkán látom, hogy különösebb örömöt
jelente kortársaim számára ezen eszközök tudásának széles tárháza, ellentétben
az Y generációsokkal. De miben keresi az én korosztályom, azt a fajta élményt,
amit a Y megtalált a számítástechnikai alkalmazásokban? Talán senki sem lepődik
meg azon, hogy az én válaszom ere az ezoterika. Összefüggésbe hozhatjuk-e az
információs technológiát az ezoterikával, van-e egyáltalán bármi köze is
egymáshoz ennek a két dolognak? Véleményem szerint ez a két dolog egy egyenesen
a két végpont és míg az Y a technikai végpont felé rohan a középpontból addig
az X épp az ellenkező irányba tart. Természetesen ez a fajta elgondolás erősen
sarkított így, de azért szerintem érdemes ebből a szempontból is megvizsgálni,
az információs technológiára építkező oktatási elméleteket.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKedves Judit! Blogod első részével teljesen egyet értek. Mondataidban az andragógus szót kicserélhetném a "közoktatásban tanító pedagógus kifejezéssel. "Nem a digitális világ ismerete a kulcskompetenciája egy "közoktatásban tanító pedagógusnak". (De azért az is kompetenciája kell, hogy legyen! :-))
VálaszTörlésTari Annamáriával, bár remek előadó, már a Digitális Nemzedék Konferencián sem értettem mindenben egyet. "A baj csak az, hogy ha 15 évesen mindent ismersz, akkor később mit fedezz fel?" Ő klinikai szakpszichológusként az általa "gondozott" Y és Z generációs gyerekekből indul ki, de megállapításait túlságosan általánosítónak érzem. Hiszen megállapításaiból kimaradnak azok a gyerekek, akiknek törődő szülei korlátozzák az Internethez való hozzáférést. Akár időben, akár egyszerű programok segítségével. Kihagyja a számításból a szülői és iskolai (6.osztály) felvilágosítást. Tehát nem minden gyerek túl korán és nem minden gyerek a Netről szerzi információit a szexuális életről.
Az Y és most már a Z generáció is valóban státuszszimbólumként használja (tudja használni)a technikai kütyüket. (Bár ez is általánosításnak hangzik, de ez a kijelentésem tapasztaláson alapul.)
Bocsánat, hogy csak most reagálok a bejegyzésre, remélem, hogy nem ismételtem meg annak a 27 előttem szólónak a gondolatait, akik a Facebookon kommentáltak. Még nem olvastam az ő bejegyzéseiket. :-)